A szenvedés nem múlt el, csak a világ feledkezett meg róla

2025.02.22. 06:44

Különleges, ingyenes vetítéssel készülnek Ukrajna Magyarországi Nagykövetségének és a Verzió Dokumentumfilm Fesztiválnak a munkatársai, ahol a Dalok a lassan égő Földről című filmet mutatják be. A koprodukciós alkotással, amin négy ország szakemberei dolgoztak, a három éve háborúban álló, egyre jobban összeroppanó Ukrajnára igyekeznek felhívni a figyelmet, aminek mindennapi harca lassan a feledésbe merül. 

Olha Zhurba rendező mintegy másfél órás filmjét a 81. Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon mutattak be még 2024-ben. Az alkotás a 21. Verzió Dokumentumfilm Fesztiválon elnyerte a Doc Future díjat. A koprodukcióban Ukrajna, Dánia, Svédország és Franciaország szakemberei dolgoztak együtt.

Feledés

Az alkotást 2025. február 25-én, este nyolckor mutatják be a Toldi Moziban. A vetítés eredeti nyelven zajlik, angol és magyar felirattal. Bár az esemény ingyenes, a férőhelyek száma miatt regisztrációhoz kötött. 

Az eredetileg Songs of Slow Burning Earth című alkotás a már három éve háborúban álló Ukrajnára szeretné felhívni a figyelmet, mivel az alkotók úgy vélik, a világ lassacskán megfeledkezik az ország megpróbáltatásairól.

„A helyiek számára a háború borzalmai, a bombázások, a halál és a pusztítás tragikus mindennapokká válnak, míg a világ többi része szemében fokozatosan a feledés homályába vesznek. A feldúlt, háború sújtotta táj hátterében azonban az ukránok új generációja mer álmodni hazája fényes jövőjéről. A cél világos: elgondolkodni a háború normalizálódásának végső tragédiáján, és megváltoztatni ezt a forgatókönyvet nemcsak az ukrán nép, hanem a világ többi részének gondolkodásában is” – áll a lapunknak eljuttatott közleményben. 

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Kultúr
Gálvölgyi János a politikai hovatartozásáról vallott

Gálvölgyi János a politikai hovatartozásáról vallott

A színész a mai televíziózásról is kifejtette a véleményét.

március 22., 06:03

  • Kultúr
Úgy fordították előnyükre a világválságot, mint senki más

Úgy fordították előnyükre a világválságot, mint senki más

Talán egyetlen nemzedéket sem érintett annyira a változás, mint az Y generációt.

március 21., 16:05

  • Kultúr
Sós Bálint Dániel: 100 millió forint közpénzről beszélünk, nagy volt a felelősség

Sós Bálint Dániel: 100 millió forint közpénzről beszélünk, nagy volt a felelősség

A Berlini Filmfesztiválon bemutatkozó rendező-forgatókönyvírót filmje hátteréről kérdeztük.

március 22., 15:16

  • Kultúr
Napóleonnal is mulatott a nőcsábász utazó, aki a mai napig hatással van az életünkre

Napóleonnal is mulatott a nőcsábász utazó, aki a mai napig hatással van az életünkre

Mennyire ismeri Goethét, a nőcsábász kalandort, aki megreformálta az udvart és az irodalmat?

március 22., 05:50

  • Kultúr
Felesége utolsó gondolatait osztotta meg Cserhalmi György

Felesége utolsó gondolatait osztotta meg Cserhalmi György

A nemzet színésze kilenc éve veszítette el korábbi párját.

március 22., 15:43

  • Kultúr
Felfüggesztett börtönt kér az ügyészség Gérard Depardieu-re

Felfüggesztett börtönt kér az ügyészség Gérard Depardieu-re

A francia színész állítása szerint nem tett semmi rosszat.

20 perce

  • Címlapon
Lemondott a teljes Munkácsy-díj Bizottság

Lemondott a teljes Munkácsy-díj Bizottság

Többek között Vészabó Noémi kitüntetése miatt, megkeresésünkre a minisztérium is megszólalt.

