Szuperstúdiót húztak fel a leégett helyett

2009.11.20. 10:35
A két éve leégett Huszárik stúdió helyén épült új, 2000 négyzetméteres, a réginél négy méterrel magasabb, hang- és hőszigetelt stúdiót csütörtök este adták át a Mafilm fóti telepén.

511 millió forintból épült a nemzetközi produkciók fogadására is alkalmas új műterem, amiben decembertől lehet majd forgatni, közölte az Indexszel megnyitó beszéde után Tolmár Tamás, a Mafilm Zrt. vezérigazgatója. "Ez a műterem döntően a Mafilm saját forrásából (a biztosítótól kapott kártérítésből) a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség pályázatán elnyert európai úniós forrású vissza nem térítendő támogatásból és az MKB beruházási hiteléből épült" - részletezte az anyagi hátteret.

A tűzijátékkal tarkított ünnepi eseményre mindenki egybegyűlt Fóton, aki az ötvenes évektől részt vett itt forgatásokon, mintha Jancsó Miklós színművészetis évfolyamtalálkozóján jártunk volna. Persze több tucatnyi régi szakember képviselte a régi filmművészetet az eggyel fiatalabb generációból Koltai Lajostól kezdve Grunwalsky Ferencen át Martin Éva díszlettervezőig. A fiatalok közül három rendezőt fedeztünk fel a kisebb ünneplő tömegben: Szabó Simont, Török Ferencet és Faur Annát.

Tolmár TamásFotó: Huszti István
Tolmár Tamás
Fotó: Huszti István

A Szelíd varázslást adták elő filmstábnak öltözött balettáncosok a stúdió épületében az egybegyűlteknek. Ez csak azoknak okozott csalódást, akik Jancsó megjelenésével múltidézésnek egy meztelen nőt berángató lovat vizionáltak.

Magáról az épületről nem sokat mondhatunk el: a szokásos minimalista stílusban épült közepes méretű stúdióról van szó. Erre van kereslet az itthoni filmesek szerint. Nem véletlenül kong az ürességtől a jóval nagyobb Etyek, vélték név nélkül többen. A Huszárik stúdióba reklámfilmek, kisebb produkciók után februártól-márciustól várják az ajánlatot már elkérő producereket.

A stúdió technikai részleteiről a vezérigazgatót kérdeztük: a fóti gyártóbázis megfelel a nemzetközi sztendereknek, akár reklámfilmet, akár nagy nemzetközi produkciót, akár tévéfilmeket forgatnának itt, hangsúlyozta. A magassága miatt alkalmas a greenbox technikára is. A acélszerkezetű sound proof műteremben eredeti hangot is lehet venni, emellett hőszigetelt.

A filmes vállalatnak a Huszárik stúdióval öt műterme lett a már meglévő két fóti és két Róna utcaival együtt. Ez a legnagyobb. Így együtt külső díszletekkel, ruhákkal, kellékekkel és szakemberekkel látnák el a forgatásokat. A Mafilm filmes vállalat 40 embert foglalkoztat állandóan, a forgatásoknál külső cégek is bekapcsolódnak. Stábiskolát is indítottak a HSC-vel közösen abból a célból, hogy forgatásokkor szakemberben se legyen hiány.

A Mafilmnek erős éve volt, nyáron négy koprodukciós forgatással, tette még hozzá Tolmár, ami azt mutatja, hogy míg a magyar játékfilmek a szándékleveleseken és a már folyó produkciókon kívül idén nem kaptak állami támogatást, a külföldi filmgyártást az itthoni költésben nem érintette a válság. A Razzia a barakktábor díszletben, a Going Postal fantasy, a Vándor örömlány és A katedrális a középkori díszletben és a műtermekben készült.

HSC-Mafilm Stábiskola

Fél éve bízta meg Tolmár Tamás Böszörményi Gábort, hogy a Mafilmben létrehozzon egy oktatóstúdiót, majd egyszerűbbnek tűnt a Magyar Operatőrök Társasága (HSC) stábiskolájával összefogni, mint a nulláról kezdeni. A három éve működő HSC iskoláról a Stábsuli titkárát, Szilágyi Nórát kérdeztük: "Tavaly 7 osztály futott, 70 tanulóval. Közösen indul az egész évfolyam novemberben, aztán tagozódnak, és a magyar filmlaborba, illetve a sparksba mennek gyakorlatra. Tél végén mehetnek a diákok forgatásra is. Június végefele van a vizsga." 30-40 százalék helyezkedik el a sikerrátájuk szerint, de forgatásra valóban felvett diákokhoz későbbre ígértek kontaktot. Ha valakinek sikerült eddig elhelyezkednie, itt jelentkezzen.