Kihagyhatatlan néznivaló lett Clint Eastwood utolsó filmje

Clint Eastwood az elmúlt évtizedekben nagyon komoly dolgokat tett le az asztalra rendezőként, elég, ha a Hilary Swank főszereplésével készített Millió dolláros bébit felhozzuk, amely gyomorba vágó sportdráma lett, abból a fajtából, ami úgy megrázza az embert, hogy aztán élete végéig nem felejti. De hasonlóképpen kötelező néznivaló Eastwood munkásságából – már amit a kamera másik oldalán, nem színészként töltött – az Amerikai mesterlövész, na és a Sully is igazi közönségsiker lett, szintén a 2010-es években, részben Tom Hanksnek, részben a megtörtént és igen megkapó sztorinak köszönhetően.

Az említett produkciókban közös, hogy a büdzséjük sokszorosát hozták vissza, pénzügyi és kritikai sikerek lettek, most a Warner Bros Discovery és David Zaslav mégis úgy kezelte Eastwood legutóbbi alkotását, a Kettes számú esküdtet (Jury #2), mintha egy olyan direktortól érkezett volna, akiben nem lehet megbízni, és akinek nincs akkora neve, hogy a filmje, amely egy, a klasszikus hollywoodi időkre hajazó jogi thriller, taroljon a nagyvásznon. Ennek, mármint a stúdió bizalmatlanságának köszönhető, hogy a Kettes számú esküdtet csak a Maxon, azaz streamingen mutatták be december 20-án. Ami már csak azért is méltatlan elbánás, mert Eastwood bőven túl van a 90-en, és nagyon úgy tűnik, hogy ez karrierje utolsó filmje.

A Kettes számú esküdt hatalmas bravúr, hiszen Clint Eastwood 93 évesen készített egy olyan feszes, letisztult, a modern amerikai jogrendszer hibáiról minimalista körítésben beszélő thrillert, amit a mai 30-as, 40-es éveikben járó direktorok is bőséggel megirigyelhetnének. Patentül összerakott film, amelynek csavaros alapötlete önmagában olyan erős, hogy a tévé bekapcsolására csábítsa az embert.

A sztori középpontjában egy magazin írója, Justin Kemp (Nicholas Hoult) áll, akit behívnak egy csúnya gyilkosság tárgyalására esküdtnek. A férfi több szempontból is ódzkodik a dologtól, egyrészt azért, mert felesége, Ally (Zoey Deutch) veszélyeztetett terhes, másrészt pedig, ahogy meglátja a legfőbb és amúgy egyetlen gyanúsítottat, Jamest (Gabriel Basso) a vádlottak padján, hősünk rájön, hogy azon a bizonyos estén, amikor a bűntény történt, ő is jelen volt. Mi több, lehet, hogy valójában ő a gyilkos.

Ebben a 120 percben, amíg a Jonathan Abrams fejéből kipattant forgatókönyv tekereg előttünk a képernyőn, több élményszámba menő dolgot is fel lehet fedezni a Kettes számú esküdtben. Például a színészi alakításokat, elvégre Nicholas Hoult egyre gondterheltebb, paranoiddá váló viselkedése, Toni Collette vérszemet kapó elszántsága kerületi ügyészként, vagy éppen a nyugalmazott rendőrként felbukkanó, stikában nyomozni kezdő J. K. Simmons is megérik a pénzüket. Nem beszélve Chris Messináról, aki vért verejtékezve igyekszik bizonyítani nem túl bizalomgerjesztő ügyfele ártatlanságát. Mindemellett napjaink jogi rendszerének útvesztői is meglepő alapossággal terítékre kerülnek:

• az, ahogy a kisemberek igyekeznek kihúzni magukat esküdtszéki kötelezettségeik alól,
• ahogy az esküdtek a vádlott lehetséges ártatlanságával mit sem törődve minél előbb mennének már haza,
• de elgondolkoztató a rendőrök nyeglesége is,
• nem beszélve a csattanóról, hogy végső soron, minden gyengesége ellenére, vannak még tisztességes emberek ebben a cinikus közegben.

A film írójának, Jonathan Abramsnek a tehetségét jelzi, hogy ez a jogi thriller nemcsak a tárgyalóteremben játszódik, hanem a színfalak mögé is mélyen bevisz. Leleplezve, hogy nem is biztos, hogy annyira golyóálló az az esküdtszéki rendszer, ami napjaink Amerikájában működik.

Egy nagyon korrekt szkriptről beszélhetünk, és a Kettes számú esküdtet legfőképp a sztorija viszi el a hátán, mert a fényképezést tekintve abszolút streamingen a helye Eastwood filmjének – a fontos és megfontolásra érdemes mondanivalója viszont lehet, hogy a moziban, a mozis hype-nak köszönhetően több emberhez eljutott volna. Jegyezzük meg, hogy az instrumentális zenék is pumpálják az izgalmat ebbe az amúgy sem unalmas jogi thrillerbe, jó lett volna ezeket a zenei betéteket bikább hangrendszeren hallani, és átélni a hatásukat. Most már persze mindegy, de azért az egyszeri nézőt mégis dühíti a dolog...

Nem csak Clint Eastwooddal szemben kiszúrás, hogy a Maxra száműzték a filmjét, merthogy Nicholas Hoult konkrétan a legjobb alakítását nyújtja ebben a thrillerben a Skins óta. Ahogy a színész meghasonlik saját magával, egyensúlyoz a gyermeke születésére váró és vágyó apuka és az esküdtek között rejtőzködő gyilkos között, a nagykönyvbe illik, tessék a színésziskolákban oktatni! Már ha át lehet adni ezt a típusú, zsigerből jövő, ideges színészi játékot a nebulóknak.

Hiába zár cliffhangerrel, és a folytatást ránk, a nézőkre hagyja, mégis pont ezzel a húzásával gondolkoztat el igazán a Kettes számú esküdt, és húzza alá, amit korábban is sejtetett már: vannak, akik beleállnak, odamennek, bekopognak, és nem tágítanak, amíg ki nem derül az igazság.

A bűnösöknek pedig sosem lehet nyugtuk.

8/10

A Kettes számú esküdt szinkronnal és magyar felirattal nézhető meg a Maxon.