Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMTovábbi Cikkek cikkek
"Én vagyok a benyomuló. Azért jöttem, hogy benyomjam neked" - mondja a szőke nőnek rezzenéstelen arccal a Schwarzeneggerre dizájnolt Woody Long, a jövőből érkezett kiborg és pár perccel később be is váltja fenyegetését. Azért jött, hogy megakadályozza a gépek elleni utolsó harc vezetőjének megszületését és helyette inkább egy fémes tekintetű gépembert nemezzen. Indulhat a híres film pornóváltozata.
A 1991-ben leforgatott Szexterminátort Orgie Georgie rendezte és nem nehéz kitalálni, melyik nagysikerű mozi ihlette a történetet. A film, ami Amerikában Penetrator címmel jelent meg, nem az egyetlen pornó, ami a Terminátor-utánérzésből próbált hasznot húzni.
James Cameron 1984-es kasszasikere után rendre jelentek meg az ismerősen csengő címek (The Sperminátor, Xterminator), de ezekben az esetekben a hasonlóság ki is merül a címben szereplő szójátékokban. A Sperminátor egy termékenységi klinika nem mindennapos módszereit mutatja be, és az Xterminator sem próbálta meg újrateremteni Cameron világát.
Ujjak, orr, orr
A kilencvenes évek talán legszórakoztatóbb pornóremake-jéhez a Tim Burton-féle románc, az Ollókezű Edward adta az ötletet. Ebben a változatban Johnny Depp helyett egy hasonlóan fehérre maszkírozott fiatalember, Sikki Nixx a főszereplő, a másik változás, hogy a kezei olló helyett péniszekben végződnek.
A főhős mindhárom részben szorgosan elégíti ki partnernőit, sőt, időről időre ejakulálnak is azok a különleges ujjak. Az Edward Penishands hivatalosan is paródiának hirdette magát. Híre Depphez is eljutott, aki az Entertainment Online-nak nyilatkozva elmondta, milyen nagyszerűen szórakozott Nixx alakításán.
"Két részt is láttam, azt hiszem Tim Burton vagy John Waters küldte át nekem, már nem emlékszem, melyikük - az is lehet, hogy mindkettőjüktől megkaptam. Tim és én is nagyon büszkék voltunk, hogy elkészült a pornóparódia. Látszott, hogy kevés pénzből csinálták és elég ciki volt, de rengeteget röhögtünk rajta. Azok a kezek... jól kihasználta az adottságait!" - jegyezte meg Depp a péniszkezű figuráról.
A Péniszkezű Edward rendezője az a Paul Norman volt, aki egy másik sikerfilmet, a Depardieu főszereplésével készült Cyrano de Bergerac-ot is átírta korhatáros mozira - ez lett a Cyrano, ahol a címszereplő színész orra helyére nőtt egy termetes hímvessző. Igaz, a film nagy részében a Cyranót játszó Joey Murphy orrát szemérmesen bordó álarccal takarták el.
Az "orrpénisz"-motívum néhány évvel később felbukkan A Gyűrűk ura pornóváltozatában is: A Gyűrűk buja ura (Whore Of The Rings) Gollamja is ezzel látványelemmel riogatja a nézőket - és csak a nézőket, mivel a tisztáson heverésző partnernőjére szemmel láthatóan nem tesz nagy hatást a bizarr kiegészítő. A Gyűrűk buja ura egyébként hosszú, rúnaszerű felirattal kezdődik, de nem valószínű, hogy a videózó közönség sokáig megállja pörgetés nélkül a szövevényes előtörténet olvasgatását.
Kömlődi Ferenc, az Index pornótörténet-sorozatának szerzője szerint a filmes átiratok mindig népszerűek voltak a pornófilmesek köreiben.
"Hálás műfaj. A sikeres hollywoodi mozikat jó üzlet megcsinálni a pornós átiratban, még akkor is, ha csak a címben utalnak az eredetire, hiszen eleve adott a jó hírverés. A másik előnye, hogy amikor már minden sablont rég elkoptattak és nincs ötlet a forgatókönyvhöz, jól jön egy kész sztori, amire rá lehet húzni az új filmet" - mondta az Indexnek Kömlődi.
"A szex mindig ugyanaz"
2001-ben Ridley Scott filmje, a Gladiátor elnyerte a legjobb filmért járó Oscart és elindította az ókori történetekből írt mozik egész sorát. A téma hatalmas sikere megmozgatta pornórendezők fantáziáját is; az első remake a Pleasure Productions-nál már ugyanebben az évben elkészült, aztán 2002-ben a Private megbízásából Antonio Adamo olasz rendező csinálta meg a szakmában szokatlanul nagy költségvetésű Private Gladiátort. Adamo filmje siker lett, később két folytatást is leforgattak hozzá.
