Ennél betegebb filmet még sosem láttunk a Netflixen

Jean-Pierre Jeunet francia filmrendezőt sokan istenítik azóta, hogy tető alá hozta a 2001-ben Audrey Tautou főszereplésével bemutatott Amélie csodálatos életét. A produkció a romantikus filmek csimborasszója – de azt sem érdemes elvitatni a rendezőtől, hogy az Alien 4. – Feltámad a Halállal pár évvel korábban megpróbálkozott valami maradandót alkotni a sci-fi zsánerén belül is. Nem sikerült neki, az első két részhez képest jócskán elmaradt minőségben ez a folytatás.

Kilenc év telt el azóta, hogy Jean-Pierre Jeunet legutoljára egész estés filmmel jelentkezett. Újdonsága, a Bigbug pedig most kihagyta a nagy vásznat, és rögtön a Netflixre jött meg február 11-én. Egy igazán elborult alkotásról van szó, amely elől úgy álltunk fel, hogy na, ennél betegebb filmet se láttunk még az online videótáron…

A Bigbugnak rögtön az első jelenete kiakasztó, amelyben egy jövőbeli tévéműsorba kukkanthatunk bele. Ebben két ember játssza el azt, hogy kutya: egymás fenekét szagolgatják, ugatnak, miközben a nekik parancsoló, a Robotzsaruból szalajtott gépszörny hangosan röhög az egészen.

2045-ben fura ízlésük van tehát az embereknek, akik látszólag jó barátságban élnek a robotokkal. Efféle alapszituációt sok helyen láttunk már, ahol egyik pillanatról a másikra fellázadt a mesterséges intelligencia, és megdorgálta az elpuhult népet. Ezúttal a rendfenntartók bolondulnak meg – de a főszereplőknek szerencséjük van, ugyanis a házuk lezárja magát, amikor a háztartást irányító barátságos gépek rájönnek, hogy odakinn nagy a veszély.

Feszült helyzet alakul tehát ki a karakterek között, és nem csak a bezártság miatt. Egy erősen erotikus sztorit mesél el ugyanis Jean-Pierre Jeunet, amely teli van egyre kevesebb ruhát viselő nőkkel és olyan figurákkal, akik között a végére már szó szerint forr a levegő. A Bigbug azért nem nélkülözi az érdekes ötleteket sem: míg a ház tulajdonosa, Alice (Elsa Zylberstein) illegálisan nyomtatott könyveket gyűjt, és a régi kultúráért lelkesedik, addig az idős szomszéd, Françoise (Isabelle Nanty) egy androiddal esik szerelembe – a zseniális házi robot, Einstein pedig tényleg megér egy misét.

A legnagyobb gond a Bigbuggal, hogy olyan, mint egy túlnyújtott Black Mirror-epizód, de az alapfelállás emlékeztetett minket a Love, Death & Robotsra is – ugyanakkor az összes olyan komponens kimaradt belőle, ami ezeket a sci-fiket emlékezetessé tette. Itt nincs jó CGI, gagyinak hat az egész, a robotzsaruk is bántják a szemünket. A történet nem áll össze, a film egymásra dobált jelenetek kavalkádja, amelyek között akad jobb, közepes és nagyon béna is. A karaktereket ugyanígy nem sikerül Jeunet-nek közelebb hoznia hozzánk, és ahelyett, hogy izgulnánk a főszereplőkért, inkább halálra idegesítenek minket a 120. percre. Egyáltalán: minek kellett ezt a filmet ilyen hosszúra csinálni? Bőven elég lett volna másfél óra neki, és lehet, hogy akkor jó szájízzel nyomtuk volna ki a tévét.

A Bigbug egy nagyon csúnya kihagyott ziccer lett, igazából azt sem tudjuk, hogy kinek jutott eszébe ezt leokézni. Még a Netflix-filmek tengerében is felejthető darabról van szó, amit a polgárpukkasztással igyekeztek eladni, azzal, hogy beteg dolgokat dobáltak bele, a végén a lezárással pedig teljesen hülyére vették a nézőt. Katarzis az nincs, a finálénál már egyenesen fogtuk a fejünket. Ráadásul a film az étvágyunkat is elvette, néha gyomorforgató volt, főleg a fiktív tévéműsorból való bevágásokkal, amelyekben állat módjára ugráltatták az embereket a kamerák előtt.

A Netflix új francia filmjét azoknak ajánljuk, akiknek elfogyott a kávé otthon, és egy álmos reggelen szeretnék a vérnyomásukat az egekbe szöktetni. A Bigbug erre a célra tökéletes, filmnek viszont egy nagy katyvasz.

A Bigbug szinkronnal és magyar felirattal is megtekinthető a Netflixen.