Melyik filmet nem kellett volna támogatni 2008-ban?

2009.01.09. 07:47
A tavalyi év legnézettebb magyar filmjét Sas Tamás szállította, Herendi Gábor a Valami Amerika 2 című filmje a decemberi indítás miatt csak a második. Goda Kriszta a december 4-én bemutatott Kaméleonnal év végéig a félmilliós nézettségű filmjeihez képest gyengébb 86 ezres nézőszámot ért el. 381 nézőt hozott Ganxsta Zolee és Mester Tamás zenés mozija, Alföldi Róbert filmjét meg olcsó jegyekkel futtatták.

2008 legnézettebb filmje a Fenyő Ivánnal forgatott 9 és 1/2 randi lett, amit a februári bemutató óta 201 ezren láttak, és 265 millió forint bevételt hozott. Ahhoz viszont, hogy a 300 millióból forgatott romantikus vígjáték a mozibevételekkel nullszaldós legyen, félmillió néző kellett volna, 30 millió forint visszatérítendő támogatást kapott utólag, illetve 47,5 millió forint automatikusan járó normatív támogatást az előző film nézettsége után, ami elérte a 260 ezret.

Fenyő Iván Jordán Adéllal a 9 és 1/2 randiban. Klikk!

A film ettől a teljes éves összesítésben a nemzetközi produkciók között a tizenötödik helyet csípte meg a budapesti bevételek alapján összeállított listában. Ezen különben a Mamma Mia! vezet, amire 403 ezren vettek jegyet. Érdekes még, hogy a 2007-es magyar mezőnyben Sas Tamás-filmje lett az év második legnézettebbje, akkor az S.O.S. szerelmet 239 ezren látták. Az első a Macskafogó 2 lett 290 ezer nézővel.

Kell a lazaság

"Sejtettük, hogy a 9 és 1/2 randi 10-20 százalékkal kevesebb nézőt hoz, mint az S.O.S. szerelem, mert annyival kevésbé laza - mondta erre Sas Tamás. - Volt némi intellektuális üzenete a dolognak, és ez nézőszámcsökkenéshez vezet." A 9 és 1/2 randi rendezője arra is kitért, hogy 2009-ben mire kellene ráfeküdni, hogy az általános mozinézőszám-csökkenést kivédjük: "Itthon is azt kellene megoldani, hogy az illegális letöltések helyett a legális filmes oldalak használata váljon általánossá. A mai letöltések ehhez elég drágák, ötszáz forint lenne reális."

Másodszor is működik a Valami Amerika

Az éves toplista második helyét a Valami Amerika 2 szerezte meg, ami annak ellenére szedett össze év végéig országosan 170 933 nézőt, hogy csak december 18-án mutatták be. Január 5-én már elérték a 228 ezres nézettséget is, és a nemzetközi listában a tizenegyedik a vígjáték.

A második rész második. Klikk!

"Ennek még nincs vége, teltházakkal megy a film mindenhol, de nem gondolom, hogy az első 540 ezres nézőszámát el lehetne érni" - nyilatkozta Herendi Gábor rendező. Azt viszont, hogy a folytatás nyereséges lesz-e, még nem tudta megjósolni:. "Az anyagiakról egyelőre nem merek beszélni, drága volt a film, és sok magánpénz volt benne, ezért egy bizonyos nézőszámot még mindenképpen el kell érni." Míg az első rész még 180 millióból készült, a másodikhoz hat évvel később már 360 millió kellett. Ehhez 80 millióval járult hozzá az állam, amiből 20 milliót még vissza kell fizetni.

Goda thrillerre nem ütött akkorát

Goda Kriszta Kaméleonja a december 4-i bemutató után valamivel több mint 86 ezer nézőt szerzett év végéig, így a harmadik helyet szerezte meg. Ez még tovább ketyeg, de ahhoz képest kevés, hogy Goda előző két filmje, a Csak szex és a Szabadság, szerelem félmilliós nézettséget hozott. Állami támogatást is kapott a rendezőnő, összesen 80 millió forintot, amiből 20 visszatérítendő.

A megasztáros celebek 82 ezer nézőt hoztak a negyedik helyezett Casting mindennek, amiben Oláh Ibolya nagyjából a saját életét játssza el, és közben összejön Kern Andrással. A rendező Tímár Péter Csinibabája félmillió feletti egykori eredményét 460 forintos mozijegyekkel sem tudták megközelíteni (a Sas-filmnél az átlag jegyár 912 forint). 30 milliót kaptak a miniszteri különkeretből.

Ötödik a januárban bemutatott Kalandorok: a reklámfilmes Paczolay Béla vicces road movie-ja 80 000 nézőnél állapodott meg a januári premier óta, viszont itt nem adtak annyi akciós jegyet, mint a Tv2-s Tímár-film esetében, így bevételben ez a film a negyedik.

A Kaméleonnal nem robbantott kasszát Goda Kriszta. Klikk!

