Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMMár december elején megszüntette az ügyészség az Álszent című film rendezője ellen, állatkínzás gyanúja miatt indított vizsgálatot, mivel a hatóságok nem tudták bizonyítani, hogy a filmben vízbe fojtott kismacska az állatvédelmi törvény életbe lépése előtt vagy után pusztult el. A nyomozás megszüntetéséről azért nem nyilatkozott eddig a Fővárosi Főügyészség, mert még nem kapta kézhez minden feljelentő az erről szóló határozatot. (A film miatt több hazai állatvédő szervezet és magánszemély tett feljelentést, de érkezett bejelentés külföldről is).
Mikor vették fel?
A december 11-ei dátummal ellátott határozat szerint a rendező, Toepler Zoltán ellen indított nyomozást azért zárták le, mert az adatok alapján nem állapítható meg, hogy történt-e bűncselekmény, hiszen nem lehet tudni, hogy a filmben látott jelenetet, amiben vízbe fojtanak egy kismacskát, az állatvédelmi törvény 2004. június 24-ei hatályba lépése előtt vagy után vették fel.
Az ügyészség határozata szerint ugyan a botrány kirobbanásakor, a Tv2 Napló című műsorában Toepler Zoltán még nem védekezett azzal, hogy a felvétel még a törvény életbe lépése előtt készült, sőt azt sem mondta, hogy a macskát nem ő, hanem valaki más fojtotta meg, de a nyomozás során már azt vallotta, hogy a macska 2003 decemberében pusztult el, és nem volt hajlandó elárulni, hogy ki készítette az erről készült felvételt és hol.
(A 2006. április 22-én sugárzott Naplóban Toepler még azt nyilatkozta, hogy „Én nem azért öltem meg ezt az állatot, mert a forgatókönyvben ez volt, hanem azért került be ebbe a filmbe, mert véletlenül ennek helye volt a filmben. Ennek semmi köze az állatkínzáshoz. Nézze meg ezt a filmet!").
Már nem emlékeztek rá
Az ügyészség tanúként meghallgatta a film több szereplőjét is, akik elmondták, hogy a filmet 2005-ben és 2006-ban forgatták, de hangsúlyozták, hogy Toepler gyakran használ fel nem saját maga által felvett felvételeket filmjeiben.
Az Index is megírta tavaly áprilisban, hogy a 2006-os filmszemlén díjazott alkotás vetítése utáni beszélgetésen felmerült, hogy meghalt-e a kismacska, és akkor a rendező bevallotta, hogy ő fojtotta meg az állatot. A nyomozás során viszont már egyetlen meghallgatott tanú sem emlékezett arra, hogy a macska halálát feszegető kérdésre mit is válaszolt Toepler Zoltán.
Az ügyészség szerint is ellentmondás van Toepler médiában tett nyilatkozatai és tanúvallomása között, de szakértők bevonásával sem tudták megállapítani, hogy a jelentet mikor is vették fel.