A boldogságkereső tökéletes és a cizellált senkiházi

Nehéz egy elsőfilmesnek dramedyvel debütálni. Varsics Péternek az Így vagy tökéletessel sikerült, mellyel végre a filmes arcképcsarnokot is megújította.

Mindig mondtam, hogy Fekete Ernő korosztályának legszuggesztívebb színésze, s ha a szarházi szerepében kell szuggesztívnek lenni, hát akkor abban az. Persze nem ilyen egyszerűen szarházi az általa játszott, amúgy kiváló reklámszakember, András, aki, mint minden reklámszakember, előbb-utóbb kiég, mert azért az effajta kreativitásnak is van határa, méghozzá nem is vész wittgensteini távlatokba. Fekete reklámguruja cizelláltan szarházi, nem is tudna nem cizellált lenni.

Épp azért, mert a bőrén érzi, amit az iparág szlogenje kiindulópontnak tekint, a „Több van benned” üzenetét és parancsát, és ezt a tételt ő sem hagyhatja figyelmen kívül, egyszer csak, anélkül hogy pozícióját, pénzkereseti forrását otthagyná, írni kezd. Komoly szépirodalmat, szándékai szerint legalábbis. Megjelenik első regénye – Kitöltési útmutató halotti bizonyítványhoz (beszédes cím) – amitől már rögtön írónak gondolja magát. Épp ezért bosszantja, ha az olcsó című, olcsó igazságokat tartalmazó, könnyedén megírt bestseller és szintén nemrég pályára csöppent szerzőnője egyszerűnek ható, ám tömegeket mozgató írásain közvetlen környezete, konkrétan a lánya is csüng, s úgy érzi, a vidéki Paula Coelhonak tartott, általa írónak semmiképp nem nevezhető tollforgató előle nyeri el a különböző díjakat, a sikerlisták vezető helyét.

a mögötte rejlő tömegigényt, felfejti öngerjesztő mechanizmusát és kimondja, attól, hogy valami népszerű, még lehet szar, sőt, lássuk be, a legtöbbször az.

Azt persze mi, nézők nem tudhatjuk, hogy András valóban értékes szépirodalmat ír, amit csak kevesen olvasnak, vagy tényleg jelentéktelen a regénye, ahogy azt se tudjuk, miért ugyanaz a kiadó adja ki a két különböző szándékú szerzőt, de hát ilyen véletlen vagy épp szándékolt húzás becsúszott már más kiadó életébe is. Lényeg az, hogy András boldogtalan, mert a munkáját már unja, amit helyette kitalált, nem jött be, a felesége elhagyta és lelépett a személyi edzőjével, egyedül él kamasz lányával, aki röhög rajta, gyávának tartja és ráadásul annak a nőnek a sekélyes írását olvassa, amit bár ő nem olvasott, ezzel a címmel – Így vagy tökéletes – és ezzel a körötte képződő felhajtással, csakis szar lehet. 

Ideje volt végre a Kéthly Annáról szóló, Mészáros Márta rendezte Utolsó jelentés Annáról után nagyjátékfilm főszerepére felkérni.

Az elsőfilmes Varsics Péter és a forgatókönyvíró Csurgó Csaba az Így vagy tökéletessel igazán remekbe szabott dramedyt tett le az asztalra, pedig nem könnyű ám ez a műfaj, sőt, valójában dögnehéz, mert voltaképp lavírozni kell a vígjátéki elemek, a drámai súly és a vegyük azért komolyan, de legyen roppant szórakoztató követelményei között, s tulajdonképp csokais szigorral nézve se tudunk igazán mit tenni a mérleg negatív serpenyőjébe. Csokai a filmben a Narancs kritikusa – újabb társadalomkritikai fricska –, aki bár szédítően jól ír, szédítő irományain annyira átsüt a kiábrándultság, a keserűség és az öncsömör, hogy amikor megtudjuk, mi az ő élete, már nem azokat szánjuk, akiket tollára vesz és ezáltal kinyír, csakis őt magát.

Béres Márta szabadkai színésznő, akinek frenetikus tehetségét mintegy bő évtizede a személyére szabott monodrámában, a One-girl showban már kristálytisztán lehetett látni a Thália stúdiójában, annyira új arc a hazai filmvásznon, hogy magunk is csak pislogunk, mindenesetre méltó partnere Fekete Ernőnek, friss és üde, önmaga által még fel nem szippantott színfoltja a filmvászonnak. Egy-egy pillanatában olyan, s erre sminkje vagy épp sminknélkülisége is ráerősít, mint egy előkelő úrinő egy 30-as évekbeli szépia fotográfiáról,

Bátor volt a rendező, aki a Magyarországon eddig csak a színházi vájtfülűek által ismert, egyébként igen kiváló vajdasági, a filmben helyenként ottani akcentussal beszélő színésznőt meg merte tenni első filmje főszereplőjének, jó energiák szabadultak fel, s kíváncsiak vagyunk, ez a bátorság folytatódik-e az elkövetkező évek filmes termésében, hogy mi, nézők se folyton ugyanazokkal a mégoly bevált arcokkal találkozzunk. (Hisz ebben is több van.)

Ónody Eszter fanyar, cinikus, helyezkedő középkorú potentátját már ismerjük Spiró Széljegyéből a Katona József Színházból, ezek a kiválóan elsajátított, visszataszító jegyek a könyvkiadó vezető egy-egy jelenésében is fölvillannak, Thúróczy Szabolcs is kedves a magával nem bíró, majd megőrülő szexőrült joghurtgyáros szerepében, Trokán Nóra és Lengyel Tamás nem megy túl a sokadjára megformált karakter megkívánta sztereotípiákon (butácska, erkölcsileg zéró modellecske és tisztességtelen, becsajozó szarházi), de a film slusszpoénja mindenképp a Csokait alakító, a film utolsó perceiben felbukkanó Hegedűs D. Géza, aki már-már túlrajzolja a kegyetlen, megkeseredett, panellakásában szellemi magasságokba törő kiállhatatlan kritikust, akit 35 év után hagyott magára a felesége, s még az első emeletről is képes az ablakon kiugorva öngyilkosságot megkísérelni. Lehet-e az ilyet túlrajzolni?

Summa summarum, igen jól sikerült az Így vagy tökéletes, s bár egy-egy fordulatát ki lehet találni előre, ez bocsánatos bűn, már ha az egyáltalán. Azt a tételt azért szívleljük meg, hogy ahhoz, hogy írni tudjunk, először olvasnunk kell, s hogy attól, hogy valami közönségsiker, még nem biztos, hogy értékes. Ahogy az is igaz, hogy ha valami nem önazonos, abból bizony nem lesz se szépirodalom, se siker, se bestseller. Mindenesetre Törőcsik Mari az égi páholyban örülne. Azt mondta ugyanis egyszer nagy szomorúan, micsoda szívfájdalma, hogy a kiváló Fekete Ernőről a széles nagyközönség nem tudja, mekkora színész.

Nos, innen üzenjük, most már tudja.

(Borítókép: Jelenet az Így vagy tökéletes című filmből. Fotó: Szupermodern Stúdió)