Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMKétmilliárd megy a filmipar újjáélesztésébe
További Cikkek cikkek
4,1 milliárd forintot szánnak jövőre összesen filmfinanszírozásra és gyártásra az eddig a közalapítványnak utalt évi 5,42 milliárd helyett. Azt is szétaprózva, derült ki a Parlament honlapján látható 2011-es költségvetési tervezetből.
Az állami pénzügyi filmes forrásoknak eddig a legnagyobb részét a Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMKA) osztotta. Az alapítvány megszüntetéséről még nem született meg az október 31-i határidőre beígért döntés: a "felülvizsgálati eljárás még nem zárult le" - kaptunk választ a vizsgálatot végző Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumtól. Ugyanakkor továbbra is valószínű az alapítvány megszűnése, mert ahogy a válaszban áll, a 2010-es gazdasági és pénzügyi törvények módosításáról szóló 130. §-a értelmében: az alapítvány már az állami tulajdonos javaslatára is megszüntethető, sőt akkor is, ha az alapítvány céljainak megvalósítására, feladatának további ellátására közhasznú szervezetként nonprofit gazdasági társaságot kíván létrehozni.
A teljes évi költségvetést amúgy is megvonták volna tőle, mivel ahogy a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi) egy munkatársa fogalmazott: nem gazdálkodtak jól. Ez derült ki a tavasszal elindított belső vizsgálaton is, aminek részletes eredményét az Index kérésére augusztus óta nem adták ki. A Nefmihez tartozó közalapítvány mellé így is 1,035 milliárdos összeget írtak 2011-re. Kulturális feladatok és szervezetek támogatásán belül "filmszakmai támogatásokra" még 175 milliót fordítanak a Nefminél az adatok szerint, artmozik digitalizálására pedig 100 millió forintot. A Nemzeti Kulturális Alap mellé "Filmek gyártásának támogatása" céljából további 800 milliót írnak.
Más forrás
Máshol teremtenek főbb filmes forrást. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) mellett "magyar filmtámogatás" címmel 2 milliárd forintot jegyeznek a költségvetési tervezetben.
Szakmai pletykák szerint ennek a pénznek köszönhetően kapna Andrew Vajna producer a filmipar átszervezésére mandátumot. A producert nem értük el, épp Amerikába repült egy hónapra, ami inkább arra enged következtetni, hogy a Fidesznél a filmes körök lobbizása nem öltött még konkrét formátumot. Mindenesetre választ a producertől későbbre ígértek.
Ezt a levelet kaptuk az NGM sajtóosztályától: "A magyar filmipar újjáélesztése, a hazai munkahelyek megőrzése és megteremtése a szóban forgó kétmilliárd forintos előirányzat célja - válaszolták, bár a Vajnával kapcsolatos kérdésekre nem reagáltak. - Az előirányzat felhasználásának részletes szabályait, összhangban az államháztartási törvénnyel, a jövő év elején megalkotandó külön jogszabály fogja meghatározni. A kormány alapvető célja a magyar filmgyártás feltételeinek javítása, ezért szán a 2011. évi költségvetés külön előirányzatot e célra. A pénzfelhasználás pontos céljainak és feltételeinek meghatározása a kulturális tevékenységért felelős Nefmi együttműködésével történik meg."
Az MMKA mínuszban
A közalapítvány azonban filmek gyártására különböző címeken felvett 5,6 milliárd forintos bankhitellel még mínuszban van. Ennek fedezetét a kormánnyal kötött 2013-ig szóló támogatási szerződése jelentette. 1,035 milliárdhoz pluszba hozzájöhet még az az egymilliárd forint, amit idén júliusban zárolt a Nefmi. Az MMKA finanszírozásának részleteiről a kormányhatározat megjelenését követően tudnak többet mondani.