Jöhetett volna ennél jobb, de most a „csak” is elég

December végén debütált a mozikban az Ennél csak jobb jöhet című francia vígjáték. Érdekes módon annyira a radar alatt volt, hogy mi is majdnem elsiklottunk felette, de szerencsére még épp elcsíptük a mozivásznon, és lám, nem hiába.

Kicsit fanyar, kicsit francia, néha nagyon bagatell, másszor túl komoly. Furcsa amplitúdók keveréke a film, amely végeredményben nem akar többet, mint egy egyszerű vígjáték lenni, és ez épp elég is. Hogy kinek érdemes jegyet váltani rá? Azonnal mondjuk.

Szokatlan, amikor halálosan komoly témák jelennek meg a mozivásznon – szinte már ömlesztve –, adott film mégsem kezd vele semmit. Az Ennél csak jobb jöhet is kicsit ilyen. Ritka, hogy egy vígjáték végigmasírozzon az öngyilkosság, az adósságcsapda, a csalás, a képmutatás, a klímakatasztrófa és a mocskos pénzügyi szektor témakörein, de végeredményben semmit se kezdjen velük. Ez érezhetően nem is volt célja a filmnek, pusztán egyszerű, merőben hétköznapi emberek nyomorából fakadó problémákat vesz elő.

Marad az egyszerű, abból baj nem lehet

Nincsenek túlgondolt karakterek, ami egyszerre jó és rossz is. A komplex szereplőknél az ember elvárja, hogy történjen izgalmas jellemfejlődés, vagy legyenek komoly döntési helyzetek. Épp ezért a film próbálta egyszerűnek megtartani karaktereit, hogy semmi másra ne kelljen koncentrálni, mint a nevettetésre.

Találkoztunk már erősebb komédiával is, ahol könnyesre röhögtük magunkat, de az Ennél csak jobb jöhet sztorijában is vannak megmosolyogtató pillanatok – még ha nem is fulladunk bele a kacagásba. Minden komoly szituációt hamar lefojtanak egy-egy gyengéd poénnal, mielőtt túl sokat töprengne rajta az ember.

Filmtechnikai szempontból semmi kirívó nincs ebben francia alkotásban – legyen szó rendezői vagy operatőri munkáról. Ettől függetlenül a megvalósítás igényes. Ahogy a sztori, ez sem tolja túl a dolgokat.

A színészeket annyiban érdemes kiemelni, hogy – noha kevés lehetőséget kapnak a bizonyításra – a feladatukat szépen elvégzik. Játékuk jól igazodik adott pillanathoz, nem esnek át a ló túloldalára, de a helyzetek zömében képesek egy-egy mélyebb pillanatot is megmutatni – amennyiben a sztori nem csapja le azt egy viccel.

A világmegváltás elmarad

Talán nem spoilerezünk vele – hiszen az előzetesben is látható –, hogy egyszerre szól a film szerelemről, klímaaktivistákról és az adós ember meneküléséről az őt kiszipolyozó pénzügyi spirálból. Mielőtt bárki csalódna, annyit érdemes leírni, a film ezekben a témákban sem veszi túl komolyan magát.

Noha sok cselekmény épül az aktivistalét köré, ahogy ezeket véghez viszi a csapat, több helyen inkább szatirikus, mintsem hogy valós aktivistatevékenységet idéznének a jelenetsorok. Ezzel szemben az adósságból való menekülést már jóval inkább kibontják az alkotók, kissé eltúlozva, hogy milyen az, amikor az ember próbál mindent okosba’ megoldani.

A film könnyedsége miatt elengedtük, hogy egyik szálat sem bontják ki túlzottan. Azért okozhat mégis némi hiányérzetet, mert ennek ellenére akadnak jelenetek, amik a film egészét tekintve majdhogynem leesnek, és egy-egy „üzenet” vagy poén kedvéért jobbára csupán nyújtják a sztorit.

A karakterek több olyan dolgot is tesznek, amelyek abszolút szembemennek korábbi viselkedésükkel, ráadásul minden megoldódik a happy end égisze alatt, még akkor is, ha öt perccel korábban azt hittük, erre nincs is esély. Nem állítjuk, hogy ez a teljes filmélményt megmérgezi, de azért valamivel csökkenti az addig felépített hatást.

Összegezve: az Ennél csak jobb jöhet épp annyi, amit állít magáról. Egy kedves, könnyed, francia vígjáték, ami sem az adós ember baját, sem a klímakatasztrófát nem akarja megoldani, pusztán egyszerű karakterei életének egyszerű bajait mutatja be, majd farag belőlük viccet. Egy túlzsúfolt nap után esti programnak tökéletes, amennyiben a néző nem világmegváltó filmes alkotásra, hanem csak valami könnyedre vágyik.

6,6/10