Ábrahám
17 °C
29 °C

Vízbe fojtana egy varánuszt?

2007.05.02. 08:12

A kissé hosszúra nyúlt múlt héten eltemették Jelcint, a kommunizmus legismertebb sírásóját, a szovjet emlékmű áthelyezése miatt kitört zavargásokban meghalt egy ember Tallinnban, a világűr után Magyarországra is ellátogatott Charles Simonyi, az Alkotmánybíróság visszadobta az állampolgári jogon járó ingyensörre vonatkozó népszavazási kérelmet, a Fidesz, az MSZP, az SZDSZ és az MDF pedig szépen csendben megmutyizták a digitális átállást. Ja, és felmerült, hogy a külvárosba költöztetnék a Vidámparkot.

De magukat mégsem ez foglalkoztatta legjobban, hanem, hogy az Álszent című alternatív magyar művészfilmben vízbe fojtottak egy kismacskát. (Na jó, azért a Boróka Balls szűzen ment pornózni című cikket is szétkattintották). Ráadásul nem is most ölték meg azt a kismacskát, hanem még tavaly, a műremek azóta a filmszemlén különdíjat is kapott, szaklapok cikkeztek a macskáról meg a vízről, sőt már egy ideje elindult az értelmiségi maszturbáció is, jó nem verték olyan nagyon, de azért rántottak néhányat a témán, miszerint akkor most művészet vagy állatvédelem.

az emberek is érző lények, még ha nincs is selymes bundájuk.

Múlt vasárnap azonban rátalált a filmre a Tv2 és az Index is, a Napló naivan megkérdezte, hogy mit érdemel az a bűnös, aki megkínoz és legyilkol egy kis állatot, önök meg rögtön rávágták, hogy börtönt, kötelet meg azt, hogy forró kalapáccsal verjék véres cafatokra a heréjét.

És akkor itt lépésről lépésre elmagyaráznám, hogy szerintem miről is kéne szólnia ennek az ízes, magyar történetnek. Illetve előbb, hogy miről nem.

Hát, arról semmiképp sem, hogy mindenkit szét kéne pofozni, fel kéne koncolni, ki kéne irtani, vagy csak halálosan meg kéne fenyegetni, aki megölt egy kismacskát. Főleg nem, ha védtelen kismacskák sorsán aggódó állatvédőnek akarjuk tettetni magunkat, mert egy kiadós kurvaanyádszétbaszomafejét után senki nem fogja elhinni, hogy nem rúgnánk lendületből vesén azt a korcs macskát, amelyik mondjuk szétcincálja a kedvenc nadrágunk, meg egyébként is oda a morális fölény, vagy mi. Merthogy az emberek is érző lények, még ha nincs is selymes bundájuk.

És akkor itt érnénk el a következő ponthoz. Ez a történet még csak nem is arról szól, hogy egy amúgy irtózatosan rossz művészfilm kedvéért megfojtottak egy pihe-puha, gombszemű, nagy bajuszú, tündi-bündi kiscicát. Merthogy ez akkor is bűn lenne, ha mondjuk az a macska rühes lett volna és félszemű. Sőt még akkor is bűn lenne, ha a rendező míves gondolatait mondjuk egy köpcös varánuszt lemészárlásával akarta volna kifejezni. Pedig az ronda egy jószág, és állítólag a szaga is penetráns.

Ha lekaparjuk a sztoriról a felheccelt, magukat állatbarátnak álcázott idióták és cukiságfüggők üvöltözését, akkor az egész olyan egyszerűnek tűnik: Toepler Zoltán egy hülye, aki azt hitte, hogy a művészete kedvéért megölhet egy állatot. Merthogy ez itt a lényeg, hogy a művészet kedvéért. Tudományos célzattal, meg csak úgy megenni ugyanis nap mint nap mészárolunk le állatokat. Ők sem szenvednek sokkal kevesebbet, mint az a kismacska, de ott ugyebár ott van a nemesebb cél: a rákgyógyszer meg a dupla Whopper extra baconnel.

A rendőrség nyomoz, Toeplert elítélik, leüli vagy kifizeti, aztán legközelebb majd meggondolja, hogy ne inkább lírai naplementével fejezze-e ki az ő nagy és reménytelen istenkeresését. Ügy lezárva.

Illetve itt van még a zsűri. Tudják, amelyik a szöveg és kép formabontó használatáért különdíjjal meg félmillió forint állami pénzzel jutalmazta ezt a filmet. Merthogy ők a Napló hathatós közreműködésével felmentették magukat, hiszen nem tudhatták, teljesen döbbenten állnak, le vannak taglózva, azt hitték, hogy ez csak egy trükk. Ja, és a Pókember is egy dokumentumfilm.

És innentől lesz ez az ügy tipikus, magyar abszurd, a kisstílű, mutyizós, beképzelt „jaj, Mikikém annyira jó volt a filmed, jövőre is kapsz kétszázmilliót, csak ne felejtsd el a fiam”-filmipar tragikomédiája.

Miután ugyanis kínos helyzetbe került a neves szakemberekből álló zsűri, hirtelen mindenki kussolt, arra hivatkoztak, hogy a tömegmédia úgysem értheti meg őket, csak kiforgatják a szavaikat, majd a Filmvilágban, vagy legfeljebb, ha egész estét portréfilmet forgatnak róluk. Aki meg mégis nyilatkozott, attól gyorsan elhatárolódtak a többiek.

Ja, és a Pókember is egy dokumentumfilm.

És akkor jöttek a kifogások. Nem tudtak róla, hiába pusmogott erről az egész filmszemle, nem olvasták a Pesti Estet, a Magyar Hírlapot vagy később a Filmvilágot. Nem olvastak a szemle díjazottjairól, miért is tették volna. Meg egyébként is, ez biztosan csak egy trükk, miért kellett volna látniuk, hogy itt nem blue box van, meg renderelt valóság, hiszen ők végül is csak filmes szakemberek. (Mellesleg milyen nyomorult filmtrükk lehetne ez a vágatlan jelenet ebben a kis költségvetésű magyar filmben? Kölcsönkérték a Pixar gépparkját, hogy élethű animációt készítsenek? Robotmacskát építettek? Vagy megtanították egy pár hetes állatnak, hogy a víz alá nyomva egy perc után engedelmesen ernyedjen el?).

Igaz, hogy áprilisban már több szaklapban is szó volt az esetről, de ők mégsem csináltak semmit, csak akkor pendítették meg, hogy esetleg, a rendőrségi nyomozás után visszavonják a díjat, amikor már a felszínes, botrányra éhes, mocskos tömegmédia is foglalkozott az Álszenttel.

Merthogy ők a Magyar Filmszemle zsűrije. És ahogy az egész magyar filmipar, őket is csak az állami pénzekből finanszírozott művészi önkifejezés érdekli, szarnak a nézőkre, és azt gondolják, hogy megúszhatják. És csak azért sem mondják azt, hogy „izé, juj, de nehéz, huh, na... vagyis, hát hibáztunk. Elnézést.”