Miért kell ilyen sokat várni a kedvenc sorozatunk következő évadára?

Marton Máté
2024.08.19. 12:25
Amióta a minőségi sorozatgyártást elsősorban a streamingszolgáltatók végzik, egyre gyakoribb jelenséggé vált, hogy a rajongóknak kettő-három vagy akár annál is több évet kell várniuk a kedvenc műsoruk folytatására. Régen általában az évadok évente érkeztek, mára már ez a ritkább eset. De miért tart ilyen sokáig egy sorozat elkészítése?

A rajongók közel két évet vártak a Trónok harca spin-off-szériájának, vagyis a Sárkányok háza című sorozatnak a 2. évadára. Azonban, ahogyan azt megírtuk, az HBO új keletű zászlóshajójának idén nyáron bemutatott új szezonja csalódáskeltőre sikeredett. A George R. R. Martin által megálmodott fantasyvilág rajongói a korábbi évad tíz része helyett idén végül csak nyolcat kaptak – állítólag költségvetési okokból –, és nemcsak az epizódok mennyiségével, de azok minőségével is akadtak gondok.

Kis túlzással az HBO leforgatott egy nyolcórásra nyújtott trailert a Sárkányok háza minimum két év múlva megjelenő 3. évadához, amit aztán teljes értékű évadként prezentált a nézőknek.

A cselekmény ugyanis a második évadban keveset haladt előre, több epizód nyilvánvaló időhúzás volt. Majd mindezt a csalódást tetézte, hogy a rajongóknak ismét minimum két évet kell várniuk arra, hogy a 2. évadban csigalassúsággal vontatott történet végre valamilyen irányba elinduljon. 

A MAX-on elérhető sorozat ezekhez hasonló kritikákat kapott, és nem véletlenül: A sorozatok egyre lassabban készülnek, egyre több pénzből, és emiatt a közönség is egyre nagyobb elvárásokat támaszt a mozifilmekkel szinte már egyenértékű alkotásokkal szemben.

Az HBO másik nagy dobása, az Eufória is hasonlóan lassan szokott érkezni, ennek a sorozatnak viszont még a tágnak tűnő határidőket sem sikerült tartania. A zűrös életű fiatalokat nyomon követő széria még 2019-ben startolt, viszont már a második évadra is két és fél évet kellett várni, a 3. évad sorsa pedig sokáig kérdéses volt. Azt már tudjuk, hogy lesz 3. évad, viszont a megjelenés dátumáról továbbra sem tudunk pontosat, csak annyit, hogy a forgatás feltehetőleg 2025 januárjában kezdődik majd. Ezzel a 3. évad munkálatai majdnem pontosan három évvel a 2. évad premierje után kezdődnek – így akár négy év is eltelhet a két szezon között.

Az Eufória háza táján egyébként több negatív esemény is hátráltatta a munkálatokat: a közelmúltban meghalt az egyik producer, Kevin Turen és a simlis drogdíler, Fezco karakterét alakító színész, Angus Cloud is – Turen 44, Cloud csak 25 éves volt.

Ráadásként aztán 2023-ban az írók és színészek az egész amerikai filmiparban sztrájkba kezdtek. Továbbá a sorozat egyes szereplőinek népszerűsége a szünet alatt az egekbe ugrott, így több más projektbe is belekezdtek – elég csak a főszereplő Zendayára gondolni, aki sok más alkotás mellett azóta a Dűne-filmekben is feltűnt. Ezeknek a tényezőknek köszönhető az, hogy az HBO által 2024 márciusára tervezett forgatás végül majdnem egy teljes évet csúszott.

Dobott rajta a sztrájk

Azonban nem csak az HBO produkcióira kell ilyen sokat várni. Augusztus elején jelentették be, hogy a netflixes Squid Game (Nyerd meg az életed) című dél-koreai sorozat három év után végül visszatér a képernyőkre. A 2021-ben bemutatott sorozat első évada azonnali világsiker volt, és továbbra is a valaha volt legnézettebb sorozat a Netflixen – egyébként hat Emmy-díjat is bezsebelt.

A koreai drámasorozat gyártása valószínűleg azért tartott ennyi ideig, mert az első évadot 100 százalékban író Hwang Dong-hyuk sosem tervezte folytatni a történetet, ezért idő kellett neki, ameddig megfelelő folytatást talál ki. Ugyancsak hároméves kihagyás után érkezik majd a Stranger Things utolsó évada 2025-ben. Sok más produkció mellett a 80-as években játszódó misztikus sorozatot is rosszul érintette a 2023-as írósztrájk.

