Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMFüvet áruló tinilányok a websorozatokban
További Cikkek cikkek
Tavaly már három nagyobb költségvetésű magyar websorozat is készült (Gimi, Fla5h, Csalfa Karma), ami előrevetítette hogy beindul a műfaj, és tömegesen születhetnek nálunk is webszériák. A vihar előtti csendnek Horgas Ádám rendező vetett véget: színházi színészekkel készített websorozata után létrehozta a Webse.tv weboldalt, hogy gyűjtőoldala legyen az online szériáknak és alkotóiknak. A maradibb, 20. századi dizájnnal megáldott site akkor kezdte vonzani az alkotókat, amikor egy Telekom által szponzorált, 7 milliós összdíjazású pályázatot hirdettek meg itt. Erre bárki nevezhetett, aki minimum 15 perces és 3 részes sorozatot forgatott „téves hívás”-témában. És persze a főszponzor Telekomot legalább egy termékelhelyezés képében bele kellet csempészni a produkciókba.
Az 53 beérkezett pályázatból azóta kihirdették a győzteseket. Megtettük, amit a Webse háromfős zsűrijén (Horgas Ádám, Tolnai Kriszta, Monory-Mész András) kívül kevesen; megnéztük mindegyik sorozatot, hogy kiválasszuk a rengeteg amatőr és félamatőr produkcióból a legjobbakat. Mert van pár széria, ami érdemes a figyelemre.
Dobozban maradt
De mielőtt előreugranánk, egy kis gyorstalpaló a magyar websorozatok rövid történetéről: a netes, párperces epizódokból álló sorozatok külföldi első sikerei után először Szabó Simonék rukkoltak elő idehaza websorozattal - ez volt a London Expedíció című áldokumentum-széria. Ezt követően pár felejthető-felejtendő sorozat próbálkozott, mindenekelőtt az Ajtóstul című bölcsész-sitcom, de az alkotók két évad alatt nem tudták nyereségessé tenni vállalkozásukat. Ugyancsak önerőből forgott a webes pályázatot létrehozó Horgas Ádám Mab című bérház-thrillere, ami az Új Színház akkori társulatát hozta kellemetlen helyzetekbe túlburjánzó zenei effektek kíséretében.
A témában egy éve írt cikkünk óta az első nagyköltségvetésű vállalkozás a Csalfa Karma volt, amit az első magyar romantikus websorozatként hirdettek, és a Barátok közt uraként emlegetett Kalamár Tamás volt a producere, de végül is Herrer Sára és Esztergályos Cecília főszereplése ellenére sem lett folytatása a 24 részes évadnak.
A kereskedelmi csatornák is próbálkoztak a websorozatokkal, a TV2.hu oldalon futott Gimi például népszerű lett a tinik körében, és tudatos szerkesztés jellemezte, de a sorozat színvonala a két író-rendező (Lőrincz Nándor és Nagy Bálint) kiszállásával láthatóan esett, főleg, hogy velük több főszereplő is távozott: Kenderes Csaba és Michl Juli (ez volt a búcsúrészük). A szerzők és a producer (Érczy Zsolt) közötti vita miatt a tévében nem mutatták be. Kár, mert Reviczky Gábor portásként és Bezerédi Zoltán tesitanárként is emlékezetes benne.
A Johnny Gold – A magyar celeb-websorozat a YouTube-híresség kreálásával indult, majd a látványosabb (pár százezres) eredményeit nézve ki is merült ennyiben: készült 17 epizód és több nézett videóklip. Ezt a büntetően rossz mozifilmmel, a Dobogó kövekkel hírhedtté vált Martin Csaba jegyezte a film egyik mellékszereplőjének szerepeltetésével. Szintén low-budget sorozatot forgatott Pater Sparrow is, aki az 1 című scifit jegyzi. A tervezett Hodor Aura-szériának három része készült el, majd miután sikertelenül próbáltak pénzt szerezni a folytatásra, ők is feltették tavaly karácsonykor ingyenesen netre az eddigi epizódokat.
Martin Csabával és Pater Sparrow-val ellentétben nagy költségvetéssel dolgozott a Szerencsejáték Zrt.: a Fla5h akciódús sorozat csúcsjelenete az, amikor a Pálos Zsuzsa-Esztergályos Cecília-Lorán Lenke trió gépfegyverekkel kergetni kezdi a mit sem értő főhőst. A forgatókönyvet Vinnai András és Gigor Attila írták, a rendező Spáh Dávid.
A Webse 8 legjobb és/vagy legérdekesebb pályázója:
Visszatérve a pályázatra: ketten is Téves Hívás címet adtak a filmjüknek, ami a Téves hívás nevű pályázat esetében nem túl kreatív ötlet, de a StudioX nevű, klipjeik által elhíresült filmes cég websorozata ezen túl tudta lendíteni a nézőt. Övék lett a fődíj és az ezzel járó kétmillió forint. Egy háromrészes antológia-sorozatot forgattak, azaz a részek történetei nem kapcsolódik egymáshoz. Lecza Attila rendező csapata a képbe ölte a legtöbb energiát: a főleg greenscreen előtt felvett széria ennek megfelelően jól is néz ki, de arra már kevés idejük maradt, hogy igazán viccesre írják meg a részeket. Kár, hogy nem lett jobb, mert van itt minden: Kálloy-Molnár Péter mint gonosz képregényhős, Isten és Ördög (Terhes Sándor és Horváth Kristóf) telefonos csatározása, valamint egy gyenge 2. rész amiben a főszereplő srác jövőbeli önmagával telefonál.
