Alfréd
-3 °C
3 °C

Mégis lehet Tarr a fődíjas?

2007.05.26. 15:18
A 60. Cannes-i Filmfesztivál versenyprogramjának végére érve egyre inkább úgy tűnik, hogy meglesz az első román Arany Pálma. Egyetlen dologban ért egyet ugyanis a fesztiválon megjelenő összes lap és az általunk megkérdezett külföldi kritikusok hada: mindannyian gondolkodás nélkül Cristian Mungiu filmjét tartják a fesztivál legjobbjának. A zsűri szombat délután kezdődő tárgyalásának eredménye a vasárnap esti gálán kerül nyilvánosságra.

Miközben a fesztivál filmpiac részéről már hazautaztak a magyarok, mi a versenyprogram vasárnapi döntése előtti esélylatolgatást végeztük: az eredmény szerint a Romániában játszódó 4 hónap, 3 hét, 2 nap című abortusztörténet friss realizmusa nyűgözött le mindenkit. Hasonló elismerés még a Coen testvérek No Country for Old Men címen futó komor, terminátoros westernjét éri. Az egyetlen kérdés az, hogy hogyan osztoznak ketten a két legfontosabb díjon: kié lesz a pálma, és kié a zsűri nagydíja. A román film esélyeit az növeli, hogy Coenék már tárolnak a szekrényükben Arany Pálmát.


Kim-ki Duk
Nézze meg a képeket!

Minden további versenyfilm viszont komoly viták tárgyát képezi a Croisette körüli kocsmákban, a vetítésekre váró sorokban és a tengerparti pavilonokban zajló partikon. Amerikai barátom például Gus Van Sant erőltetten művészies, Tarr után ezúttal Wong Kar Wai-t imitáló Paranoid Parkjára esküszik. Az angolszász kritikusoknak ugyanakkor Julian Schnabel filmje jött be a francia Elle negyven évesen megbénult főszerkesztőjéről, aki egyetlen ép szeme pislogásával írt meg egy teljes regényt - személyes, érzelmeket megmozgató, vizuálisan innovatív film ez, amit a franciák viszont kifejezetten ellenszenvesnek tartottak.

A franciákról jut eszembe: a fesztivál előtt alaposan megvádolták a szervezőket azzal, hogy túl sok saját filmet válogattak a versenyprogramba, mert állítólag azt szeretnék, hogy a 60. kiadáson otthon maradjon a fődíj. Azonban amilyen sok, olyan rossz volt a gall filmtermés idén: Christophe Honoré Chansons d'amour (Szerelmes énekek) című sanzonokra épített musicalje csúnyán elhasalt, Catherine Bréillat 19. században játszódó történelmi filmjét pedig kifütyülték és lehuhogták a sajtóvetítésen.

Tarr Béla 42 százalékos francia részvételű filmjének sajtóvetítésén is vegyes volt a fogadtatás: a kétezres termet kétszázan hagyták el, és a közönség itt is huhogott, de a fényképezést az ottmaradottak maradéktalanul dicsérték: a szakmának ez a része le volt nyűgözve a bonyolult kameramozgásoktól, a világítástól és a pontos kompozícióktól. A továbbiakról viszont alaposan megoszlanak a vélemények, mindennek ellenére elképzelhető, hogy éppen a kiemelkedő filmnyelvi komplexitás miatt a Londoni férfi is szerepet játszhat a vasárnap esti gálán.

Titkos befutó lehet az iráni származású Marjane Satrapi képregényéből ihletett animáció, de a sikernek ugyancsak a házigazdák örülnének, hiszen francia pénzből és nyelven készült a film. Ehhez hasonlóan meglepetés lenne, ha a francia kritika által zseninek, mások szerint csak silány Dreyer-imitátornak tartott mexikói Carlos Reygadas futna be a fesztivál leglassúbb filmjével, ami egy Mexikóban élő német, zárkózótt mnemonita közösségen belül zajló szerelmi történetet vázol. Ezzel a filmmel kapcsolatban is csak abban ért mindenki egyet, hogy ritka gyönyörű a képi világa.


Emir Kusturica

A kiismerhetetlen szürke zónában több film is van, ezek azok, amelyeknek sorsáról a közepes reakciók miatt nem lehet pontosan jósolni: teljesen hoppon maradhatnak, de az egekbe is emelkedhetnek. Ebben a kategóriában első helyre Wong Kar Wai My Blueberry Nights című opusza kívánkozik, ami felhígítva és amerikai sztárokkal tűzdelve (Norah Jones, Natalie Portman, Jude Law) hordozza a hongkongi rendező jellegzetes stílusát. Ugyanitt találhatjuk a török-német Fatih Akin előző filmjénél sokkal kevésbé erős drámáját egy Németországban élő török családról és annak viszontagságairól, és ide került David Fincher újabb sorozatgyilkosról szóló filmje, a Zodiac.

Senki sem hiszi viszont, hogy Tarantino - bár sokan mesterműnek nevezték a Death Proofot, az újságírók a rendezőt meg egyenesen imádták -, egyáltalán szóba jöhet a zsűri szombat délután kezdődő tárgyalásain. Az amerikai enfant terrrible ezzel a filmmel újra bizonyította határtalan rajongását a filmművészet iránt, ügyesen idézett és dekonstruált, de igazi áttörésre nem került sor, vélekednek legtöbben. Ugyancsak kiesett a figyelem középpontjából a koreai Kim-ki Duk Breath (Lélegzet -Soom) című szimbolikus meséje a halál elkerülhetetlenségéről, vagy a túlzottan a klasszikus orosz regényekre emlékeztető, de lélegzetelállító kompozíciókkal és mély emberismerettel készített Izgnanie (Száműzetés - Andrei Zviagiountsev). Kusturica pedig szombat reggel bemutatott filmjével, amiben az égvilágon semmi új ötlet vagy látásmód nincs, a közvélekedés szerint végleg lejáratta magát, és bebizonyította, hogy azt is csak lebutítva, gyerekesen képes megcsinálni, amiben eddig színvonalas volt.

No persze mindennek a számolgatásnak nem sok értelme van, mert a kritikusok véleménye csak nagyon ritkán közelíti meg a zsűri döntését: Stephen Frears és csapata ezekben a percekben valószínűleg azon dolgozik, hogy látványosan keresztülhúzza mindenki számítását. Úgyhogy ez alapján akár az is elképzelhető, a Londoni férfi kapja az Arany Pálmát.