Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMHatodik az Antal Nimród-film Amerikában
További Cikkek cikkek
A bemutatását követő harmadik héten sikerült az észak-amerikai kasszasikerlista csúcsára kapaszkodnia a Sandra Bullock dicsőített főszereplésével készült The Blind Side című focidrámának: 20,4 millió dolláros (3,7 milliárd forintos) jegyeladással került az élre. A 29 millióba került produkció már 129,2 milliónál jár.
Maga mögé utasította az Újhold című vámpírthrillert, ami két hétig a legnézettebb film volt, de nézőközönsége rohamosan fogy: kétharmadával csökkent az előző héthez képest. 15,7 millió dollárt gyűjtött össze a mű, ezzel együtt 255,6 millió dollárt hozott.
A lista harmadik helyére a Brothers (Fivérek) című háborús dráma került 9,7 millió dolláros (1,7 milliárd forintos) jegyeladással. Ez a 2004-es dán Testvéred feleségét fesztiváldráma remake-je. Jim Sheridanra bízták a rendezést, a főbb szerepeket Tobey Maguire, Natalie Portman és Jake Gyllenhaal alakította. Az imdb-n 7,8 ponton áll, a kritikusok is szeretik. Úgy vélik, Maguire élete alakítását nyújtotta, Natalie Portman pedig Oscart kaphatna. A produkciót szimplán az év filmjeként emlegetik. Csak az IE Weekly írója vélekedett úgy, hogy „mikor Carey Mulligan feltűnik egy cameo erejéig, akkor jövünk rá, hogy ez a film sokkal többet ért volna, ha ő játssza a főszerepet".
A Dickens-regényből forgatott animációs Karácsonyi ének Amerikában jól tartotta magát, 7,5 millió dollárral (1,3 milliárd forinttal) a negyedik helyen szerepelt. Robert Zemeckis filmje 115 milliónál jár, talán az ünnep közeledtével nézettebb lesz. Igencsak rá kell kapcsolnia, hogy visszahozza a 200 millió dolláros költségvetést.
A Vén csontok 6,9 millióval (1,2 milliárd forinttal) végzett ötödikként a bevételi rangsorban. John Travolta és Robin Williams vígjátéka 33,9 millió dollárt hozott eddig.
Az Armored a 6., általában dicsérték
Itt következik a listán Antal Nimród új, 25 millió dollárból készült filmje, ami 6,6 millió dollárt szedett össze a víkend alatt, a stúdió 1915 moziban vetítette. Előző filmje, a Vacancy horror 7,6 millió dolláros 2007-es nyitó bevételével lenyomta, bár azt 2551 moziban vetítették. A Screen Gems stúdió akkor is többet várt, rendszerint 15 millió dolláros első hétvégével terveznek.
A kritikák elsősorban a sztárok, Matt Dillon, Laurence Fishburne és Jean Reno alakítását méltatták, akik egyszerű biztonsági emberekként próbálják kirabolni saját cégük 42 millió dollárt szállító járművét. "A rendezőt régimódi, gyakorlatias stílus jellemzi" - írta a New York Times kritikusa a Kontrol Los Angelesben született rendezőjéről, aki a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetemen szerzett diplomát. "Az Armored egyszerű, brutális, néha ügyetlen, de egyáltalán nem buta B-kategóriás film, egyáltalán nem rossz" - tette még hozzá. A Los Angeles Times jól sikerült akciófilmnek minősítette a művet, amelynek sikerét a szereplőgárda és a rendező képi világa alapozza meg. Az újság megállapította, jogosan kapott elismerést a 2005-ös Kontroll az ötletes fényképezéséért.
A kritikusok 53 százaléka talált kivetnivalót is a látottakban, az Entertainment Weekly szerint a film kiszámítható és felejthető, és nagyon szerencsésnek mondhatja magát, hogy nem egyből dvd-n adták ki. A Hollywood.com pedig így fogalmaz: "Gondolj a Kutyaszorítóban filmre, a cselekményét tedd lineárissá, majd vedd ki belőle a jó dialógusokat, a lenyűgöző karaktereket és az újszerű rendezést, és megkapod A szállítmányt." (Interjúnk a rendezővel itt.)
Futottak még
6,6 millió dollár termelt a 2012 katasztrófafilm, amivel hetedik. Roland Emmerich költséges armageddonja (büdzsé: 200 millió dollár) eddig 148,7 millió dollárt gyűjtött össze. Észak-Amerikában bukás, de összbevétele már meghaladja a 600 millió dolllárt.
Nyolcadik lett a Ninja Assassin, amelytől nagy ütemben pártolnak el a nézők, a 40 millióba került akciófilm 5 milliót kapart össze, ezzel együtt 29,7 millió dollárja van.
A top 10 sereghajtója az Everybody's Fine, ami Guiseppe Tornatore 1990-ben bemutatott filmjének a feldolgozása. Robert De Niro játssza a főszerepet, mellette Sam Rockwell, Drew Barrymore és Kate Beckinsale tűnik fel. 4 millió dollárt kasszírozott a produkció. 8,1-en áll az imdb-n, a Rottentomatoeson 46 százalék az átlaga. Az AV Club kritikusa azt írja, hogy a film olyan, mintha a Hallmark csatorna átdolgozta volna a Schmidt történetét, és kihagyták volna belőle a jó részeket. "Ez az idei Marley meg én, csak itt az imádnivaló labrador helyett egy imádnivaló Robert De Nirót láthatunk" - írja a Cinemablend.
A legnagyobb bukás a hétvégén a Transylmania horrorvígjáték, amit 1007 moziban játszottak, és csak 252 ezer dollárt hozott, a Rottentomatoeson nulla százalékon áll.