Russell Crowe karakterét, Maximust, a spanyol Toni Ribas, ellenfelét, Commodust a magyar Frank Gun alakította. Mandy Bright a gladiátornő szerepét kapta és mint az Indexnek elmondta, kellemes felüdülést jelentett számára a kosztümös forgatás.
"Szeretem, ha nem a szokásos kurva- vagy titkárnő-figurát kell adnom. Az is tetszett, hogy a jelmezem egyszerű volt, élethű - mint gladiátornő, egy sima vászonruhát viseltem, barna zsinórral a derekamon, nem pedig valami szuperszexis, mesterkélt cuccot. Nem lett kifordítva a karakter a szexjelenetek miatt, a gruppen is jól passzolt az ókori sztorihoz. A főbb szerepeket játszó színészek megnézték újra az eredeti Gladiátort, és a rendezővel átbeszélték a történelmi hátteret is. Ez a film sok pénzből készült, a legapróbb részletekre is odafigyeltek: Rómából hozatták a kardokat, a ruhákat, a díszlet egyes részeit."
"Azt hiszem, a nézők szeretik a remake-eket, de egyben veszélyes is, mert az ember akarva-akaratlan összehasonlítja a pornóváltozatot az eredetivel, aminek persze semmi értelme. Ez egy szexfilm, és a lényeg a szexjelenetekben van, ebben ezek sem különböznek a többi pornófilmtől. A szex mindig ugyanaz" - tette hozzá Bright.
Régi szép idők
Mike Foster pornószínész-rendező szerint ma már nagyon ritka az igényes pornófilm, akár remake-ről, akár szokványos pornóról van szó. Foster római szenátort játszott a Private Gladiátorban, de még szívesebben emlékszik vissza az Úszó erőd (Under Siege) pornóváltozatára, az 1997-es Operation Sex Siege-re. Steven Seagal 1992-es akciófilmjének remake-jét Nic Cramer, a Clockwork Orgy rendezője csinálta meg. A sztoriban egy floppyért folyik a harc és a szexjelenetek mellett a néző rengeteg lövöldözést, robbantást láthat. Foster máig büszke, hogy részt vehetett Cramer filmjében.
"Remek film volt" - mesélte az Indexnek Foster. "Rosszfiút játszottam, megtámadtunk egy hajót. Külön koreográfusunk volt, hogy betanuljuk a verekedéseket. Lőttünk, vetődtünk, karatéztunk. Ma már nincsenek ilyen filmek; már a Private Gladiátor is videóra készült, nem igazi filmre. Bárki leforgathat egy pornófilmet - vesz egy videókamerát, és kész."
"A kasszasikerek remake-jeiről egyébként annyit, hogy könnyű másolni azt, ami jó. Mint rendező, három éve gondolkozom azon, hogy megcsinálom az Operaház fantomját szexfilmben. Imádom a zenéjét is, a történetet is, rengeteg érzelem van a sztoriban. A Moulin Rouge-t is meg akartam csinálni, a Showgirls-t is. De nincs pénz, nincs ennyi pénz" - magyarázta Foster, aki azt is elárulta, hogy néhány nappal ezelőtt karambolozott a motorjával és a baleset óta saját bevallása szerint sok minden átértékelődött az életében: "Lehet, hogy abbahagyom a rendezést is. Azon gondolkozom, hogy befejezem. Ma már nem lehet rendes, igényes filmeket forgatni, egyszerűen más az irány" - magyarázta a színész-rendező.
Michelle és a varázskastély
Michelle Wild a híres amerikai musicalfilm, a Rocky Horror Picture Show 2002-es pornóváltozatában, a Funky Fetish Horror Show-ban játszotta Janetet, a szűzies leányt, aki vőlegényével együtt egy furcsa, elhagyatott vidékre téved és miután lerobban a kocsijuk, kénytelenek megszállni a közeli kastélyban.
Janet szerepével 1975-ben Susan Sarandon befutott színésznő lett, a musical pedig kultfilm - a mai napig rengeteg rajongója van a speciális, éjféli Rocky Horror Picture Show-vetítéseknek, ahol a nézők ugyanúgy beöltöznek jelmezekbe, mint a színészek a vásznon és a nézőtéren ülve végigjátsszák a párbeszédeket. Wild elmesélte, hogy a Funky Fetish Horror Show főszereplője, Steve Holmes német pornószínész maga is Rocky Horror-rajongó.
