Agyvérzést lehet kapni Nicolas Cage új horrorfilmjétől

Nicolas Cage új horrorfilmje, az Amikor leszáll az éj képtelen akár csak egyetlen percig leplezni a tényt, hogy Zs-kategóriás néznivaló, merthogy az első jelenettől kezdve olyan alacsony minőséget céloztak be vele a készítők, aminél lejjebb véletlenül sem lehetne lőni. A rendező, Benjamin Brewer és csapata önmagukat gáncsolják ki azzal, hogy egy innen-onnan összelopkodott, mindenfajta eredetiséget nélkülöző fércmunkát tettek le elénk az asztalra. Abból a fajtából, amit az olykor felfedezhető ügyetlen bájossága ellenére egy idő után kihívás nem félbehagyni, és kijönni a háromnegyedénél a moziból.

Posztapokaliptikus történetről van szó, de senki ne számítson The Last of Us-féle történetmesélésre, itt a megfáradt családapa, Paul (Nic Cage) kiégett arccal rostokol a kietlen tájon, mindenféle narráció vagy értelmes aláfestés nélkül; vicces módon mindez akár hatásos is lehetne, a főszereplőnek még mindig van egy összetéveszthetetlen karizmája, de az operatőr olyan rémes munkát végzett, úgy rázza a kameráját folyamatosan, hogy még a szebb tájképeket is tönkrevágja az amatőrségével.

Csak egy jelenetet kiemelve: a film elején a világvégével és a rájuk vadászó szörnyekkel küszködő főhős rászól a vacsoraasztalnál a fiaira, Joseph-re (Jaeden Martell) és Thomasra (Maxwell Jenkins) és egy, a fejében valószínűleg még költőien hangzó, kimondva azonban inkább kínos kérdést tesz fel a tinédzsereknek, ami úgy hangzik: „Hát mik vagyunk mi, emberek vagy állatok?” Aztán a kését az asztalba vágja, és felkiált, „persze hogy emberek!” – a fiai meg követik a példáját az asztal kilyuggatásában.

Ennél Nic Cage-esebb dolgot az elmúlt öt-tíz évben nem láttunk, pedig a színész vért izzadva igyekszik, hogy menetrendszerűen alulmúlja magát. Hiába beszélünk egy Oscar-díjas amerikai sztárról, Nic Cage egyre lejjebb süllyed, köszönhetően annak, hogy vagy titokban rajong a trash-ért, vagy annyira kell neki a pénz, hogy nem szégyell olyan borzalmakban szerepet vállalni, mint az Amikor leszáll az éj.

Ez a film teli van komolyan vehetetlen párbeszédekkel, és a dialógusokat tekintve a forgatókönyvíró, Michael Nilon legalább annyira elhasal, mint Frank Mobilio a vágóképekkel. Ennél slendriánabb megoldást a világvége elmesélésre, mint amit itt kapunk, még egy ötödik osztályos se tudott volna kitalálni, de biztos, ami biztos alapon az Amikor leszáll az éj úgy összességében a világépítés tekintetében megbukik.

Ugyanis az alkotók képtelenek logikusan felvázolni, hogy mi okozta az emberiség bukását, mik ezek a lények, amik vadásznak a szereplőkre. Végső soron pedig az se megy nekik, hogy bevezetés-tárgyalás-befejezés szakaszokra bontsák a sztorit, és a karakterek jellemfejlődjenek, a befejezésig eljussanak valahova. Emiatt mi, nézők is úgy állunk fel a film elől, hogy kidobtunk 90 percet az életünkből. Ami ráadásul a legszomorúbb, hogy a filmbe belefeccölt másfél óra legalább háromszor annyinak tűnik, mint valójában, a vontatott és sehova sem tartó mesélés miatt.

Hogy ne csak üssük, azért az Amikor leszáll az éjnek minden gyatrasága ellenére megvannak az erényei. Ott vannak például a szörnyetegek, amelyek egészen ötletes külsőt kaptak, hosszúkás fejükkel és a legrosszabb rémálmaink által inspirált, hátborzongató módon vigyorgó ábrázatukkal többször is képesek voltak ránk hozni a frászt. Hirtelen ijesztgetés ebben a filmben talán csak egy van, de amikor a bestiák a vásznon voltak, akkor azért Nic Cage ihletetlen játéka ide, béna és kedvelhetetlen tinédzserek oda, képes volt megragadni a figyelmünket ez az új horror.

A vázlatossága az, ami végső soron rányomja a bélyegét az Amikor leszáll az éjre, egyszerűen nem tudták eldönteni a készítők, hogy kamaradrámának, túlélős horrornak, posztapokaliptikus szerelmi drámának, vagy éppen jumpscare-ekkel megspékelt felnövéstörténetnek szánják-e a filmet.

Az Amikor leszáll az éj minden, csak nem jó. Főleg hogy mostanában milyen árak vannak… ebben a filmben a legnagyobb horror az, ha bárki is azt várja tőlünk, hogy közel háromezret csengessünk ki a mozijegyért. Holott még az is ijesztőbb és szórakoztatóbb ennél, ha inkább azt nézzük, ahogy a pók fonja a hálóját a szobánk sarkában. Ráadásul utóbbi ingyen van.

4/10

Az Amikor leszáll az éj szinkronnal tekinthető meg a magyar mozikban.