A tavalyi írósztrájk egyébként közrejátszott abban, hogy egyes sorozatok bemutatói elcsúsztak, de önmagában nem magyarázza azt a jelenséget, hogy miért van egyre nagyobb szünet az évadok között, ugyanis a folyamat már a sztrájkot megelőzően is megfigyelhető volt.

Magasabb minőség, több idő

Természetesen a felsorolt sorozatok más és más gondokkal küzdöttek, viszont a megnövekedett gyártási idő kezd általános jelenséggé válni a sorozatiparban, ezért lennie kell valamilyen közös oknak, okoknak. Az első és legfontosabb tényező, ami miatt a sorozatok évadai között egyre nagyobb szünetek vannak, nem más, mint a streamingszolgáltatók megjelenése, valamint ezzel összefüggésben a fogyasztási szokások és a sorozatgyártás megváltozása.

Habár a streamingfelületek és a hagyományos televíziós sorozatok nevükben ugyanazok, üzleti modelljük valójában nagyban különbözik.

A streaminggel ellentétben a tradicionális tévésorozatokat hétről hétre adták, és sok produkció esetében a részeket menet közben írták és készítették. A csatorna eközben folyamatosan mérte a nézettségi adatokat, így már az évad végére tiszta képet kaphattak arról, hogy érdemes-e berendelni a következő évadot. 

A hagyományos televíziózásban továbbra is gyakori, hogy a sorozatok minden évben új évaddal jelentkeznek. Ez elsősorban azért van, mert a televíziós sugárzásban nem lehetnek hézagok, ezért nincs más választás, mint fenntartani egy olyan gyártási láncot, amely már bizonyítottam képes tartani a tempót a tévé mint médiaformátum dinamikus menetrendjével. Tehát ha egy sorozat például májustól szeptemberig futott egy adott csatornán, akkor

a hagyományos televíziózásban egyszerűbb, sőt sokszor kényszerű folytatni azt a meglévő stábbal és gyártási lánccal, mint valami újat alkotni annak a helyére.

A Netflix és más streamingszolgáltatók műsorai viszont már inkább úgy készülnek, mint egy mozifilm. Megírják az egész évadot, leforgatják, megvágják, majd az utómunka után a műsort még egy csomó nyelvre szinkronizálják (ami gyakran 3 hónapig is eltarthat), majd egy az egyben kiadják. A streamingszolgáltató ezután figyeli, hogyan teljesít a sorozat egy bizonyos időn keresztül, általában egy hónapig, mielőtt eldönti, hogy a sorozat kap-e újabb évadot, vagy sem. Amennyiben igen, akkor csak ezután indulhat el a következő évad tervezése.

A streamingplatformos sorozatokat minden évadban konkrétan a nulláról kell újraindítani: a költségvetést jóvá kell hagyni, és meg kell állapodni róla, üzleteket kell kötni, majd az egész gyártási ciklus is kezdődhet elölről.

Egyéb okok

Az új sorozatok emellett sokkal több pénzből készülnek, grandiózusabb történeteket mesélnek el, ennek köszönhetően sokkal több utómunkát igényelnek, és a játékidejüket sem limitálja a televíziós műsoridő vagy reklámszünet.

A magasabb hozzáadott érték és a filmekhez hasonló minőség (és hossz) viszont hosszabb elkészítési idővel jár.

Mindezek mellett az sem elhanyagolható tényező, hogy a streaming és a sorozatipar óriási üzletté vált, és mára már minden magára valamit is adó stúdió és médiavállalat szeretne egy szeletet a tortából. A sorozatipar elképesztő fordulatszámon pörög, a stúdiók ontják magukból a tartalmat, amivel feltölthetik a streamingszolgáltatók műsorújságait. A sorozatdarálás vagy binge-watching jelensége miatt pedig a fogyasztók sokkal gyorsabban érnek egy sorozat végére.

Többé nincsenek korlátok. A sorozatipar elsősorban már nem a véges számú televíziócsatorna véges számú műsoridejére termel, hanem ezeknek a végtelen vizuális könyvtáraknak, amiket streamingplatformoknak hívunk, és a sorozatdaráló nézőknek.

A produkciók megnövekedett száma pedig azt okozza, hogy egyre nehezebb összeegyeztetni olyan időpontokat, amikor adott sorozaton dolgozó írók, producerek, színészek és technikai személyzet nem éppen valahol máshol dolgozik, és ráér több hónapot eltölteni a széria következő évadának elkészítésével.