Ödön
1 °C
11 °C

Mégis lehet Tarr a fődíjas?

2007.05.26. 15:18
A 60. Cannes-i Filmfesztivál versenyprogramjának végére érve egyre inkább úgy tűnik, hogy meglesz az első román Arany Pálma. Egyetlen dologban ért egyet ugyanis a fesztiválon megjelenő összes lap és az általunk megkérdezett külföldi kritikusok hada: mindannyian gondolkodás nélkül Cristian Mungiu filmjét tartják a fesztivál legjobbjának. A zsűri szombat délután kezdődő tárgyalásának eredménye a vasárnap esti gálán kerül nyilvánosságra.

Miközben a fesztivál filmpiac részéről már hazautaztak a magyarok, mi a versenyprogram vasárnapi döntése előtti esélylatolgatást végeztük: az eredmény szerint a Romániában játszódó 4 hónap, 3 hét, 2 nap című abortusztörténet friss realizmusa nyűgözött le mindenkit. Hasonló elismerés még a Coen testvérek No Country for Old Men címen futó komor, terminátoros westernjét éri. Az egyetlen kérdés az, hogy hogyan osztoznak ketten a két legfontosabb díjon: kié lesz a pálma, és kié a zsűri nagydíja. A román film esélyeit az növeli, hogy Coenék már tárolnak a szekrényükben Arany Pálmát.


Kim-ki Duk
Nézze meg a képeket!

Minden további versenyfilm viszont komoly viták tárgyát képezi a Croisette körüli kocsmákban, a vetítésekre váró sorokban és a tengerparti pavilonokban zajló partikon. Amerikai barátom például Gus Van Sant erőltetten művészies, Tarr után ezúttal Wong Kar Wai-t imitáló Paranoid Parkjára esküszik. Az angolszász kritikusoknak ugyanakkor Julian Schnabel filmje jött be a francia Elle negyven évesen megbénult főszerkesztőjéről, aki egyetlen ép szeme pislogásával írt meg egy teljes regényt - személyes, érzelmeket megmozgató, vizuálisan innovatív film ez, amit a franciák viszont kifejezetten ellenszenvesnek tartottak.

A franciákról jut eszembe: a fesztivál előtt alaposan megvádolták a szervezőket azzal, hogy túl sok saját filmet válogattak a versenyprogramba, mert állítólag azt szeretnék, hogy a 60. kiadáson otthon maradjon a fődíj. Azonban amilyen sok, olyan rossz volt a gall filmtermés idén: Christophe Honoré Chansons d'amour (Szerelmes énekek) című sanzonokra épített musicalje csúnyán elhasalt, Catherine Bréillat 19. században játszódó történelmi filmjét pedig kifütyülték és lehuhogták a sajtóvetítésen.

Tarr Béla 42 százalékos francia részvételű filmjének sajtóvetítésén is vegyes volt a fogadtatás: a kétezres termet kétszázan hagyták el, és a közönség itt is huhogott, de a fényképezést az ottmaradottak maradéktalanul dicsérték: a szakmának ez a része le volt nyűgözve a bonyolult kameramozgásoktól, a világítástól és a pontos kompozícióktól. A továbbiakról viszont alaposan megoszlanak a vélemények, mindennek ellenére elképzelhető, hogy éppen a kiemelkedő filmnyelvi komplexitás miatt a Londoni férfi is szerepet játszhat a vasárnap esti gálán.

Titkos befutó lehet az iráni származású Marjane Satrapi képregényéből ihletett animáció, de a sikernek ugyancsak a házigazdák örülnének, hiszen francia pénzből és nyelven készült a film. Ehhez hasonlóan meglepetés lenne, ha a francia kritika által zseninek, mások szerint csak silány Dreyer-imitátornak tartott mexikói Carlos Reygadas futna be a fesztivál leglassúbb filmjével, ami egy Mexikóban élő német, zárkózótt mnemonita közösségen belül zajló szerelmi történetet vázol. Ezzel a filmmel kapcsolatban is csak abban ért mindenki egyet, hogy ritka gyönyörű a képi világa.


Emir Kusturica

A kiismerhetetlen szürke zónában több film is van, ezek azok, amelyeknek sorsáról a közepes reakciók miatt nem lehet pontosan jósolni: teljesen hoppon maradhatnak, de az egekbe is emelkedhetnek. Ebben a kategóriában első helyre Wong Kar Wai My Blueberry Nights című opusza kívánkozik, ami felhígítva és amerikai sztárokkal tűzdelve (Norah Jones, Natalie Portman, Jude Law) hordozza a hongkongi rendező jellegzetes stílusát. Ugyanitt találhatjuk a török-német Fatih Akin előző filmjénél sokkal kevésbé erős drámáját egy Németországban élő török családról és annak viszontagságairól, és ide került David Fincher újabb sorozatgyilkosról szóló filmje, a Zodiac.

Senki sem hiszi viszont, hogy Tarantino - bár sokan mesterműnek nevezték a Death Proofot, az újságírók a rendezőt meg egyenesen imádták -, egyáltalán szóba jöhet a zsűri szombat délután kezdődő tárgyalásain. Az amerikai enfant terrrible ezzel a filmmel újra bizonyította határtalan rajongását a filmművészet iránt, ügyesen idézett és dekonstruált, de igazi áttörésre nem került sor, vélekednek legtöbben. Ugyancsak kiesett a figyelem középpontjából a koreai Kim-ki Duk Breath (Lélegzet -Soom) című szimbolikus meséje a halál elkerülhetetlenségéről, vagy a túlzottan a klasszikus orosz regényekre emlékeztető, de lélegzetelállító kompozíciókkal és mély emberismerettel készített Izgnanie (Száműzetés - Andrei Zviagiountsev). Kusturica pedig szombat reggel bemutatott filmjével, amiben az égvilágon semmi új ötlet vagy látásmód nincs, a közvélekedés szerint végleg lejáratta magát, és bebizonyította, hogy azt is csak lebutítva, gyerekesen képes megcsinálni, amiben eddig színvonalas volt.

No persze mindennek a számolgatásnak nem sok értelme van, mert a kritikusok véleménye csak nagyon ritkán közelíti meg a zsűri döntését: Stephen Frears és csapata ezekben a percekben valószínűleg azon dolgozik, hogy látványosan keresztülhúzza mindenki számítását. Úgyhogy ez alapján akár az is elképzelhető, a Londoni férfi kapja az Arany Pálmát.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?