2 órája

  • Kultúr
Mész az utcán, nevetnek rád, de nem tudják, hogy benned van József Attila

Mész az utcán, nevetnek rád, de nem tudják, hogy benned van József Attila

Ez az őrület egy formája.

március 22., 11:20

  • Kultúr
Sárközi Ákos: Én vagyok az elszenvedője minden trollkodásnak

Sárközi Ákos: Én vagyok az elszenvedője minden trollkodásnak

A séf meglepő dolgokat talált az ételekben.

március 22., 09:49

  • Kultúr
Még annál is borzasztóbb lett az új Hófehérke-film, mint amire számítottunk

Még annál is borzasztóbb lett az új Hófehérke-film, mint amire számítottunk

A Disney most megint meggyalázott egy sokak által imádott meseklasszikust.

március 22., 19:22

  • Kultúr
A Sziget Fesztiválon éled újra a Hajógyári aranykorának klubélete

A Sziget Fesztiválon éled újra a Hajógyári aranykorának klubélete

A fesztivál egy külön negyedet nyit az elektronikus zene szerelmeseinek.

március 21., 13:28

  • Kultúr
Közzétették az első jeleneteket Leonardo DiCaprio új filmjéből, ami címet is kapott

Közzétették az első jeleneteket Leonardo DiCaprio új filmjéből, ami címet is kapott

Látott már terhes anyát gépfegyverrel lövöldözni?

március 22., 19:59

  • Kultúr
Hatalmas fémszobor bukkant fel a belvárosban

Hatalmas fémszobor bukkant fel a belvárosban

Máris kedvelt szelfipont lett.

március 20., 10:46

  • Kultúr
Metál a harcmezőről: amikor Tolsztoj és Kafka találkozik a páncéltörő rakétákkal

Metál a harcmezőről: amikor Tolsztoj és Kafka találkozik a páncéltörő rakétákkal

Ha egy ország harcban áll, nem táncdalokra van szüksége.

március 21., 15:33

  • Kultúr
Bojkottálja az Egyesült Államokat Donald Trump miatt a neves magyar zongorista

Bojkottálja az Egyesült Államokat Donald Trump miatt a neves magyar zongorista

Lemondta jövő tavaszi fellépéseit.

március 20., 09:37

  • Kultúr
Eladóvá vált a Bourne-franchise, miután a Universal elvesztette a jogait

Eladóvá vált a Bourne-franchise, miután a Universal elvesztette a jogait

A Skydance, az Apple és a Netflix is a potenciális vevők közt szerepel.

március 22., 21:22

  • Kultúr
Kisebb lázadás tört ki Takaró Mihályék kitüntetése miatt

Kisebb lázadás tört ki Takaró Mihályék kitüntetése miatt

Tompa Andrea, Tóth Krisztina és Garaczi László is beállt a Szépírók Társasága mögé.

március 20., 08:27

  • Kultúr
Ellopták és eladták Eminem több tucat kiadatlan dalát

Ellopták és eladták Eminem több tucat kiadatlan dalát

Egy férfit már meg is vádoltak az ügyben.

március 21., 12:31

  • Kultúr
Húspiacra hajtják a lányokat, amit bálnak neveznek

Húspiacra hajtják a lányokat, amit bálnak neveznek

Ezért üt akkorát ma is a Bennet család története.

március 20., 19:25

  • Kultúr
A nőnek csak kussolni volt szabad – film, amely lenyomta a Barbie-t és az Oppenheimert is

A nőnek csak kussolni volt szabad – film, amely lenyomta a Barbie-t és az Oppenheimert is

A verés állandó, a nő cselédnek sem jó.

március 21., 09:52

  • Kultúr
A Hunyadi-sorozat főszereplője az ágyjelenetekről: Nem vagyok szégyenlős, de nagyon kemény munka

A Hunyadi-sorozat főszereplője az ágyjelenetekről: Nem vagyok szégyenlős, de nagyon kemény munka

A színésznek lustaságát is le kellett győznie a szerep kedvéért.

március 21., 12:13

  • Kultúr
A nők fekete kendőben ebédelnek, miközben Edith Piaf szól a szökőkútból

A nők fekete kendőben ebédelnek, miközben Edith Piaf szól a szökőkútból

A világ legmagasabb épületétől a legkedvesebb pincérekig.

március 20., 15:38

  • Kultúr
Hogyan mondjuk el a gyerekeknek, hogy apa megcsalta anyát, anya megcsalta apát

Hogyan mondjuk el a gyerekeknek, hogy apa megcsalta anyát, anya megcsalta apát

A Főhős Te vagy! sorozat az Indexen, a regényfolyam epizódjainak nyitott a vége, szavazzon a folytatásról!

március 20., 12:56

  • Kultúr
„Mindaz, amit értékesnek tartanak életemben, Magyarországról származik”

„Mindaz, amit értékesnek tartanak életemben, Magyarországról származik”

André Kertész Szigetbecsének ajándékozott képeiből nyílt kiállítás a Capa Központban.

március 20., 21:20

  • Címlapon
Háborúra készül Lengyelország, katonák százezreinek kiképzésébe kezdenek bele

Háborúra készül Lengyelország, katonák százezreinek kiképzésébe kezdenek bele

A cél, hogy Lengyelországban minden felnőtt férfi hadra foghatóan képzett legyen.

3 órája