Russell Crowe új filmje olyan, mint az előző, csak sokkal rosszabb

Film a filmben. Régi forma, amivel most az Oscar-díjas Russell Crowe is megpróbálkozott. Új, Ördögűzés című alkotásában ezúttal ismét papi csuhát ölt magára, de csak mint Anthony Miller, a lecsúszott filmsztár, aki a nagy visszatérésben reménykedve elvállal egy ördögűzős filmet.

Az alkotás azt tűzte ki célul, hogy felidézze az ikonikus horror, Az ördögűző hangulatát, azonban a stáb nem számít arra, hogy valódi démoni megszállás is történhet a forgatáson.

Az alapötlet még nem is lenne feltétlenül rossz. Korábban az Adaptáció vagy az Ének az esőben megmutatta, hogy számos módja van a filmben látható filmkészítés jó és minőségi megvalósításának. A horrorköntös sem kéne akadályt jelentsen, azonban ez most mégsem sikerült. Noha Crowe helyenként már-már vért izzadva igyekszik minőségi alakítást nyújtani, színésztársainak zöme, a forgatókönyv és a felettébb pocsékra sikerült vágás mindent megtesz, hogy a film ne sikerüljön.

Érdekes, hogy az Oscar-díjas művész újból egy pap bőrébe bújt, hisz A pápa ördögűzője című tavalyi alkotása szintén nem hozott osztatlan sikert. Itt azonban nem arról van szó, hogy Crowe igenis bizonygatni szeretné, hogy illik rá a csuha, hanem szimplán annyiról, hogy a most megjelent Ördögűzés című filmet hamarabb kezdték gyártani, mint a tavalyit.

Az idei alkotás már 2019-ben a munkaasztalra került, azonban a Covid-járvány miatt leálltak a folyamatok. Néhány értékesítési, terjesztési megállapodás is elhúzódott, így a 2020-as, eredetileg könyvadaptáció hamarabb láthatott napvilágot. Inkább a véletlen és Crowe szerepválasztásának az eredménye, hogy így összecsúszott a két hasonló film, amelyek voltaképp csak az ördögűzési ívben egyeznek, mert tartalmilag, formailag és történetileg is jelentős eltérésekről beszélhetünk.

A kreativitás hiánya

A sztori önmagában, ahogy korábban említettük, nem lett volna szükségszerűen rossz elképzelés. Az igazi gondot az okozta, hogy az ötletből hiányzott a kreatív megvalósítás. Remek alkotássá is lehetett volna formálni, mégis telepakolták olyan fordulatokkal, amiket előre ki lehetett következtetni, mert szinte kivétel nélkül mind jól bejáratott közhelyekre épülnek. Ezeket sajnos egyedi formában sem sikerült tálalni, így hamar begyűrűzött az „ezt már láttuk” élmény. Szintén érdekes volt, hogy

Az eredményen a néhol bukdácsoló dialógusok sem segítettek, és sajnos a színészgárda a gyengeségek elegyét már nem tudta leküzdeni. Noha Russell Crowe szemlátomást tényleg próbált erős alakítást nyújtani, a történet és a többi szereplő túlzó, sokszor míves és komolyan vehetetlen játéka az ő jeleneteit is legyengítette.

Némileg meglepő, hisz alapvetően nem egy D kategóriás csapatot verbuváltak Crowe mellé. A Joe-t alakító Sam Worthington neve ismerős lehet, hisz az ausztrál színész játszott többek között az Avatar filmsorozatban, A titánok harca és A titánok haragja filmekben, de még a Terminator-franchise-ban is feltűnt. A kevésbé blockbuster, de szintén jelentős alkotásai között szerepel a Manhunt című 2017-es sorozat vagy az Everest című film.

A Conor atyát játszó David Hyde Pierce egy többszörösen díjazott sorozatszínész, akit Tony- és Primetime Emmy-díjakkal is elismertek. Mellettük feltűnik még többek közt Chloe Bailey, aki elismert, Grammyre jelölt énekes-színésznő, Adam Goldberg, aki már játszott együtt Russell Crowe-val az Egy csodálatos elme című filmben, de feltűnt többek között a Zodiákusban és a Ryan közlegény megmentésében is. Másodfőszerepben Ryan Simpkinst láthatjuk mint Crowe filmbeli lányát, aki számos horrorban és bűnügyi filmben szerepelt az elmúlt években.

Bal lábbal keltek fel?

Ezután jogos a kérdés: hol siklott ki a dolog? A színészek közül többen az A és B kategóriába sorolhatók, és nem kevés tapasztalatot szereztek multimillió dolláros hollywoodi produkciókban. Hogy a szkript vagy a sztori a ludas, esetleg mindenki épp bal lábbal kelt, nem egyértelmű. Adam Goldberg karaktere kellően antipatikus lett, míg Sam Worthington talán az öt percet sem elérő képernyőideje ellenére is elfogadható alakítást nyújt, de mindkét szerep egysíkú. A mélyebb szereplőket alakító művészek sajnos elvéreznek a vásznon – nem feltétlen szó szerint.

Azt sem lehet igazán eldönteni, hogy mit szeretett volna a filmmel üzenni, mert a számos pátoszos pillanat és érzelmes beszélgetés arra enged utalni, hogy volt valami mögöttes gondolat, de ez szinte sehová sem lyukad ki. Hiába vannak jó képek, látványos ötletek, hiába indul elfogadhatóan a film, végül szétesik.

A legnagyobb tőrdöfést valószínűleg a vágóasztalán kapta az alkotás, mert az egymás után helyezett jelenetek és szögek darabokra törnek, a történetet és a látványt is csonkítják. Azt nem tudhatjuk, hogy milyen minőségű és mennyiségű alapanyagból lehetett dolgozni a végső fázisban, de vagy tüzet akartak oltani, és ennyire tudták csak menteni a menthetőt, vagy szimplán elengedték a film végére az egészet, hagyták szétesni az alkotást.

Számos dolog adott volt, hogy ütős filmet készítsenek, mégsem éltek vele. Úgy fest, Russell Crowe is láthatta a lehetőséget benne, amikor megkapta a szerepet, azonban az elmúlt két évben a horror műfaj nem hozott osztatlan sikert a színésznek. Ennek ellenére Crowe nem adja fel, hiszen a hírek szerint kilátásban van A pápa ördögűzőjének második része, amiben az Oscar-díjas színész ismét reverendát ölthet.

4/10