Kusturica: 'Inkább Lou Reed leszek,
mint Michael Jackson!'

A hosszú forgatás kötelező Önnél?

Abszolút. A filmem egy hosszú folyamat eredménye, amelyen keresztül a szerelem és a gyűlölet, ez az összes szélsőséges érzés konfrontálódik. Néhány jelenetet kétszer-háromszor sőt négyszer is felvettünk, de ez még mindig kevés volt ahhoz képest, amit régebben meg tudtam tenni. Az a gond, hogy manapság a filmesztétikát illetően nem túl igényesek az emberek. Sokkal nagyobb minőségi fejlődés figyelhető meg a hang, mint a kép terén. Miért? A televíziónak rendkívül nagy hatása van a modern közönség érzékeire; nagyon sokan használják ma a legmodernebb digitális kamerákat, amelyek silány utánzatokat adnak csak, mert ezek 2,5 millió pixeles képek készítésére alkalmasak, ugyanakkor a 35 mm-es film 12 millió pixel. Teljesen paradox jelenség: miközben a képminőség csökken a hang minősége folyamatosan fejlődik.

A film egészének nyolcvan százaléka kinti jelenet, és még a belső jelenetek alatt is az ablakon keresztül ki lehet látni. Nagyon nehéz volt megcsinálni, mert kevéssé napos helyen forgattunk, és azt kellett elérni, hogy a Balkán szívében olyan fény legyen, mint Kaliforniában. Amikor megtetszett egy hely, meg kellett oldanunk, hogy az eredmény nagyon jó legyen. Az idő valódi filozófiai probléma. Ebben a kapitalista világban az emberek első számú ellensége.

Hogyan instruálja a színészeket?

A legfontosabbak még mindig a beszélgetések, amiket a forgatás előtt, illetve a forgatás alatt folytatunk . A színésznek be kell illenie abba a vízióba, ahogyan a dolgokat és a tereket látom. A tér számomra legalább olya fontos szerepet játszik, mint a szereplők. Meg kell hajolnom viszont a mozgások, a fények és a kamera meghatározottsága előtt.

Mennyire hasonlít ez az előző alkotásaihoz?

Technikai szempontból húsz évvel ez előtt meghatároztam magamnak egy igényszintet a képi és hang kidolgozásban, ami tiszta kézművesség. Ami a természethez való kötődést, vagy a színekkel történő bánásmódot illeti, azt hiszem, hogy még mindig nincs senki, aki ezt hozzám hasonló színvonalon művelné. Nem mintha különlegesen tehetséges lennék, csak egyedülállóan csökönyös. Ugyanazokat a képeket akarom visszaadni, mint amiket az életben látok. Úgy gondolom, hogy ez a film összes eddigi tapasztalatom szinézise. Nagyon hű maradt a saját stílusomhoz. Találhatunk visszatérő elemeket az Undergrounból vagy a Macskajajból, de talán azt mondanám, hogy ez a film mindenekelőtt egy balladához hasonlít.

Az egyik leghíresebb európai rendezőként mennyire sikerül hű maradnia a gyökereihez?

Nyugaton a legtöbb történet valami mitikus alapra épül. Amikor elkészül egy Harry Potter, az emberek azonnal megértik az eredetét. Ezzel szemben, minden egyes alkalommal, amikor filmet forgatok, előtérbe kell helyeznem a mitikus dimenziót, ami egyáltalán nem egyértelmű. Franciaországban a Macskajaj című filmemnek egymillió nézője volt, Olaszországban félmillió, Angliában nem is tudom mennyi, de ezek a számok körülbelül ötszörösére nőhetnének, ha angolul forgattunk volna, vagy egy nyugati mítoszt dolgoztunk volna fel. Másképpen fogalmazva, ha választanom kellene, hogy Michael Jackson vagy Lou Reed legyek, biztos, hogy Lou Reed-et választanám. 20 éve próbálják megszüntetni az alkotói filmeket, egy úgynevezett "független filmművészet" -re hivatkozva. Az eredmény: a független filmművészet egyre inkább függővé válik. Néhány alkotónak sikerül megőriznie saját elkülönülését.

Én szívvel-lélekkel elköteleztem magam az iránt, amit csinálok, és ezekért a dolgokért képes vagyok az életem végéig küzdeni. Nagyszerű filmeket láttam legutóbb Kubricktól, Viscontitól_ Tíz nagy nevet tudnék idézni Kuroszavától Felliniig, Fellinitől Bergmannig, Bergmanntól Kubrickig. Ezeknek az alkotóknak a tündöklése nemzetközi erejű. De egy csapat gazember megölte ezt a filmművészetet a box-office-ra hivatkozva. Ez mélységesen felháborít, mert a gyönyörű alkotói filmek, amiket említettem elbódítják a szíveket és humánusabbá tesznek.

Az Ön értelmezésében a háború kiváltó oka a kereskedelmi érdekkülönbségekben keresendő, és nem az etnikai különbségekben.

Abszolút. Semmi kétség afelől, hogy az 1945-ben befagyasztott etnikai konfliktusok szerbek és horvátok, szerbek és muzulmánok között negatív energiákat gerjesztettek. De aki azt állítja, hogy ez egy vallási háború volt, téved. Ez a háború a lázadó pogány és nacionalista csoportokat állított szembe. Ezek olyanok, mint a tűz: lángra lobbannak, bármit tegyünk is ellene. Engem az érdekelt, hogy ki vezeti ezt a háborút. Egy kommunizmusból a kapitalizmus felé haladó országban a kérdés arról szólt, hogy ki fog rendelkezni a javak felett, valami multinacionális erő, vagy egy közülünk való gazember. Ezt akartam elmagyarázni a film első részében. Azt mondják, hogy a Nemzeti Front volt a legnagyobb ellenségünk, de meg vagyok győződve róla, hogy a katonák többsége nagyon is becsületes ember volt, persze nem mindenki. Ezért választottam a saját fiamat a katona figurájához, hogy kivédjem a rákerőltetett doktrínát.

Szükségem van arra, hogy kimondjam az igazságot, és hogy azok ellen harcoljak, akik ilyen frivol, diplomatikus és gyarmatosító módon akarják elkendőzni azt. De ebben a filmben nem a háborúról beszélek a szó szorosan vett értelmében, hanem a személyes sorsokról, amelyek sokkal fontosabbak.