Évek óta nem láttunk olyan izgalmas autóversenyzős filmet, mint a Ferrari

Igaz, hogy jó ritkán, de akadnak még olyan autóversenyzős filmek, amik igenis megérik az egyre túlárazottabbnak érződő mozijegyet. Ilyen volt például a 2013-as Hajsza a győzelemért, melyben a Daniel Brühl által játszott Niki Lauda és a Chris Hemsworth-féle James Hunt vívtak egymással veszélyes párharcot. Aztán a négy éve debütált Az aszfalt királyai ugyancsak eléggé magasra tette a lécet, a rendezői székben James Mangold vezényelt le egy pörgős történetet igazi sztárszereposztással: a feszült sztoriban Matt Damon és Christian Bale vitték a prímet, és a színfalak mögött is maximumra járatták a drámát, miközben megépítettek egy igazi Ferrari-verő gépcsodát a Fordnak.

December 28-án futott be a magyar mozikba a Ferrari című új film, melynek már az első előzetesei is egy olyan életrajzi drámát ígértek nekünk, ami egyszerre szántja fel az aszfaltot és a nézők lelkét, valamint a fentebb említett produkciók friss vetélytársa lehet. Nem csalódtunk, a Heat és a Miami Vice rendezője, a 80. életévét taposó Michael Mann hosszú szünet után megint betalált: a kultikus és legendának számító Enzo Ferrariról festett egy olyan festményt a nagyvászonra, amit öröm nézni, és két óra erejéig simán el lehet benne gyönyörködni.

A Ferrari az 1950-es évekbe kalauzol, amikor a Formula–1 a fénykorát éli, Enzo Ferrari azonban a saját cégéről korántsem mondhatja el ugyanezt. A Ferrari szenved, csődközelben lavírozik, ráadásul a cégvezér egyik magánéleti balhéból a másikba keveredik... elhidegült feleségével, Laurával igyekszik egyben tartani a házasságát, de Enzónak fia halálával is meg kell birkóznia, és ha mindez nem lenne elég, a férfi vidéken rejtegeti a kíváncsi sajtó elől eltitkolt második családját. Igen, a Ferrari egyrészt egy családi dráma, intrikákkal teli szerelmi sztori, miközben a játékidő jó részében azért bőgnek a motorok és száguldanak a győzelembe (vagy a halálba) a mi szemünknek már retró aszfaltrakéták.

Jócskán kinőtte magát Adam Driver, aki bő tíz évvel ezelőtt még az HBO-s Csajokban hipszterkedett és romantikázott, majd az új Star Wars-trilógiában már Kylo Renként gonoszkodott, és bár az írók cserben hagyták a sci-fi franchise-t, a színész kisebb, de remek alkotásokban ugyanúgy brillírozott, mint korábban. Gondoljunk csak a Patersonra, esetleg a Marriage Storyra. Driver a Ferrariban is a csúcson van, a megtört és kettős életet élő, a cégét megmenteni próbáló Enzót nagy átéléssel hozza el nekünk, aki amellett, hogy egy menő csóka, mintha egyszermind egy olasz gengszterfilmből lépett volna ki, ez utóbbi tény mondjuk annyiból nem meglepő, hogy a készítő Michael Mann a maffiazsáner egyik nagy művelője. A főszereplő és a Penélope Cruz-féle Laura Ferrari közötti szerelemmel, megvetéssel és haraggal telipakolt jelenetek rendesen ütnek is. Kár, hogy a Shailene Woodley által behozott megcsalós szál már nem bizonyul annyira működőképesnek. Woodley mintha elfelejtett volna játszani a Hatalmas kis hazugságok óta, a talpraesett szerető sem áll jól neki a Ferrariban.

