Filmet készítenek Hollywood magyar alapítóiról
További Cinematrix cikkek
-
Befejeződött napjaink legjobb sorozata, amelyet rajtunk kívül senki sem ismer
- Megszületett a Harry Potter sztárjának első gyermeke
- Benedict Cumberbatch elhozta az év legkülönlegesebb filmjét a Netflixre
- A Netflix meggyalázta a gyerekkorunkat ezzel az új filmmel
- Sürgősségi műtétje után először üzent Sophia Loren
Kollarik Tamás, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem docense, a film egyik ötletgazdája, kreatív producere és társrendezője, valamint Takó Sándor, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem oktatója, a film producere és másik társrendezője évek óta dolgoznak azon, hogy felkutassák, összegyűjtsék, Magyarországra hozzák és gondozzák a hollywoodi magyarok szellemi hagyatékát – áll a Nemzeti Filmintézet MTI-hez eljuttatott közleményében.
A két szakember 2018 óta készíti elő a Fox vs. Zukor – Egy hollywoodi történet című egész estés dokumentumfilmet.
Az Amerikába kivándorolt két stúdióalapító személyes történetén és visszaemlékezésein keresztül idézik meg életüket, karrierjüket, egymással való néha nyílt, néha burkolt versengésüket, ami hozzájárult, hogy letegyék a hollywoodi filmgyártás alapjait. Ők készítették el az első amerikai nagyjátékfilmeket, hangosfilmeket, valamint stúdióik elnyerték a filmtörténet első Oscar-díjait.

Elismert szakemberek segítik a film elkészítését
A film elkészítését segíti mások mellett az Oscar-díjas Kevin MacDonald rendező, a BAFTA-díjas Andrew MacDonald producer, és a többszörös Emmy-díjas Csupó Gábor rendező, producer, valamint Tősér Ádám rendező is.
Az alkotás gyártását a Nemzeti Filmintézet több mint 412 millió forinttal támogatta.
A KÖZÖNSÉG A TERVEK SZERINT 2025 ELEJÉN LÁTHATJA MAJD AZ ALKOTÁST.
Kollarik Tamás és Takó Sándor küldetésükbe azzal a céllal vágtak bele, hogy könyveken, filmeken, filmzenei koncerteken keresztül ismertessék meg a magyar származású hollywoodi alkotók életét a magyar és nemzetközi közönséggel – mutatnak rá a közleményben.
A Magyarok Hollywoodban címmel útjára indított könyvsorozatukban például olyan alkotók eddig meg nem jelent életrajzait mutatják be, mint a háromszoros Oscar-díjas Rózsa Miklós, az ötszörös Emmy-díjas Csupó Gábor, az Oscar-díjas Pressburger Imre vagy a Hollywood magyar alapítóiként ismert Zukor Adolf és Fried Vilmos (William Fox).
Rovataink a Facebookon