Valószínűtlen utazásra invitál, majd felborítja a lélek zongoráját ez a film

A művészet egyszerre hat az érzelemre és az értelemre, noha az előbbi sokszor felülírja az utóbbit. A pont, amikor az ember elveszíti józan ítélőképességét, és csupán vak hite és érzelmei viszik tovább, számos ember életében eljön egyszer, de szerencsés az, akinél ez úgy csapódik le, mint Harold Fry esetében.

A Harold Fry valószínűtlen utazása című film egy idős ember zarándoklatát mutatja be, aki annak reményében indul több száz kilométeres gyalogútra, hogy ezzel

Noha hibátlan alkotás nem létezik, és ezt a filmet is lehetett volna még finomítani, a végeredmény sok szempontból lehengerlő, és van az a nézőtípus, akinek mindenképp érdemes megnéznie. Hogy ez melyik? Azonnal mondjuk.

A film Rachel Joyce 2012-es díjnyertes novellájának adaptációja. A rendezői székből a BAFTA-díjas Hettie MacDonald formálta a történetet, míg a két főszerepet Penelope Wilton és az Oscar-díjas Jim Broadbent játssza. Ha úgy nézzük, minden megadatott, hogy fantasztikus mű szülessen. Már az első percben úgy ültünk a mozi bársonyszékében a jegyünket szorongatva, hogy csak ne rontsák el. Ez a kívánságunk kezdetben meghallgatásra talált.

Ahogy kezdődött a film, már az első öt percben három dolgot biztosan éreztünk:

• a képi világ szép, noha nem páratlan,
• a színészi alakítások egyszerűek, profik és természetesek,
• a történet nem váratja sokat a nézőt.

Közös zarándoklat

Pillanatokon belül megindul a cselekmény, bár fogalmunk sincs, hogy miért. A hirtelen döntések később értelmet nyernek, csak türelmesen ki kell várni. Nem akciófilmről beszélünk, ahol autók és pofonok röpködnek.

Harold Fry karaktere szívmelengető, ahogy pedig megéli a mélységeket és magasságokat, az ember vele utazik. Bár a gyaloglása néhol felidézi Forrest Gump végtelennek tűnő futását, de ahogy eszkalálódik a cselekmény, a körítés könnyedén letörli ezt a mázt a történetről.

A valóság és az elme közé vékony fátyolt húz a film, amelyen időről időre átláthatunk. A karakterekkel együtt idézzük fel a múltjukat, miközben pont úgy meglepődünk, ahogy ők, amikor feltörnek a mélyen eltemetett emlékek. Nem állítható, hogy ne érződne előre, merre halad a történet, de a kibontása szép, fokozatos, igényes – néhol érthetetlen, másutt brutális, épp ahogy a sztori megkívánja.

Bár a film zömében a szeretet, a hit és a tehetetlenség témáit feszegeti, néhol társadalmi kérdéseket is felvet, főként amikor az előbb felsoroltakból valaki hasznot akar húzni, vagy részt szeretne kapni. Ezért nem állítható, hogy a néző végigzarándokolja Angliát Mr. Fry társaságában, de lesznek pontok, ahol utastárssá válik.

Lehetett volna még csiszolni

Az operatőri munka és rendezés nem kiemelkedő, de abszolút minőségi, rossz szavunk nem lehet rá. Ugyanez igaz a zenére is. A történet, a forgatókönyv némileg más tészta, mert akadnak olyan momentumok, amelyek egyszerre tűnnek tölteléknek és kibontatlannak – félúton az építő jellegűnek szánt mondanivaló és a felesleges tartalom között.

Ebből nincs túl sok, de épp elég ahhoz, hogy kizökkentse a nézőt, miközben a szál elvarratlanul marad, a karaktert pedig szemlátomást nem építi – legfeljebb a végső tetőponthoz tesz hozzá. A mozi az első felében szépen egyben van, a hullámzás utána jelentkezik.

A színészi játék azonban kárpótolja a nézőt. A két címszereplő természetesen, szépen alakítja a karakterét, nem válnak sematikussá vagy közhelyessé. Jim Broadbent kimondottan zseniális pillanatokat hoz, többször megcsillogtatja tudását és profizmusát, könnyed és súlyos jelenetekben egyaránt.

Összességében a Harold Fry valószínűtlen utazása igazán jó film. Apró hibái ellenére is képes szépen játszani a lélek zongoráján, amikor pedig arra van szükség, teljes erőből felborítja. Valószínűleg nem lesz kedvence azoknak, akik tömény akcióra, folyamatos borzongásra vagy fergeteges látványra vágynak, és a szélsőséges drámák szerelmesei sem biztos, hogy elalélnak tőle.

Azoknak viszont biztosan tetszeni fog, akik képesek várni, figyelni, a nyugalmon keresztül megtalálni azt, amivel nem szeretünk szembenézni a mindennapokban. Nem tipikus családi film, sőt talán egyedül nézni még inkább érdemes, hiszen a történet egy zarándoklat, és az embernek meg kell benne lelnie a saját útját.

7,8/10