Istentelenül félelmetes horrorfilmmel tért vissza Sydney Sweeney

Mostanában annyi buta romkomban és ZS kategóriás Marvel-filmben láttuk Sydney Sweeney-t, hogy az ember hajlamos elfelejteni, Hollywood új szőke üdvöskéje igazából sose a popcornműfajban érezte jól magát. A drámaibb szerepeiben mindig megnyerőbb volt, gondoljunk csak az Eufória rettenetesen antipatikus és utálatos Cassie-jére, esetleg A Fehér Lótusz első évadára, de simán említhetjük itt a Reality című filmdrámát is, amelyet nem olyan régen hozott be az HBO Max, és amilyen keveset beszélnek róla, épp annyira letaglózó élmény. Főképp a főszereplő alakításának köszönhetően.

Sydney Sweeney új filmje, a hazai mozikban március 21-e óta látható Szeplőtlen újfent egy komorabb néznivaló a 26 éves színésznőtől, aki ebben egy Cecilia nevű apáca bőrébe bújik. Hősünk, akinek az élete egy sorsfordító baleset óta szinte csak a vallás körül forog, egy érdekes lehetőséget kap. Meghívják Olaszországba, hogy egy olyan zárdában teljesítsen szolgálatot, ahol öreg, haldokló apácákat gondoznak. Már hallomásra se barátságos ez a környezet, a zárda azonban még annál is felkavaróbb hely, mint amire Cecilia nővér számít. Gótikus falak, zárkózottan élő apácák között találja magát Sydney Sweeney karaktere, ahol az a legkevésbé furcsa fejlemény, hogy még Jézus keresztre feszítésének egyik eszközét is itt őrzik.

Katolikus horrorfilmekből eddig olyan keveset kaptunk, hogy az értékelhető címeket egy kezünkön meg tudnánk számolni, A pápa ördögűzőjét se vennénk a jobban sikerült darabok közé, Russell Crowe-ék inkább a trash-rajongókra céloztak ezzel a 2023-as alkotással. Bár annak az alapötlete is rendben volt, a Szeplőtlen pár fokkal izgalmasabb, hiszen Cecilia nővér nem sokkal érkezése után teherbe esik, ahogy a cím is erősen sugallja, szeplőtelenül. Az addig is egészen furán viselkedő apácatársak egyenesen isteníteni kezdik a főszereplőt, ám Istennek semmi köze nincsen ehhez a csodához.

A Szeplőtlen visszafogottan indít, hogy aztán egészen gonosz, váratlan jumpscare-ekkel hozza ránk a frászt. Tipikusan az a fajta horror ez, amelynek hiába vannak olcsón ható megoldásai, jó pár ijesztőnek szánt mozzanattól konkrétan majd kiugrunk a székből. Szerencsére nem csak ezekkel próbálja eladni magát Michael Mohan rendezése, mert a történet kétharmadánál van egy olyan fordulat, ami átír mindent, amit azt megelőzően gondoltunk. Bár egy csomó horrorfilm pont a végére laposodik el, a Szeplőtlen ebből a szempontból inverz utat jár be, mivel ahogy halad, úgy lesz egyre vadabb. A befejező jelenetre konkrétan eljut odáig, hogy Sydney Sweeney-t horrorikonná, afféle scream queenné teszi.

Sweeney-nek valahogy zsigerből jól áll ez a szerepkör, ahogy Cecilia esik-kel, menekül, igyekszik rájönni, hogy mi ez az egész, tényleg ő lett-e az új Szűz Mária, majd a kezébe veszi az irányítást, élményszámba megy. Ritka alkalmak egyike, amikor a színésznő karakterének és túlélésének drukkolni tudunk, és

Ami a hangulatteremtést illeti, az ebben a filmben nagybetűs. Látszik, hogy olasz tájakon, Rómában forgatott a stáb, és még arra is odafigyeltek, hogy az öreg kontinensről válogassanak sztárokat. A Szeplőtlenben egészen emlékezetes szerep jut A nagy pénzrablásból ismert Álvaro Morténak és a netflixes Baby című olasz sorozat Benedetta Porcarolijának, de felbukkan A Fehér Lótusz második évadának egyik örömlánya, Simona Tabasco is. A vallásos zenei világot idéző betétdalok is nagyszerűek, nem egy sima B filmről van szó, a technikai részleteket illetően is beleadtak apait-anyait a készítők. A vérengzésről nem beszélve, egészen brutális csonkolások láthatóak a röpke másfél óra alatt, és persze a Sydney Sweeney-filmekre jellemző motívumként a főszereplő újfent serényen villogtatja a bájait. Mert azt muszáj, nem?

Egyfajta tanmeseként is felfogható a Szeplőtlen, fiktív elemekkel hívja fel rá a figyelmet, hogy mi történik, ha a vallási fanatizmus elharapódzik. Az ijesztgetés, brutalitás, erotika mellett tehát még némi lájtos üzenet is szorult belé, amelyet elmélyít a legutolsó jelenet. Megosztó befejezésről van szó, vannak, akik leborulva imádják, mások zsigerből utálják – az biztos, hogy elgondolkodtató, és nem az a fajta végszó, amit két hét múlva elfelejtünk. Valamelyest a When Evil Lurks című argentin horrorra emlékeztet minket, amely hasonló téma körül forgott, de a Szeplőtlen annyira más irányból közelít a megváltó újabb eljövetele felé, hogy semmiféle dejà vu-nk nem volt tőle.

Sydney Sweeney-nek kijárt már, hogy megkapja rá a lehetőséget, hogy horrorfilmben sikongasson. Itt megteszi addig a pontig, hogy már be akarjuk fogni a fülünket. De a Szeplőtlennek pont ez a célja, hogy elborzasszon, felkavarjon és sokkoljon. Misszió teljesítve.

8/10

A Szeplőtlen jelenleg is látható a magyar mozikban.