Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMVisszatér a Netflix népszerű romantikus sorozata, megjelent az előzetes
„Kedves olvasó, ennek a szerzőnek meg kell kérdeznie: mi az elsődleges erő, amely az utunkon vezet minket? Az elménk vagy a szívünk? Talán együtt kellene felfedeznünk a választ” – áll a frappáns felvezető szöveg A Bridgerton család harmadik évadának első előzetese alatt.
Az új szezon összesen nyolc epizódot tartalmaz majd, amelyek két részre oszlanak. Az első négy epizód premierje május 16-án, a következő négy pedig június 13-án debütál a Netflixen.
A Bridgerton család Julia Quinn romantikus bestseller könyvsorozatán alapul. Az első évadban Daphne és férje, Simon, Hastings hercege szerelmi történetét mutatták be. A második évad az ellenségekből szerelmesekké váló Anthony és Kate Sharma románcát göngyölítette fel. A sorozat új epizódjai Colinra és Penelopéra helyezik a hangsúlyt.
Penelope végre készen áll arra, hogy feladja Colin iránti régi érzelmeit. Ez azonban nem jelenti azt, hogy vége a szerelemnek. Ehelyett Penelope úgy döntött, itt az ideje, hogy férjet keressen, lehetőleg olyat, aki megadja neki a szabadságot, hogy Lady Whistledownként folytassa kettős életét, távol az anyja és a testvérei kíváncsi tekintetétől
– szól az évad hivatalos szinopszisa. Emellett van egy spin-off, azaz előzménysorozat is, amely a Sarolta királyné – Egy Bridgerton-történet címet viseli, és az ifjú Sarolta és György angol király házasságának epikus szerelmi történetébe enged bepillantást.
Az előzetest alább tekinthetik meg.
Rovataink a Facebookon