A Wágner család címmel a magyar sitcom feltámasztása is lehetett célja Noel Péter forgatókönyvírónak (akinek ez az első rendezése is volt) és a többségében vajdasági stábnak. Elméretezett vígjátéksorozatukban a színészek játéka ingadozó, és a poénokról is csak többnyire onnan lehet értesülni, hogy (sitcomhoz méltóan) műnevetéssel jelzik a helyét. Láthatóan sok energiát fektettek a munkába - még főcímdal is készült -, ha másért nem, ezért érdemes belenézni. Három nap alatt készült a széria három része. A Webse közönségszavazásának 2. helyezettje, majd a győztes kizárása után (erről később írunk) győztese lett.
A Szerelem Első Hallásra című sorozatban beszélő iphone-ok egymásba zúgnak, majd mikor egy T-Pontban elszakítják őket, az éterben kutatják egymást. A sorozat az egri színház művészeinek részvételével készült Moravetz Levente rendezésében. A kabarés humor mellett a lelkes egriek túlzásba vitték a Telekomos product placementeket is (például a sorozat első két perce egy Telekom-imidzsfilm). De az nevet, aki utoljára nevet: a Szerelem Első Hallásra nyerte a Webse pályázatán a Legjobb Product Placement-díjat. És akárcsak a Wágner családnál, ide is készült főcímdal.
Maradva a vígjátékoknál: Téves melléhívás címmel a Johnny Gold-karaktert és websorozatot is létrehozó Martin Csaba is pályázott. A pszichiátrián játszódó sorozat a rendező egészestés filmjénél színvonalakkal jobb lett, de még mindig nem az igazi. Bevallottan azért készült, hogy a remélt nyereményből további Johnny Gold-részeket forgathassanak, így aránylag sótlan is lett. A Legjobb Vágó díját nyerték a Websétől, ami csak 300 ezer forinttal jár. Ha akad olvasóink között olyan, aki a Johnny Gold miatt adna ennek is egy esélyt, itt tegye.
Százbólegy címmel néhány elsős filmművészetis fogott össze, és egy egyszerű alapötletre írtak egy remek sorozatot: egy srác nem tudja álmai nőjének telefonszámának utolsó két számjegyét, így elkezdi végighívni az összes számkombinációt. Mindezt profi képivilággal és meglepő szereposztással toldották meg, többek között Kamarás Iván, Fullajtár Andrea, Hegedűs D. Géza, Vándor Éva és SP értek rá pár órás forgatásra. A sorozat a Legjobb Forgatókönyv díját nyerte a Webse pályázatán. Nulla forintból készült, hirtelen ötletből. A Facebook-oldalukon olvasható, hogy díjat nyertek a Kreatív webvideó-pályázatán is. Már tervezik a második évadot.
A Káprázat című sorozat ezzel ellentétben több sebből vérzik, és az sem túl nézőbarát, hogy 10-12 perces epizódokból áll. Ami miatt mégis ajánljuk: az 1. rész végére egy autós borulást is összehozott a stáb, aztán ezt a továbbiakban bunyóval, nagy esésekkel, pár zombival illetve égő emberrel is megspékelik; érződik, hogy van benne munka. Az ajánló mondatuk is figyelemfelkeltő: „egy utcai bohóc, egy nő, egy átlag fiatal, egy külföldi taxis és egy aktatáskányi pénz reggeli útja egy (bal)szerencsés téves hívás folytán keresztezi egymást”. A szereplők között Kovács Vanda és Makranczi Zalán is felbukkan.
FreeEntry - FesztiválNapló címmel forgatott sorozatot Kerékgyártó Yvonne, a Filmművészeti Egyetem forgatókönyvíró szakos végzőse. A sorozatot láthatóan még a tavalyi Sziget fesztiválon vették fel, és kissé fazonigazították a pályázathoz. A két tinilány fűárusítással és pasizással teljes kalandjait elmesélő, 5 részes és 47 perc összidejű sorozat alighanem már a legelső részben elveszíti legtöbb nézőjét a váltakozó idősíkok miatt. Viszont jók a fiatal színészek és szép a képi világ, befogadhatóbbra vágva egy egész jó tévéfilm is lehetne. A sorozat a Legjobb Rendező díját nyerte a Webse pályázatán.
A Vonalak című websorozat díjat ugyan nem nyert, de érdemes a figyelemre. A Vecsei Miklós H. által rendezett háromrészes sorozat egy jó atmoszférájú sztori két idős és két fiatal párhuzamos történetével. Kissé eltévedtnek érezzük ebben a mezőnyben, ugyanis egyáltalán nem nevezhető kommersznek, ellenben nyomasztó, majd szerzői filmes jószokásként nehezen érthető a lezárása. Érdekesség, hogy a sorozat operatőre az eddig csak színészként ismert Trokán Nóra volt.
Volt egy botrányos résztvevője is a pályázatnak: az első helyezettje a közönségfilmes szavazásnak - egy rövid ideig - a másik Téves Hívásnak elnevezett széria volt, amit Szabó-Kasornya Dávid írt, és alakította is benne a kettős főszerepet. A végeredmény csakis trashfilm rajongóknak kötelező, az utóélete az, ami miatt cikkünkbe került: a Webse hamar elvette a díjat hamis regisztrációs szavazások miatt. Ez nem rázhatta meg túlzottan az alkotót, a sorozat Facebook-oldalán és a magát celebnek nevező Szabó-Kasornya saját rajongói oldalán sincs nyoma a díjfosztásnak.
A Webse Facebook-oldalán megosztott infók szerint Andrew Vajnáék is bőszen nézték a sorozatokat, és a Telekom is gondolkodott azon, hogy felkaroljon egyet-kettőt. Hogy ezekből tényleg lesz-e valami, azt még nem tudni. Horgas Ádám szerint:"a mobiladó visszavetette a szponzor kezdeti lelkesedését". A Webse a hirdetésekből várja a bevételt, de a konstrukció jelenleg még nem nyereséges.