Még a fejünk is megfájdult tőle, annyira szörnyű lett az új Godzilla-film

Eljött az a pont, hogy visszasírjuk a 2014-es Godzilla-filmet? Pedig Gareth Edwards alkotása közel sem volt acélos anno, elég arra a jelenetre gondolni, amikor szánt szándékkal elrejtették az éppen zúzó Godzillát a szemünk elől. Adjuk hozzá még ehhez, hogy Elisabeth Olsen ide, Bryan Cranston oda, a szereplőgárda rettenetesen szürke volt – mégis ahhoz a szinthez képest, ahová mostanra süllyedt a Legendary-féle MonsterVerse, avagy Szörnyverzum, inkább ötször újranéznénk azt. Tegyük hozzá, a MonsterVerse-nek bőven voltak fellángolásai, a Kong: Koponya-sziget már tényleg élvezhető akciófilm lett 2017-ben, hogy később a teljes szellemi összeomlás útjára lépve hozzák el nekünk előbb a bántóan bugyuta Godzilla II-t 2019-ben, majd újabb két év múlva a titánok csatáját, a Godzilla vs. Kongban, amelynek eseményeire két héttel a premierjét követően már tuti nem emlékezett senki.

Az amerikai filmiparnak nem kell segítség ahhoz, hogy hülyét csináljon magából, de amit a japán Toho ikonikus karaktereivel, Godzillával, Konggal, Mothrával és a többiekkel művelnek a március 28-tól látható Godzilla x Kong: Az Új Birodalomban, annak fel kéne háborítania minden jóérzésű nézőt, aki betéved erre a borzalomra.

A Godzilla x Konggal az első és legnagyobb hiba, hogy már az első jelenettől egyértelmű, a készítők ezúttal meg se próbálkoztak azzal, amivel a fentebb emlegetett Gareth Edwards valamennyire megbirkózott, azaz hogy emberi drámákon keresztül, a háttérben pusztító kaijukkal meséljenek el egy valamennyire összetett sztorit. Nem, ebben a filmben, a MonsterVerse ötödik felvonásában – ha a kapcsolódó tévésorozatokat nem számítjuk – most már szinte teljes egészében a titánokon van a hangsúly. Még örülhetnénk is neki, hogy végre Kong is megkapja a neki járó rivaldafényt, de amikor 10-15 perceken keresztül mindenféle párbeszéd nélküli snitteket kell bámulnunk a nagyvásznon, morgásokkal és üvöltésekkel körítve, az nem túl élvezetes.

A forgatókönyvet, elég vicces módon, hárman jegyzik: Terry Rossio, a rendezésért is felelős Adam Wingard és Simon Barrett, akik képesek voltak egy olyan egyszerű történetet lekörmölni Godzilla x Kong címszóval, ami akár egy zsebkendő sarkára elférne:

1. Godzilla megy valahova, és a felszínen intézi el a gonosz szörnyeket.
2. Kong az Üreges Földön megy valahova, és pofoz halomra mindenféle bestiákat.
3. Az emberi karakterek, mert azok is vannak, szintén mennek valahova valamiért.
4. A végén mindenki találkozik, és a szörnyek összeverik egymást, amíg az emberek ide-oda futkosnak.

Ami a vizualitást illeti, a Godzilla x Kong legalább ezen a téren jól teljesít, nyilván CGI-orgia az egész, de helyenként egészen szépen festenek a tájképek, ahogy Kong és Baby Kong holttesteket falatoznak, mögöttük hatalmas, magasra törő hegyormokkal.

Megbocsáthatatlan azonban, hogy mivel a szörnyek csetepatéja főleg misztikus helyszíneken, az Üreges Földön, illetve a Belső Földön zajlik, ezért képtelenek vagyunk érzékelni, hogy mekkorák igazából ezek a kaijuk. Csak a legvégén, az amúgy egészen szórakoztatóra sikerült leszámolásnál látjuk, hogy még az addig aprónak gondolt Baby Kong is feleakkora, mint egy riói felhőkarcoló. Ez önmagában hatalmas bukás Adam Wingard filmjének, hogy bénán kezeli a perspektívákat.

Az emberek most már tényleg csak biodíszletként szerepelnek a MonsterVerse-ben, hiába hozzák vissza a világ legidegesítőbb podcasterét, Bernie Hayest (Brian Tyree Henry) és a Monarch antropológusát, dr. Ilene Andrewst (Rebecca Hall) a Godzilla vs. Kongból, annyira sablonos dialógusokat adnak a szájukba, hogy egyszerűen nem figyelünk oda rájuk. Nem alakul ki érzelmi kötődésünk velük, nem izgulunk értük, csak haladnánk már előre, és néznénk a szörnycsatákat, még ha túl sok kreativitás azokba se szorult… a Transformers-filmsorozaton viszont legalább e téren túlmutat ez a franchise. Új arcnak megkapjuk a Dan Stevens-féle Trappert, aki úgyszintén borzalmas, és olyan, mintha valami Maverick-paródia lenne a Top Gunra reflektálva, és még a nézők (rajongók?) által már megismert siket kislány, Jia (Kaylee Hottle) újabb kalandjait is sikerrel elbaltázzák az írói-rendezői székben ülő kóklerek. Az ő kapcsolata Konggal legalább eddig érzelmes volt, és működött, most már ez sincs meg.

Főképp az bántó, hogy végül is ezt a Godzilla-filmet hozták be a magyar mozikba, és nem az Oscar-díjat nyert, második világháborúban játszódó, ténylegesen a Toho-stúdió által készített Godzilla Minus One-t. Utóbbiról annyi jót olvashattunk, hogy az ember szíve belefájdul, hogy ezen a végtelenül profitorientált, celulloidhulladéknak érződő akármin kellett 2 órán keresztül szenvednünk.

Egy olyan Godzilla-filmben, amiben Godzilla szinte benne sincs, és Kong hiába él át viszonylag érdekes megpróbáltatásokat, a túl sok időlassítás, az ügyetlen írás és rendezés az ő szálát is tönkreteszi. Pedig lett volna itt mire építkezni, a pink színben ragyogó Godzilla jól nézett ki, Kong mechanikus karja úgyszintén menő volt, ám a történetbeli lyukakat nem sikerült az alkotóknak tartalommal feltölteni.

Az igazán ijesztő az, hogy a direktor, Adam Wingard már bőszen adja a nyilatkozatokat arról, hogy szívesen készítene még egy harmadik filmet, amelyben Godzilla és Kong újfent közösen bukkannak fel. Kétségünk sincs afelől, hogy amennyiben megcsinálják, az újabb minőségbeli süllyedés lesz. De hogy ennél is van lejjebb? Képesek lennének az eddig is bukdácsoló MonsterVerse-t konkrétan trash-be hajszolni? Hollywoodot és a nagy stúdiók gátlástalanságát ismerve, erre a kérdésre a válasz az, hogy igen. Mindig van lejjebb. Jó lenne, ha a Toho megálljt parancsolna végre ennek az ámokfutásnak.

4/10

A Godzilla x Kong: Az Új Birodalom már megtekinthető a magyar mozikban.