Gyógyulni ment a szigetre, de a halál szirtjére költözött

Egy romantikus film arra való, hogy elhitesse velünk, a lélek akkor is társra talál, ha már minden egész eltörött. Amikor mindenről, amit látunk, és mindenkivel, akivel összefutunk, azt gondoljuk, csupán életünk díszlete. Járdán kockakő, fotel a szobában, hang a villamoson, szellő a dombtetőn. Nem fontos. Nem számít. Minden csak úgy van, az élet apadó patak, minden hónap pergő homokszem. De aztán...

Erre az élményre, főleg a „de aztán”-ra épít a Kapj el, ha zuhanok című romantikus film – inkább több, mint kevesebb sikerrel. Nincs vele gond, szerethető, nézhető, minden megvan benne, amitől végül is romantikus. Mégsem egész. 

Talán azért, mert hiányos. Dramaturgiában és történetvezetésben. Talán mert nem mer túllépni számos romantikus klisén: magányos férfi, kiégett múlt, mediterrán sziget, régi szerelem, új esély. De ne fanyalogjunk, elvégre mi másért készülnének az ilyen filmek, ha nem a klisék miatt – valamint azért, hogy azt üzenjék, hogy a lélek akkor is társra talál, ha már minden egész eltörött.

Csak hagyni kell az időt dolgozni. Mert régi mondás, talán igaz is, hogy nincsen olyan dolog, amit az idő ki nem forog...

Harry Connick Jr. mint kiégett rocksztár

Az azonban nagyon nem mindegy, hogy egy film hogyan ágyaz meg a romantikának. Mert az addig rendben van, ha a forgatókönyvíró-rendező (Stelana Kliris) egy olyan történetet akar elénk hozni, amelyben Harry Connick Jr. egy olyan kiégett rocksztárt alakít (John), aki visszamenekül egy olyan szigetre (Ciprus), ahol egykor talán boldognak érezte magát, és megpróbál új életet kezdeni. Ám ebben a földi paradicsomban leginkább a múlt jön vele szembe.

Johnon ráadásul nem érezni, hogy annyira kiégett volna. Persze, Harry Connick Jr. (P.S. I love you; Miért éppen Minnesota?) hozza a lelke mélyén szomorú, rezignált karaktert, csak éppen a kiégés okairól nem tudunk meg sokat.

De ugyanúgy el kell fogadnunk azt is, hogy Johnnak múltja van a szigeten, ráadásul olyan, ami elől nem tud menekülni. Ezért is ért volna meg néhány gondolatot, filmkockát ennek kibontása, úgy talán azt is jobban értenénk, hogy John miért éppen Ciprus szigetén vágyik arra, hogy meggyógyítsa kiégett lelkét.

Ennek magyarázata ezt az írást spoilerveszélybe sodorná, de aki a filmet látja, az úgyis megkapja majd szavakban, pillantásokban – miközben a szív dolgai jól viselik, sőt kifejezetten szeretik, ha látjuk is mindazt, ami Johnt a lelke mélyén, még ha tudatalattiban is, de a múltjának boldogabb napjaiba vissszahúzza.

Cipruson nem is olyan boldog az élet

Azt már tudjuk, hogy John gyógyulni megy a szigetre, mert ezt reméli, ugye, de az hamar kiderül, hogy a mindenségre néző házikója – amit vesz magának – az öngyilkosok szirtjének peremén áll... Ez dramaturgiailag nem feltétlenül rossz gondolat, hiszen – ezek szerint – John csak úgy tudja megmenteni önmagát, ha előbb másokon segít. Szép kontraszt. Erős szál az, ahogyan megment egy lányt attól, hogy a mélybe vesse magát.

Csak amikor ciprusi menekülésének napjaiban felbukkan a szerelem, az bizony elmeséletlen, pontosabban csupán odavetett marad. Pedig milyen jó volna tudni, látni, hogy John miért és hogyan lesz egyáltalán szerelmes... Például Siába (Agni Scott), a szépséges doktornőbe. 

Ahogyan azt is jó volna érezni, hogy ez a sziget mitől ilyen izgalmas. A Netflix először forgatott Cipruson, vagyis sokkal több teret, érzést mutathatott volna a tájból, a tengerből. Mert látunk ugyan mindent, mégis éppen a tér az, ami eltűnik.

és azokról kellene megéreznünk a Földközi-tenger keleti peremének mámorító illatát. Azt a világot, amely már Ázsia része, kulturálisan mégis Európa húzza magához. Pedig az operatőr (Stephan Metzner) szép munkát végzett, a mélység ezúttal a történetből hiányzik.

A film mégis összeáll, szépen halad, leültet a képernyő elé. Merthogy minden kockájában benne remeg a remény. Az esély arra, hogy a sebzett lélek gyógyul, s még a régi sebek is, ha felszakadnak.

Legnagyobb veszély a zene

Egy olyan romantikus film esetében, amiben a zene, egy dal központi szerepet kap, márpedig a Kapj el, ha zuhanok ilyen, fennáll a veszély, hogy éppen abban nem lesz erős, amiben és amitől muszáj volna emlékezetest hagynia maga mögött.

Merthogy John ír egy dalt – egy rocksztár mi mással bizonyíthatná, hogy (meg)gyógyul –, a zeneszerző és előadó amúgy maga Harry Connick Jr., de kérdéses, hogy ez a dal van-e olyan romantikus és szívszaggató, amilyennek egy romantikus és szívszaggató dalnak lennie kell.

A Find me Falling című dalról kár volna vitát nyitni. Lesz/van olyan, akinek tetszik, ahogyan olyan is, aki szerint éppen olyan, mint a film, amely az IMDb-n 6,3-as értékelésen áll a tízből. Ami azonban biztos: a dal balladisztikus, kicsit ciprusias, kellően szomorú, rezignált, talán himnikus is. Connick Jr. valami nagyon szépet akart alkotni, de amit kapunk, azt mintha már hallottuk volna valahol. 

Mindegy is. A Kapj el, ha zuhanok olyan film, mint a málnaszörp, amire azt írják, hogy málnaízű. Piros is, édes is, itatja magát. Mégse az igazi.

6/10