A név kötelez, Michael Mann új filmje amellett, hogy megmerítkezik Enzo Ferrari balhés magánéletében és rettenetes gyászában, középpontba helyezi a Ferrarit, mint céget. Az igazi izgalom itt kerül bele a történetbe, elvégre a Ferrari fennmaradása a tét, az ezerhatszáz kilométer hosszúságú, Olaszországon átívelő Mille Miglia névre keresztelt maratoni autóversenyt valakinek bármi áron meg kell nyernie a Ferrariból, hogy az utcákon is eladhatóvá és keresetté tegyék a márkát. Olyan arcokat láthatunk a volán mögött feszülni, mint a feltörekvő és nagyon szerethető Alfonso de Portago (Gabriel Leone), és a mindig nyugodt nagy öreg Piero Taruffi (Patrick Dempsey), akik a nekik jutó kevés játékidő ellenére maradandóak, nagy egyéniségek, és könnyű értük szorítani.

Ami az adrenalindússágot illeti, a Ferrari nem okoz csalódást: látványos tájakon folyik a hajsza, a győztes autó nagyjából 150 kilométer per órás átlagsebességgel tép végig, de egyébként a 290-re is képes – és ennek megfelelően végig érezzük a saját bőrünkön a sebességmámort. Mindemellett Olaszország mint helyszín remek hangulati aláfestésként szolgál.

A Ferrari nem csak az autóbolondoknak szól, laikusként, komplex családi drámás-versenyzős filmre vágyó nézőként is remek néznivaló. Igaz, hogy néha az ügyetlen vágások, technikai bakik, bénábban kivitelezett dialógusok rányomják a bélyegüket Michael Mann alkotására, mégis képes reakciót kiváltani belőlünk a mester.

Mann nem találja fel a spanyolviaszt a Ferrarival, ennek ellenére elemi erővel ható nagy igazságot ver a fejünkbe Enzo Ferrari sztoriján keresztül. Azt, hogy a száguldó cirkusz bizony egy életveszélyes munkahely, és a tévéképernyők előtt ülő családok, lelkesen rajongó apukák és kisgyerekek bár nem látják át, a halál igenis ott settenkedik a versenyzők közelében minden nagyobb kanyarban, minden neccesebb előzésben. Az üzenetet a Ferrari-film nagyszerűen húzza alá,

A Ferrariban akad jó pár ütközés, repülnek mindenfelé a kocsik, de a Mille Miglián bekövetkező tragédia annyira grafikus, brutális, mint egy valódi karambol, ami sok holttestet hagy a földön, és amire igazából nem voltunk felkészülve. Olyan sokkoló mozzanat ez, hogy önmagában megérte az R-besorolást a filmnek, és a gyengébb idegzetűeknek azt ajánljuk, kössék fel a gatyájukat, mert még a gore-hoz szokott nézőknek is elég lesz megemészteniük.

A nagyvásznat megköveteli magának Michael Mann új filmdrámája, mert a szerpentines autósztrádák, a nagyvárosi macskaköves utcák, ahol a versenyzők végighasítanak, egyformán remekül festenek, és főleg emiatt kár lett volna, ha a Ferrari streamingen végzi. A látvány profi, a zenék kellően nosztalgikusak, és hiába dobja ki néha a beleélésből az embert Adam Driver természetellenesen kinéző sminkje és ősz haja, a színészi teljesítmények, főleg a show-t sűrűn ellopó, szép lassan megőrülő feleséget hozó Penélope Cruz jutalomjátéka megérik a pénzüket. Hatalmas kár viszont, hogy a befejezés annyira ad hoc, vagyis inkább iparosmunkaként ható, mely miatt az igazi katarzist is nélkülözi a Ferrari.

A minőséget és az igényességet tekintve azonban egy olyan filmes újdonságról beszélhetünk, amelyet a legnagyobb magabiztossággal rak fel az ember a polcra a legjobb történelmi, autóversenyzős filmek közé. Megkockáztatjuk, hogy a személyes hangvétele miatt a Ferrari mind közül az eddigi legizgalmasabb, de hogy a legtragikusabb sztori, az nem lehet kérdéses senki számára.

7,5/10

A Ferrari jelenleg is látható a mozikban, mégpedig magyar szinkronnal.