Hidegrázós előzetes érkezett a Peaky Blinders záró évadához

2022.01.02. 15:45
A trailer kézen fogta az ötödik évad utolsó epizódjának búskomor és reményvesztett hangulatát, és átkísérte a jelenbe, amitől mind a másfél percével instant libabőrt varázsol a rajongók karjára.

A Peaky Blinders, magyarul a Birmingham bandája címet viselő sorozat 2013-ban indult Cillian Murphy főszereplésével. Az elmúlt évtized egyik legjobb brit sorozata az első világháború utáni Angliába kalauzolt bennünket, méghozzá Birminghambe. A Shelby család életét nézve merülhetünk el a két világháború közötti Nagy-Britannia alvilágában, ahol minden évaddal egyre globálisabb képet kapunk a kort jellemző politikai erőkről. Ahogy haladunk előre az időben, egyre inkább nő a tét, a pengesapkások pedig a karizmatikus és félelmetesen okos Tommy Shelby vezetésével a meghekkelt lóversenyektől egészen az angol parlament belsejéig jutnak.

Az első négy évadnál az alkotók mindig megadták a nézők számára azt a szellemi kielégülést, hogy az adott szezon főbb konfliktusait elsimítva mentek szünetre. Ez a lánc tört meg az előző évad végén, aminek gondosan felépített záróepizódjában ennek pont ellenkezője történt; Tommy ravaszul kiötölt terve a szélsőjobboldali, fasiszta pártot vezető parlamenti képviselővel, Oswald Mosley-val szemben nem úgy sült el, ahogy szerette volna.

Birmingham bandája minden évadban briliáns színészeket sorakoztat fel, így a remekül megírt történet mellett a sorozatot már csak a kimagasló színészi játék miatt is élvezet nézni. Sajnos tavaly a Polly Grayt alakító Helen McCrory elhunyt, így Hollywood egy csodás színésznőt, a sorozat rajongói pedig egyik kedvenc karakterüket veszítették el, ám ha minden igaz, a hatodik évadban még láthatjuk Pollyt.

A BBC újévkor a hatodik, azaz a záró évad előzetesével indított, ezzel enyhítve a várakozást tavaszig. A trailer kézen fogta az ötödik évad utolsó epizódjának búskomor és reményvesztett hangulatát, és átkísérte a jelenbe, amitől mind a másfél percével instant libabőrt varázsol a rajongók karjára. Az előzetesben több olyan mellékkarakter is feltűnik, akit az előző évadokban a közönség már a szívébe zárt, a főbb karakterek villanásai pedig felidézik, miért is szeretjük annyira ezt a sorozatot.

A Birmingham bandája új évada az előzetes tervek szerint tavasszal debütál a BBC-n és remélhetőleg azzal párhuzamosan a Netflixen is. Bár záró évadról beszélünk, a várakozás keserédességét enyhíti, hogy az alkotók a történetet egy egész estés filmmel kívánják lezárni, így 2023-ban is számíthatunk a Shelby család kalandjaira.