"Holmes rettentő boldog volt, hogy eljátszhatja Dr. Frank-N-Furter szerepét" - emlékszik vissza Wild. "Mesélte, hogy ő is részt vett az eredeti film jelmezes vetítésein. A pornóváltozatot is combfixben, fűzőben csinálta végig - ezt nem sokan vállalták volna szerintem a pornószínészek közül. A legtöbben attól féltek volna, hogy ez a megjelenés illúzióromboló és sérti az imidzsüket."
"Természetesen a forgatás előtt megnéztük az eredetit, mindenki a maga karakterével ismerkedett. Janet szerepében nekem a naív fiatal lányt kellett játszanom, aki mindenre rácsodálkozik, és meglepődik azokon a vad dolgokon, amit a kastélyban lát. A szexjelenetekben többnyire a szokásos domina-szolga felosztás érvényesült, ebből a szempontból a filmben nem volt különleges újítás" - tette hozzá.
Az időközben visszavonult Michelle Wild, aki mostanában a TV2 Jóban-Rosszban sorozatának hányatott múltú nővérkéjét játssza, az Indexnek elmondta, hogy szerinte nem a remake-ek jelentik a pornóipar fő csapásvonalát.
"Nem ebben látom a jövőt. Hollywoodi kasszasikerekből pornófilmet csinálni jó kis mézesmadzag, hiszen az emberek kiváncsiak, mi lesz a híres filmekből ebben a környezetben, de nem ez az igazi út, inkább csak érdekes mellékvágány" - véli a volt pornószínésznő.
Argo-pornó?
A Funky Fetish Horror Show-t Kovács "Kovi" István rendezte. Kovi rengeteg pornóremake-et forgatott már, többek között az ő munkája az Indiana Mack 1-2, ahol a főhős Indiana Jones-hoz hasonlóan egy rejtélyes medál nyomába ered, vagy az Ügynökök feketében, a Men In Black pornóváltozata. Szereti ezt a műfajt, a Van, aki forrón szereti-ből is leforgatta saját verzióját.
"Emlékszem, abban a jelenetben, amikor a két fiú nőnek öltözve botladozik a pályaudvaron, a mi szereplőnknek is ugyanakkor bicsaklik meg a lába a magassarkúban, mint amikor Jack Lemmon majdnem elhasal. A színészek szeretik a remake-eket, mert úgy érzik, itt megmutathatják, mit tudnak, hiszen nemcsak a szexjelenetekből áll a film" - mondta a díjnyertes pornórendező.
Kovi tisztában van a műfaj korlátaival is: "Lehetőségünk szerint megpróbáljuk felidézni az eredetit. A néző persze tudja, hogy nekünk nincs több százmillió dollárunk egy mozira, mint Hollywoodban, de mindent elkövetünk, hogy ezek a filmek is jól nézzenek ki a szűkös költségvetés ellenére. Az a szerencse, hogy van egy olyan stábom, akik a leleményességükkel pótolják a pénzhiányt."
A rendező az Indexnek elárulta, hogy azok a pornófilmek, ahol a történet, a karakterek is fontosak, alig néhány millió forintból készülnek.
"Az ilyen filmek, mint például a remake-ek, 90-95 percéből körülbelül 25 perc a sztori. Ezt a 25 percet kell gyakorlatilag néhány millióból kihozni. Azt a kérdést is mindennap fel lehet tenni, hogy egyáltalán mennyire van igény a "filmes" pornóra, történetre. Van egy réteg, aki azt mondja: "csak a szexre vagyok kíváncsi, semmi más nem érdekel" - ők bizonyára sokallják azt a 25 percet. A többiek igénylik a sztorit, látni akarják, hogyan kerültek össze a szereplők. Szerintem fele-fele az arány. Akinek nem tetszik ez a műfaj, nézhet gonzót, vagy eltekerhet a következő szexjelenetig" - mondta Kovi.
Arra a kérdésre, hogy melyik magyar filmnek készítené el a korhatáros változatát, Kovi így felelt: "Az Argót, Árpa Attila filmjét. Árpa különben is jóbarátom és amikor néztem a filmet, rögtön ebben kezdtem el gondolkodni. Ez egy távlati terv persze, semmi nem biztos. Arra is gondolni kell, hogy milyen piacra készíti az ember a filmeket. Egy nem magyar piacon elveszne az Argo-átdolgozás humora, a remake egyik legfontosabb eleme."