Hosszú cikket szentelt a Semmelweis-filmnek a világ vezető filmes lapja

2023.10.25. 09:07
Csaknem két évtized után visszaült a rendezői székbe Koltai Lajos – írta a Variety.com hollywoodi hírportál a Semmelweis című életrajzi film Los Angeles-i bemutatója alkalmából.

A Semmelweis 1847-ben egy bécsi szülészeti klinikán játszódik, ahol titokzatos járvány szedi áldozatait.

A filmben – melynek címszerepét a feltörekvő tehetség, Vecsei H. Miklós alakítja - a magyar orvos, Semmelweis Ignác versenyt fut az idővel, hogy megoldja a rejtélyt és életeket mentsen, de közben meg kell küzdenie a város egészségügyi intézményeivel is – foglalta össze a lap a film hátterét.

A Variety cikke emlékeztetett arra, hogy az úttörő orvosról több magyar produkció készült már: Tóth Endre 1940-ben, Bán Frigyes pedig egy évtizeddel később forgatott róla életrajzi filmet. Mint Koltai a lapnak elmondta, Bán filmje, amelyre még gyermekkorából emlékezett, nagy hatással volt rá.

A rendező arról is beszélt, hogy nagy kihívásnak tekintette az életrajzi film elkészítését a magyar történelem egyik leghíresebb orvosáról. A főszereplő kiválasztása is komoly feladat volt, mivel szimpatikus, ugyanakkor határozott karaktert kellett ábrázolni, aki „a saját útját járja”, és nap mint nap meg kell vívnia küzdelmeit, miközben „minden, az egész rendszer ellene van”.

Az elmúlt évek egyik leghíresebb magyar filmje, a Sorstalanság rendezője, Koltai Lajos új filmjének forgatásán az Index is részt vehetett 2022 szeptemberében, lapunknak a film főszereplője adott interjúban magyarázta el, hogy milyen is volt Semmelweis.

A főszerepet játszó Vecsei a Variety bemutatása szerint főként színházi alakításairól ismert, míg a Semmelweis asszisztensét és szerelmét, Emma Hoffmant alakító Nagy Katicát korábban Mundruczó Kornél Jupiter holdja című filmjében is láthatta a közönség.

Koltai egy diákfilmben figyelt fel Nagy Katicára a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, ahol a filmrendező a mesterképzést vezeti. Mint a rendező a lapnak kifejtette: „Bizonyos szempontból ez nagyobb szerep, mint Semmelweisé”, mivel a poklot is meg kell járnia és  az élet sokféle módon próbára teszi őt”.

A cikk Koltai Lajos filmes pályafutására visszatekintve felidézte, hogy három éve operatőrként dolgozott az Oscar-díjas Szabó István Zárójelentés című filmjén, és 2001-ben Giuseppe Tornatore Maléna című filmjének fényképezéséért Oscar-díjra jelölték. 2005-ben debütált rendezőként a Sorstalanság című megrázó holokausztdrámával.

Két évvel később pedig az Estét rendezte meg hollywoodi sztárszereposztással: Vanessa Redgrave, Glenn Close, Eileen Atkins és Meryl Streep közreműködésével.

Csaknem két évtizeddel később most ismét rendezőként tért vissza, és úgy érezte, mintha sohasem hagyta volna el a rendezői széket:

Nagyszerű volt ismét rendezni. Semmit sem felejtettem

– mondta a Varietynek Koltai Lajos.

A kosztümös filmet, amelyben a magyar orvos szembefordul korának egészségügyi rendszerével, a 21. Los Angeles-i Magyar Filmfesztivál nyitófilmjeként vetítik október 27-én a Laemmle Monica Film Centerben.

A film világpremierjét a héten tartották, az 1956-os forradalom évfordulójának napján New Yorkban, a Mozgókép Múzeumában.