Olyan rossz ez a film, hogy a sírás kerülgetett minket

Hol is kezdjük? Talán érdemes az okokkal. Elmentünk megnézni egy filmet, abban bízva, hogy Dakota Fanning főszereplésével csak nem lehet annyira rossz. Tévedtünk. Nem kicsit, nagyon.

Annak ellenére megnéztük, hogy tudtuk, a színésznő olyan, mint a mesében: 

hoz is ajándékot, meg nem is.

Esetében ez inkább a „le is dózerolom a vásznat jó pillanatokkal, meg nem is”. Itt ugyanez történt. A figyelők című – horrornak aligha nevezhető – fantasyalkotás olykor szép, látványos és izgalmas pillanatokat hoz, de a történet idővel teljesen szétesik. Rengeteg a logikai hiba, miközben a film a legvégén fogja, és átlövi a néző fejét egy „ez meg mi a franc volt?” feliratú csavarral. De ne rohanjunk ennyire előre, kezdjük a legelején!

Klisé, pedig több lenne benne

Van egy erdő Írország érintetlen természetének lágy ölén, ami vonzza magához az elveszett lelkeket. Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel! Nincs kiút, mert az erdő vagy a benne élő árnyak vacsorája leszel. Ennek ellenére főszereplőnk, Mina (akit Dakota Fanning alakít) mégis odatéved, bár nem szándékosan. 

Az elveszett lelkek egy helyre gyűlnek az erdőben, egyfajta üvegkalitkába, ahol a rejtélyes figyelők bámulják őket. Ha valaki szökni próbál a rengetegből, akkor rendre levadásszák a szerencsétleneket. Itt éldegél (vagy inkább túléldegél) a mi négy hősünk, akiket Fanning mellett Goergina Campbell, Oliver Finnegan és a nemrég a Halálkártyában is feltűnt Olwen Fouéré alakítanak.

A figyelők – talán annyit még el lehet árulni – nappal nem vadásznak szereplőinkre. Ennek ellenére az erdő túl nagy, könnyű benne eltévedni, megbabonázza az embert, így a kijutás, Tom Cruise után szabadon, lehetetlen küldetés. A fénytől irtózó lények története a vámpírsztoriktól a Pitch Blackig elég divatos, de ezt az írók megspékelték azzal, hogy aki megpillantja ezeket a lényeket, képes „megtébolyodni” – legalábbis ezt mondják.

A különbség annyi, hogy míg a Vin Diesel- és a Sandra Bullock-filmek egy jól felépített, célirányosan haladó ívet járnak be, addig A figyelők annyi mindent akar a nem egészen két órás játékidejébe bepréselni, hogy a mozi teljesen szétesik.

Egyszerre szeretne több horrortípust egyesíteni, de valahogy egyszerre ütik és gyengítik is egymást, plusz egyiknek sem képes kihasználni az előnyeit. A menekülő, Pitch Black-típusú alaphoz kevés az akció és túl sok a lelki dráma, míg Sandra Bullock horrorjához képest gyakorlatilag a film felénél kiölik a sztoriból a teljes misztikumot, a lényegről lerántják a leplet, aztán egy órán át nagyjából utóhatásokat nézhetünk csavarszerű eseményekkel. Nem marad szinte semmi, csak egy egyirányú hajsza, ahol nagyjából érmedobás és a főszereplőt védő sztoripáncél alapján lehet túlélni.

Komikus végkifejlet

De még ez sem feltétlenül öli meg a filmet, a karakterek sorozatos logikátlan döntései azonban gyengítik a kohéziót. Ezt néhol lenyeli a néző, hisz sokan vannak, akik krízishelyzetben rossz döntést hoznak, de van jó pár olyan pillanat,

A hátteret, még ha kicsit furcsa is, elfogadjuk. A kreatív szabadságot tiszteletben tartjuk, azonban a film vége negatív pont az i-re, mivel Mina még a halál torkából is képes kibeszélni magát, ami már-már komikus. Ráadásul a lehetetlennek ható történetét mindenféle fenntartások nélkül fogadják a hozzá közel állók – vagy talán belül azt gondolják, hogy kicsit bekattant, de így is szeretjük.

A sztori sokszor sűrít és hibázik, plusz sorozatosan összetépi a lehetőségeket maga előtt, akad azonban több minden, ami szép és értékelhető. Ilyen például az operatőri munka és a látványvilág. Ha csupán ezen múlna, Eli Arenson kamerakezelésének köszönhetően hibátlan lehetne az atmoszféra. A film elején igazán érdekes, hogyan fókuszálnak a főszereplőre, ami rengeteg mindent sejtet. A pozíciók, a szögek érdekes hangulatot keltenek.

Mintha nem is horrorfilm lenne, hanem inkább pszichológiai dráma, és abból is a mélyen meggyötrő változat. Mindazonáltal ez a két dolog együtt különleges, egyedi hangulatot teremt, amit Dakota Fanning kezdetben nihilista alakítása is felerősít. Az első fél óra igazán érdekes, de innen indul a lejtő.

Kicsit olyan, mintha a film producere, M. Night Shyamalan és az alkotást rendező Ishana Shyamalan (a híres rendező lánya) valahogy nem tudná, mit kezdjen az alappal. Ahogy haladunk előre a történetben, annál kevésbé fókuszált a mű. Olyan, mint amikor van egy alkotónak egy szerelemprojektje, amit mindenáron vászonra vinne, de nem találja meg hozzá a formát, ezért megállás nélkül kísérletezik. Azonban itt nem a kísérletezés után megmaradt, letisztult részeket kapjuk egyfajta intenzív, izgalmas és mély kivonatként, hanem minden felgyülemlett jelenet és szál fércelődik össze. Nem elég erős horrornak, nem elég érzelmes drámának, nem elég konzisztens fantasynek.

A színészi játékok kissé felemásak. Van, amikor remekül alakítanak a karakterek, máskor egyáltalán nem. Ez valószínűleg a történetből is fakad: nehéz ívet tartani a játékban, ha ezt nem segíti elő a cselekmény.

Összességében: A figyelők remekül induló film, ami lépésről lépésre veszíti el misztikumát és erejét. Azoknak a műveknek a sorában említhető, amelyek sokkal többre vitték volna, ha kevesebbet akarnak markolni. Egyáltalán nem nézhetetlen alkotás, és az olyan szakemberek munkája miatt, mint az operatőr, igazán szép és elismerésre méltó. Emellett Dakota Fanningnek is van néhány jó pillanata, ami szintén hozzáad a filmhez. De végeredményben nem állja meg a helyét a műfaj erősebb alkotásai mellett, logikai hibái és túlhúzott története miatt. A benne lévő potenciált nem tudja kiaknázni. Megbánni nem bántuk meg azt a másfél órát, amit rászántunk, kérdés, hogy érdemes-e újrázásra? Ezt döntsék el a nézők.

4,5/10