Kómaközpont a Sas Tamás-stúdió helyett

2008.08.02. 23:00
Bekommandóztunk a pécsi szénmosóba, hogy megtudjuk, hol akarja Sas Tamás felépíteni az 1500-2000 négyzetméteres filmstúdióját kétmilliárd forintból, hisz évek óta halljuk a híreket, hogy ez lehet Európa Kulturális Fővárosának nagy dobása. A helyszínen kiderült: ugrott a projekt, egy kómaközpont befektetői hírverés helyett egyszerűen csak letettek 50 millió forintos foglalót az intézményért.

"Az egykori mecseki szénbányák hét hektáros területén épülő pécsi filmgyár és médiastúdió 2009 végére készülhet el" - mondta Sas Tamás filmrendező, a komplexum megálmodója legutóbb július 17-én az MTI-nek. Az S.O.S. szerelem és a Kilenc és fél randi rendezője a Greenhill filmstúdióról még akkor azt is nyilatkozta:"Jelenleg a finanszírozással kapcsolatban tárgyalunk, és ha megállapodunk, rögtön elkezdjük az építkezést". A komplexum átadását 2009 végére tervezték. Pécsen megnéztük, milyen lehetőségek vannak a szénmosóban, amit - ahogy a rendező nekünk elárulta - még nem vettek meg. Tim Burton-filmekben látni ilyen díszletvárost, gondoltuk, mikor végre kiértünk. És mielőtt megtudtuk volna, hogy már eladták egy új társaságnak, akik kómaközpontot építenének.

Melyik Tim Burton-filmben járunk?

A szellemkastélyokról általában senki nem tudja, pontosan hol vannak, csak azt, hogy valahol vannak. A Széchenyi tér taxis drosztján több lokális szakértőt megkértünk, hogy vigyenek el minket a szénmosóba, egyikük tudta is, hogy valahol Újhegy környékén található. Kifele a városból már látszódott a város fölé törő gyárépület, amihez az utat több próbálkozás után sem találtuk. Bejárata nincs, ezért végül hátulról másztunk fel a leszakadt és elrohadt gerendákon kapaszkodva.

Az épület teljesen elhagyatott, csak az elégett pokróc, a feles üvegek és a kólás doboz mutatja, hogy a szénmosó bezárása után is volt itt némi élet.

Kóma

"Jelenleg sehogy sem áll a pécsi filmstúdió ügye" - mondta Varga Péter, a Pécsi Holding Zrt. vezérigazgatója, akit a körút után hívtunk fel. A napokban egy másik társaság lefoglalta a területet 50 millió forinttal: "Megmondtam az elején, aki először fizet, azé lesz a terület. Két évig vártunk az ígéretekre" - sorolta. Sas Tamásék 150 millió forintos árajánlatot tettek a területre, előszerződést nem kötöttek, foglalót nem tettek le, viszont az új befektető, aki Varga szerint kómaközpontot építene, Sas árajánlatának a dupláját is kifizethette a területért. Varga elmondta, hogy Sasék tudtak az árajánlatról, és a filmstúdiónak elsőbbsége lett volna, de nem tettek semmit azért, hogy valóban megszerezzék a volt szénmosót.

Sok kép a kísértetgyárból

Mi lett volna, ha

A filmstúdió terve először néhány éve került elő: 2006. szeptember 26-án az orfűi Rácz tanyán megrendezett Pécsi Kistérség Foglalkoztatási Paktuma elnevezésű workshopon már elhangzott, hogy kétmilliád forintból filmstúdiót építenek, ami a forgatási szünetekben kulturális rendezvényeknek is otthont adhat. A projekt megvalósulásának tervezett időpontját ekkor 2007. december 31-re tették. 2008. januárjában a Pécsi Hírekben az szerepelt, hogy még tavasszal elindulhat az építkezés, a Screen Daily is megírta februárban, hogy bejelentették a stúdió építését. Többek szerint ez is a Pécs 2010-es beruházásokkal kapcsolatos projekt, de a filmstúdió építése nem tartozik hivatalosan a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa projektbe. Bár Szász Andrea marketingigazgató szerint "hajlamosak összemosni ezeket".

Itt nem készülnek majd filmek

A pécsi stúdió helye a tervek szerint a 90-es években felszámolt Mecseki Szénbányák szénosztályozójában és az azt övező 7 hektáros telken lett volna. A műemléki védettséget élvező, 1930-ban épült szénosztályozó villamosüzem 23 méter magas teréből egy 600 négyzetméteres stúdiót terveztek, meg mellé egy másik 1500 négyzetméteres épületet. Elsősorban magántőkéből és hitelből állt volna össze a Pécsre tervezett Greenhill stúdió költségvetése, illetve a Pólus program európai uniós és hazai forrásaiból. Állítólag sokáig vártak a banki döntésre, és annak függvényében már tavasszal elkészülhettek volna a kiviteli tervek, és nyáron megkezdődhetett volna az építkezés.

Sas Tamás befuccsolt projektjéről a Pécsi Holding vezérigazgatója a következőt mondta: "Mindenkit nagyon meglepett, hogy állandóan nyilatkozott, csak a területért nem tett semmit. Csak álmokat szövögetett". Sas Tamást is megkérdeztük, aki elég elfoglalt a Presszó-sorozat forgatása miatt, így csak annyit mondott: "még nem hallottam a kómaközpontról".