„Azt hiszitek, ez durva volt? Még sz*rt sem láttatok”

2023.08.13. 20:20 Módosítva: 2023.08.14. 15:35

Az Untold a Netflix sportdokumentumfilm-sorozata, amelynek legújabb része az egyetemi amerikai futball egyik legnagyobb alakja, Johnny Manziel tragikus karrierútjával foglalkozik. Feleleveníti Manziel berobbanását az NCAA-be – amit botrányos viselkedése már ekkor is beárnyékolt –, és azt is, amikor NFL-karrierjének vége után pedig olyan mélyre került, hogy öngyilkosságot kísérelt meg. Ne szaladjunk azonban ennyire előre, nézzük, honnan indult Johnny Football karrierje.

Johnny Football mennybemenetele

Manziel a Texas állambeli Kerville-ben lévő Tivy High School futballcsapatában kezdte meg karrierjét. Már ekkor világossá vált, hogy a vérében van a játék, nem véletlenül hasonlították olyan NFL-legendákhoz, mint Brett Favre vagy Michael Vick. Látszott, hogy Manziel nem egy átlagos egyetemi játékos, hiszen csapongó életmódja és hanyag edzésmunkája ellenére is páratlan teljesítményre volt képes.

2012-ben mutatkozott be a Texas A&M Aggiesben, ahol rögtön az első évében csodát tett. 2012. november 10-én az egyetemi amerikai futballt uraló Alabama otthonába látogatott a Texas A&M, és Johnny Manziel vezetésével 29–24-re győzött a Crimson Tide ellen. A filmben többször is feltűnik Manziel talán legikonikusabb játéka, amellyel az Aggies 14–0-s előnyre tett szert.

Az érinthetetlenség érzése

Ez a győzelem azonban nem csak Manzielt tette Amerika-szerte ismertté, hanem a Texas A&M-et is új polcra helyezte az NCAA-ben. Az idény végén Johnny Football örökre beírta magát a történelemkönyvekbe, miután a legrangosabb egyetemi elismerésnek számító Heisman Trophy történetében az első olyan játékos lett, aki elsőévesként kapta meg a díjat.

A hirtelen jött siker és ismertség azonban gyorsan beszippantotta az NCAA legújabb sztárját: ivott, bulizott, és olyan szupersztárok mellett tűnt fel hétről hétre, mint Drake vagy LeBron James. Egyetemi legjobb barátja, Nate Fitch segítségével árulni kezdték Manziel aláírásait, amivel jelentős összegre tett szert. Az NCAA szabályai ugyanakkor tiltották, hogy az egyetemi sportolók pénzt keressenek, ezért vizsgálatot indítottak az irányító ellen. Fitch végül magára vállalta a felelősséget, így Manziel egy félmeccses eltiltással megúszta a dolgot. Azután, hogy ezt a sztorit is túlélte, Johnny Football meg volt róla győződve, hogy senki és semmi nem állhat az útjába.

A totális pofára esés

Manziel a történtek után kénytelen volt szakítani legjobb barátjával – aki egyben ügynöke is volt –, így került Erik Burkhardt keze alá, azzal a reménnyel, hogy NFL-be való bekerülése előtt még jó útra lehet téríteni a fiatal sztárt.

Az általa elmesélt történetek egyikéből kiderült, hogy Manziel a Combine előtti éjszakát is bulizással töltötte, így amikor világossá vált, hogy a reggeli drogteszten megbukna – ezzel elvágva magától a lehetőséget, hogy bekerüljön az NFL-be –, ügynöke azt találta ki, hogy Manziel édesapja tettessen szívrohamot, hogy az irányító gyorsan haza tudjon repülni, és ne kelljen részt vennie a teszten. Később az is kiderült, hogy egyetemi évei alatt úgy ment át a drogteszteken, hogy a Texas A&M egyik csereirányítója pisilt helyette.

Manzielt végül az első kör 22. helyén a Cleveland Browns vitte el, ahol úgy várták, mint a messiást, a szurkolók benne látták a franchise nagy lehetőségét.

Amikor mindenem megvolt, akkor éreztem a legnagyobb ürességet

– fogalmazott Manziel, aki számára ez a szint már túl nagy falatnak bizonyult, elvesztette minden lelkesedését a futball iránt, végül úgy döntött, tönkreteszi karrierjét.

Önpusztító hadjáratba kezdett, amit eleinte nem akart bevallani még magának sem, ezért a clevelandi csapat úgy döntött, elvonóra küldi. Innen kikerülve Johnny Football fejében egy válasz fogalmazódott meg a történtekre:

Azt hiszitek, ez durva volt? Még sz*rt sem láttatok.

Ügynöke elhagyta, családja kihátrált mögüle, a Browns pedig 2016 márciusában, mindössze 14 kilátástalan mérkőzés után kivágta. Manziel ekkor úgy döntött, minden pénzét elbulizza, majd mikor már teljes a kiégés, végez magával. Vásárolt is egy fegyvert, ám mire úgy határozott, kioltja saját életét, a pisztoly nem sült el: kapott az élettől egy második esélyt.

Mit adott nekünk ez a 72 perc?

Összességében elmondható, hogy a rendező és stábja remek munkát végzett. A film képi világa hűen visszaadja Manziel érzéseit karrierjével kapcsolatban, amelyek nyílt sebként a mai napig komoly fájdalomként élnek benne. Ahogyan azt a filmben is elmondja, az NFL egy olyan teher volt számára, amiből szinte végig a kiutat kereste, az viszont továbbra is egyértelmű, hogy egyetemi éveit bármikor újraélné. 

A film olyan vitatémákat is érint, mint a hirtelen jött siker és annak feldolgozása, a média hatása a fiatal sportolók életére, valamint bemutatja azt az igazságtalan és kizsákmányoló rendszert, amelyben az egyetemi csapatok komoly hasznot húznak az olyan tehetségekből, mint például Johnny Manziel, majd a liga szabályai miatt a sportolók egy centet sem látnak ezekből a pénzekből, hiába kockáztatják testi épségüket hétről hétre.

Komplexitása miatt a film érdekes és tanulságos lehet a sportot felületesen szemlélők számára is, legnagyobb hibája pedig egyértelműen rövidsége. A lényeget átadták az alkotók, de számtalan téma nem került elő, ami válaszokra várna még.

9/10