Jankovics felcsatolja a szárnyát, fogja az újabb 15 milliót és elrepül

2007.07.03. 14:38
Nyugdíjba vonul Jankovics Marcell, de előtte idén is felveheti a második legnagyobb összeget a Magyar Mozgókép Közalapítvány animációs támogatásából. A szakkollégium hétfőn nyilvánosságra hozott döntése még mindig az elmúlt évek állapotát tükrözi: a rendelkezésre álló összeg felét megint a MA-RA Kft és a Kecskemétfilm vitte el, de most egy-két fiatal magasabb támogatást is kapott.

A legnagyobb összeget mindjárt a nyóckeres Gauder Áron vikinges meséje, az Egill kapta az MMK első féléves pályázatán. A 20 millió forint az "egymilliárdos költségvetéshez nem sok, de nincs okunk panaszra - mondta a film egyik producere, Liszka Tamás. - Harmincat vagy negyvenet kértünk, de ha megkaptuk volna, az már a Hídember-effektussal lenne egyenlő". Az animációs szakkollégium szétosztható pénzmennyisége ugyanis jelentősen csökkent: a tavalyihoz képest 67 millió forinttal kevesebbet, összesen 161 milliót osztottak szét a harmincnégy nyertes pályázó között.

Most hárman dolgoznak főállásban az Egillen, a gyártás java csak jövőre kezdődik. Addig a velük együttműködő lengyel bábosok is pályáznak ottani állami forrásokból, ahonnan Liszka szerint akár egymillió eurót is kaphatnak.

Jankovicsnak egy életre elege lett

A második legnagyobb összeg (15 millió forint) idén is Jankovics Marcellé, aki továbbra is Az ember tragédiájának Londoni színén dolgozik. "Gondoltam, hogy ennyit kapok - nyilatkozta nekünk a rendező, miután felesége odahívta a telefonhoz. - Ha jól emlékszem harmincra pályáztunk, ennyi kellett volna, hogy be tudjuk fejezni." Jankovics szerint valóban csak ennyi hiányzik ahhoz, hogy a 89 óta készülő animáció végére érjen. A maradék finanszírozást első körben saját zsebből szeretné megoldani, ebben az esetben jövő decemberre elkészülhetnek. Ha ez nem jön össze, még egyszer, de "utoljára" pályázna az MMK-nál.


Jankovics Marcell

És hogyan tovább? "Semmi, kész, befejeztem. Felcsatolom a szárnyam, és elrepültem" - jelentette be Jankovics, aki különben éppen a feleségével készült házasságuk harmincötödik évfordulójának megünneplésére. - Nekem az animációból teljes életemre elegem van, majdnem 50 éve csinálom." A rendezőt arról is kérdeztük, hogy idén márciusban lemondott a Pannónia vezetéséről: "Nekem már megszűnt a fizetésem, nyugdíjas vagyok, a mandátumom lejárt, és nem akartam folytatni, mert már hatvanhat éves vagyok." A rajzfilmes elsősorban már most is könyvek, cikkek írásával foglalkozik. Bár konzulensként Gát György 3D-s Vukjában is részt vesz, de elmondása szerint tavasz óta nem kérték tőle segítségét.

Több mint a fele még mindig az 'öregeké'

Ismét ötven százalékát kapták a pénznek a Ma-Ra Rt. és a Kecskemétfilm művei. De idén a fiataloknak is ítéltek egy-egy nagyobb összeget: Gauder mellett a Maestro Oscar-jelölése után M. Tóth Géza is kapott a Tespi mesék című animációra tízmillió forintot.

Erkel András rajzfilmes producer cége három diplomafilmre kapott egyenként 900 ezres támogatást. "Ahhoz képest, hogy tavaly 600-at kaptunk, ez ötven százalékos előrelépés - mondta. - Tavaly azért támadtam az MMK-t, mert az azt megelőző években diplomafilmre egyáltalán nem adott, pedig ezek is ugyanolyan értékűek mint az egyedi filmek, amik 2-4 millió forintokat kapnak."

"Nem azt vizsgáljuk, hogy ki a producer, mi az alkotót nézzük és a képes forgatókönyvet - magyarázta az idei döntéseket Szemadám György, az animációs szakkollégium elnöke. - Mi nem stúdiókat, alkotókat támogatunk. A másik az, hogy a Pannónia és a Kecskemétfilm adja be a legtöbb pályázatot."

Új tagok

A Pannónia új vezetője majd az MMK pénzeket megítélő animációs szakkollégiumára is javaslatot tehet a Kecskemétfilm vezetőjéhez hasonlóan. A kuratórium különben idén májusban választotta újra a korábbi tagokat az alapítók javaslata alapján. Bár 2004 óta Állami Számvevőszéknek is beadott keresettel támad a Manifeszt elnevezésű animációs érdekvédelmi szervezet, hogy szakkollégiumi tagok nem filmeket, inkább alkotókat és cégeket támogatnak, vagyis általában 40 százalék felett kap a Ma-Ra Film, és a Kecskemétfilm; arra hivatkozva meghagyták a tagokat, hogy "rotációs igény nem merült fel".

Mikulás Ferenc, a Kecskemétfilm vezetője felhívta arra is a figyelmünket, hogy tavaly az alapító tagokkal együtt legalább negyvenen, köztük a Manifeszt képviselői is tehettek javaslatot a tagokra, és ennek nyomán került akkor be az öt fős kuratóriumba újként Beke László és Lehotay Zoltán.