A Kis Vuk a célegyenesig kihúzta

A további helyezettek közül az év legtöbbet dicsért filmje, A nyomozó 31 ezer nézőt mozgatott meg. A legtöbbet szidott film, Kis Vuk meg mindössze 1191-el lépte túl a vállalt 60 ezres nézőszámot, pedig 30 kópiával vetítették. Ezt viszonylag alacsony, átlagban 634 forintos jegyár mellett érték el. A Kis Vuk egy 2008-ban bemutatott, 3D-s, számítógépes technológiával, angol-magyar koprodukcióban készült animációs film. Költségvetése a film rendezője, társírója és producere Gát György bevallása szerint 1,4 milliárd forint, aminek 16-20 százaléka jött össze állami támogatásból.

Sereghajtók

A mezőny utolsó helyezettje a Lassú tükör, amit Budapesten 276-an láttak, de a Buharov testvérek ezt eleve rétegfilmnek szánták, és mint ilyet a filmszemle külföldi zsűrije különdíjjal értékelte. "Ez egy szürrealizmusba hajló szerzői filmnél nem meglepő - kommentálta az eredményt Igor Buharov, az egyik rendező. - Mi egy olyan bázisra számíthatunk, akik valami csemegét akarnak kapni." A Lassú tükör 30 millió forint állami támogatást kapott, és ennyi volt a költségvetés is. Igor Buharov általánosságban még hozzátette: "Manapság a mozibajárási szokások megváltoztak, otthon ott a plazmatévé, és a filmeket ingyen le lehet tölteni a netről."

A második legrosszabbul a Jack Jack teljesített 381 nézővel, ami egyértelmű bukás, miután Ganxsta Zoleeval, Mester Tamással és más zenélő celebekkel forgatták. Nem lehet nagy vigasz a stábnak, hogy vidéken is megnézték 50-en.

A 70 milliós állami támogatással készült Fövenyórára, amiben a legnépszerűbb jugoszláv író, Danilo Kis keresi önmagát, csak 498 jegyet váltottak Budapesten. 673 fővárosit érdekelt Almási Tamás rendszerváltás utáni drámája, a Márió, a varázsló, aminek a 350 milliós költségvetésébe 188,5 milliót adott az állam. A sereghajtók között ötödik lett a Másik bolygó című kreatív dokumentumfilm, ezt 685-en nézték. Fliegauf Benedek Tejútja, ami 855 nézőt szedett össze, bár a hivatalos premiert még nem tartották meg. Erre a filmre 2007-ben 17, egy évvel későb 47 milliót ítélt meg a Magyar Mozgókép Közalapítvány.

A legizmosabb művészfilm a Delta

Tarr Béla legújabb alkotása országosan 7774 nézővel még éppen belefért a középmezőnybe. A londoni férfit összesen 462 millió forinttal támogatta a Magyar Mozgókép Közalapítvány, aminek a legkézzelfoghatóbb eredménye, hogy a film 2007-ben bekerült a cannes-i versenyprogramba. Bár díjat nem kapott. A legfontosabb európai filmfesztivál versenyébe 2008-ban aztán Mundruczó Kornél Deltája is bekerült. Ez a hazai nézőket jobban megmozgatta, 20 569-en látták. Ehhez nyilván hozzájárult, hogy ezzel a filmmel harangozták be és indították el ősszel az e-mozi hálózatot. Más kérdés, hogy a többi film e-mozis nézőszáma végül nem igazolta a várakozásokat. A legnézettebb művészfilm viszont nem ez, hanem Alföldi Róbert Nyugalma lett 25 ezer nézővel. Csakhogy ez 352 forintos jegyárak mellett jött össze, és a film összbevétele 8,9 millió forint, míg a Deltáé 13,5 millió.

Gryllus Dorkaát 25 ezren nézték. Klikk!

Összességében 2008-ban a mozinézettség csak 0,2 százalékkal csökkent a fővárosban az Odeon számításai szerint, de ebben már a Mamma Mia, a Sötét lovag és más nagy hollywoodi filmek eredménye is benne van. Mondjuk mindezt úgy sikerült elérni, hogy közben huszonhárom új moziterem nyílt. Tovább árnyalja a képet, hogy ha az IMAX-filmek negyedmilliós nézettségét nem számoljuk, akkor az össznézettség négy százalékkal csökkent. Hogy csak a magyar filmek országos nézettsége hogyan változott 2008-ban, az legkorábban január végére, a Filmszemle alatt derül majd ki.

2008-as budapesti bemutatók számokban:

1. Mamma Mia! (UIP) - 403 millió
2. Madagaszkár 2 (UIP) - 228
3. Indiana Jones és a Kristálykoponya Királysága (UIP) - 195
4. Szex és New York (Intercom) - 172
5. Kung Fu Panda (UIP) - 163
6. Sötét lovag (Intercom) - 149
7. Múmia 3 (UIP) - 149
8. Quantum csendje (Intercom) - 130
9. Wall E (Fórum) - 123
10. Hancock (Intercom) - 114
11. Valami Amerika 2 (Budapest Film) - 110 (becslés)
12. Trópusi vihar (UIP) - 109
13. High School Musical High (Fórum) - 108
14. Asterix az Olimpián (SPI) - 108
15. 9 és fél randi (Budapest Film) - 94
16. Míg a jackpot el nem választ (Intercom) - 92
17. Legenda vagyok (Intercom) - 89
18. Narnia krónikái: Caspian hercege (Fórum) - 88
19. Ne szórakozz Zohannal (Intercom) - 80
20. Wanted (UIP) - 78