Újabb 3,7 milliárdos tartozást konszolidálnak

2012.03.28. 12:18 Módosítva: 2012.03.28. 12:19
5,5 milliárd forintot költhetnek összesen 2012-ben az egész estés filmalkotásokra, árulta el Havas Ágnes, a filmfinanszírozást végző Magyar Nemzeti Filmalap vezetője. A vezérigazgatót abból az alkalomból faggattuk, hogy a múlt héten kormányhatározat rendelkezett az elődszervezetük, a Magyar Mozgókép Közalapítvány megszüntetéséről. Az igazgatót az MMKA pluszban felfedezett 3,7 milliárdos tartozásáról is kérdeztük, amit az eddigieken felül mutatott ki a közalapítvány tartozásaként a KEHI. Mit lehet ezzel kezdeni?

„Működési szabálytalanságokból fakadó, így jogtalanul felhasznált pénzről volt szó a KEHI tavalyi vizsgálata szerint” – részletezte kérésünkre Havas Ágnes az MMKA egy hónapja napvilágra került újabb tartozását. Az előző filmfinanszírozó szerv hibás működése miatt keletkezett közel 10 milliárdos tartozás mellett 3,7 milliárdos összeget mutatott ki a 2011-es vizsgálata során a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI), derült ki az idei összefoglaló papírokból. Ez pedig nehezítheti az elődszervezet gyors megszüntetést.

A kormányhatározat szerint ezt a pénzt a Filmalapnak kell behajtania, hisz ez a szerv végezte eddig is az alapítvány tartozásainak konszolidálását, mondta el az igazgató. Még ha ez a 3,7 milliárdos adósság a MMKA részéről a kulturális tárca felé áll is fenn. "A tartozások rendezése során a Filmalap megegyezik az MMKA-val, és utóbbi vagyona (Filmlabor, Mafilm, ingatlanok és bizonyos filmek jogai) mozgóképszakmai célokra való felhasználásra a Filmalaphoz kerül" - vázolta a tervet az igazgató.

Az alapítvány megszüntetése annyiban gyors lehet, hogy a felelősségre vonás úgy tűnik, elmarad. „Nem a mi feladatunk a felelősségre vonás, mi tanácsadó és folyósító szervezet vagyunk” - válaszolta kérdésünkre Havas Ágnes. De a nemzeti nyomozóiroda eljárás, ami információink szerint a közalapítvány ellen folyik, akadályozhatja a gyors megszüntetést, és a filmvagyon Filmalaphoz való kerülését.

Ömlik majd a támogatás

A Filmalap ugyanakkor szeptemberben felállhatott, és azóta a támogatásra koncentrálhat: „Ennyi pénze nagyon régen nem volt a filmszakmának, mint idén” - jellemezte Havas a rendelkezésükre álló finanszírozási keretet. Eddig támogatásra hozzávetőleg 650 millió forintot osztottak szét pályázati úton. 2012-ben pedig 5,5 milliárdot fordíthatnak gyártásra. „Ehhez jön a 2011. évi 1,625 milliárd támogatásból fennmaradó összeg, ezt filmgyártásra, fejlesztésre, és hamarosan már a kész filmek marketing támogatására, valamint az alap működési költségére fordítjuk”, tette hozzá. Tevékenységeik közé tartozik a magyar filmek fesztiválokra kiküldése és értékesítése is.

A régi tartozások miatt a producerek lassan megkönnyebbülhetnek. Nemcsak az alapítvány miatt tartoztak a producerek (5,039 milliárd forinttal), de néhány producer személyesen is tartozásokat halmozott fel az alapítvány felé. Utóbbi tétel 1,6 milliárdos, ami a visszatérítendő támogatásokból halmozódott fel. Minderről a kormány határozata úgy rendelkezett a múlt héten, hogy a normatív támogatási igények egyszeri - készpénzre nem váltható - elismerésével rendezhető; beszámítják a fesztiválszereplések és a nézettség után járó virtuális pontokat. Hogy ehhez milyen jogi hátteret találtak, azt a választ kaptuk, hogy „a normatív támogatások figyelembe vételének jogi hátterét az MMKA módosított támogatási szabályzata adja, amivel lehetővé válik e normatív igények egyszeri beszámítása.”

Összesen 13,7 milliárd az MMKA tartozása

A producerek felé fennálló 5,039 milliárd – banki hitelből megelőlegezett - tartozás mellé jött a megkötött támogatási szerződések alapján közvetlenül járó 1,2 milliárd forint, valamint a közel 1,3 milliárd forintnyi – fedezet nélkül befogadott- normatív támogatási igény. Ehhez adódott még hozzá 2010-ben 2,145 milliárd forint összegben – valós fedezet nélkül - kiadott támogatási szándéknyilatkozat. A szándéknyilatkozattal rendelkezők nem tudták megkapni a támogatást, ők most a Filmalaphoz pályáznak.

A rendezők is fellélegezhetnek: a rémhírekkel ellentétben a művészfilmeket sem szorítja háttérbe a Filmalap. Ez derült ki az eddigi támogatásokból. „Biztos eltelik még egy jó idő addig, amíg újfajta filmtervek is megszületnek – mondta erről Havas. - Most, ha ránézünk a döntésekre, azt látjuk, hogy nincs nagy változás. Azonban a Zero vagy a Liza a rókatündér című filmterv már az új szeleket is jelzi. Nemcsak fesztiválsikerek lehetnek, meglátásom szerint az új filmek frissességükkel és eredetiségükkel a nézőket be fogják csalogatni a mozikba. A francia Életrevalók típusú filmeknek örülnénk. Valami elindult, és egy év után már be lehet ülni itthon a Filmalap által támogatott jó magyar filmekre a moziba.”



  • Vennék
  • Személyi kölcsön