A Netflix Pinokkiója az év tökéletes filmélménye

A Pinokkiót senkinek nem kell bemutatni, Carlo Collodi klasszikus meseregényéből kismillió feldolgozás készült már. Ezek közül nyilván a leghíresebb az 1940-es rajzfilmes változat, amit a Walt Disney jegyzett, de a karaktert még napjainkban is sűrűn előszedik. Vannak köztük borzalmas próbálkozások, mint a Disney+-ra Tom Hanksszel érkezett élőszereplős film, előfordulnak izgalmas ötletek, mint az épp javában készülő, Life of P című videójáték. Na, és szerencsére akadnak igazi szerelemprojektek.

A Guillermo del Toro: Pinokkióról már a vizualitását tekintve üvölt, hogy nem egy jól megszokott, kisgyerekeknek szánt mese lesz. A stop-motion animációs technikának olyan remekműveket köszönhettünk az elmúlt pár évben, mint a Kubo és a varázshúrok, A fantasztikus Róka úr vagy éppen a Coraline és a titkos ajtó – ezekben közös, hogy mind éjsötét, már-már ijesztő hangvételt ütnek meg. A Pinokkió sem lóg ki ebből a szempontból, a cselekmény rögtön az elején képen vágja az embert: az öreg fafaragó, Dzsepettó (David Bradley) a fiával, Carlóval (Gregory Mann) éldegél együtt, egészen addig, amíg egy repülőgépből aláhulló és felrobbanó bomba meg nem öli a gyereket.

A film háttere önmagában nagyon izgalmas, mert az Oscar-díjas Del Toro beleszőtt jó adagnyi háborúellenes üzenetet, ami így 2022-ben, amikor az oroszok és az ukránok még mindig egymás ellen harcolnak a szomszédban, elég aktuális számunkra. Az éppen kitörő első világháború elveszi tehát Dzsepettótól a fiát, aki azonban képtelen beletörődni, és a gyász miatt érzett dühében, részegen a Carlo sírja fölé nőtt fenyőfából egy fafiút farag magának, és azért fohászkodik, hogy az életre keljen.

Ebben a netflixes átiratban Pinokkió születésének semmi magasztossága, tündérmesei körítése nincs. Inkább hasonlít az egész Frankenstein szörnyetegére, aki egy viharos, esős éjszakán a földöntúli erők segítségével életre kel. Dzsepettó itt egy kissé talán tényleg őrült tudósra hajaz, akit saját kreálmánya először halálra rémít. Nem csoda, mert Pinokkió első lépései inkább hasonlítanak egy horrorfilm vérfagyasztó főgonoszára, mint egy tiszta szívű fabábura. Egyébként a többi ember is így van ezzel: felgyújtják Pinokkiót, annyira a frászt hozza rájuk az a tény, hogy képtelenek racionálisan felfogni egy ilyen lény létezését.

Bizonyos kötelező elemek megvannak azért Guillermo del Toro Pinókkiójában is, például Tücsök Tihamér karaktere, akit Ewan McGregor szólaltat meg, amúgy zseniálisan. Érdemes vele kapcsolatban megjegyezni, hogy a Del Toro–Patrick McHale páros, akik a forgatókönyvet közösen jegyezték, abszolút nem humorforrásnak használják őt sem, Tihamér itt egy megfáradt író, igazi művészlélek, aki a balszerencséjének tudja be először, hogy Pinokkióék mellé sodorja az élet, ám ahogy haladunk előre, úgy kedveli meg a néha fafejű srácot.

Bennünket a Guillermo del Toro: Pinokkió azonnal levett minket a lábunkról, magába szippantott, és az érzelmes fináléig el sem eresztett. A Netflix ezúttal igazi remekművet adott ki a kezei közül, és a nagy kalandot amellett, hogy vallási kérdésekkel átitatta, a fasizmus problémáját is megkerülhetetlenné tette. Még egy valóban létezett történelmi figurának, a diktátor Benito Mussolininek is jelentősebb szerepet adtak.

Az animációs filmben egy ponton a túlvilág, vagyis inkább a purgatórium is tiszteletét teszi, és az itt látható szellemek, démonok bizony üvöltik magukról, hogy Del Toro művéről van itt szó, kérem. Meg merjük kockáztatni, hogy a filmkészítő az eddigi legmegkapóbb alkotását adta ki a kezei közül. Nagybetűs filmélményt, amit tényleg nagyon nem ajánljunk, hogy bárki a kisebb gyerekének engedjen megnézni, mert garantáltak utána a rémálmok.

Azt már elmondtuk, hogy humor és poénkodás alig akad a filmben, ami ennél is meglepőbb azonban, hogy a táncikálós-éneklős jeleneteket sem tolták túl az alkotók. Ehelyett inkább leredukálták őket azokra a részekre, amikor a főszereplő az utazó cirkusszal tart. Pont ennek köszönhető, hogy az egyik ilyen zenei betét a csúcspontja. Igen, köze van Mussolini karakteréhez ennek is, aki olyan kritikát kap, amit képtelen erőszak nélkül zsebre tenni.

Örömteli és némiképp megdöbbentő élmény egy ilyen adaptációt nézni. Guillermo del Toro úgy nyúlt hozzá sokak kedvencéhez, hogy a főbb pontjait tiszteletben tartotta, és bár azokat is átdolgozta, úgy helyezte el a mesét egy új környezetben, gótikus stílussal megsépekelve, hogy ezt a változatot még azok is élvezni fogják, akik az összes eddigi Pinokkiót elolvasták, megnézték, meghallgatták.

Itt az idő, kimondjuk, hogy elég volt a gyáva modernizációkból, a CGI-oroszlánokból. Valahogy így kell újraalkotni a régi meséket. Guillermo del Toro munkáján látszik az odafigyelés és a törődés... És szerencsére, amikor az igyekezet jó művészi érzékkel és tehetséggel párosul, bizony már-már korszakalkotó lesz a végeredmény. Egy tökéletes film. Az év filmélménye, nekünk legalábbis.

10/10

A Guillermo del Toro: Pinokkió szinkronnal és magyar felirattal elérhető a Netflixen.