Valér
4 °C
8 °C

Eljárás indult a „Hitler-szimpatizáns” Trier ellen

2011.10.06. 10:47 Módosítva: 2011-10-06 13:34:36
7 hozzászólás

Eljárást indítottak Lars von Trier ellen a francia hatóságok a cannes-i filmfesztiválon elhangzott nyilatkozata miatt. A dán rendező május közepén egy cannes-i sajtótájékoztatón azt mondta: „Megértem Hitlert mint embert.” Trier szerint Hitler csinált pár rossz dolgot, de mégis látja, ahogy ott ül a bunkerében. „Szimpatizálok vele” – mondta Hitlerről, de hozzátette, ez nem jelenti azt, hogy egyetért a zsidók meggyilkolásával. A depressziójából épp kifelé tartó Lars von Triernek nincs problémája a zsidó közösséggel, de Izraellel a „töke tele van”.

Trier megjegyezte azt is, hogy szereti Albert Speert, a Harmadik Birodalom építészét és munkáit, majd kijelentette, hogy "OK, náci vagyok." Majd viccesen hozzátette, hogy „mi nácik szeretjük a nagyszabású dolgokat, és lehet, hogy a következő filmem az Endlösunról fog szólni”. Bár a dán rendező később bocsánatot kért, mondván, csak viccelt, mégis kitiltották a filmfesztiválról.

Lars von Trier ellen a francia hatóságok eljárást indítottak. A rendőrség a dániai North Zealandban hallgatta ki von Triert az ellene Franciaországban indult eljárás nyomán. A rendező elmondta, a francia hatóságok szerint megszegte a háborús bűnök tagadását tiltó törvényt.

Trier az ellene folyó nyomozásról szerdán rövid nyilatkozatot adott ki hangsúlyozva, hogy többé nem hoz nyilvánosságra közleményt és nem ad interjút. „A súlyos vádak ráébresztettek, nincs meg bennem a képesség, hogy egyértelműen fejezzem ki magam, ezért elhatároztam, hogy a mai naptól tartózkodom minden nyilvános közleménytől és interjútól” – fogalmazott a rendező.