A 3D film halott, de itthon még vegetál

2011.10.15. 15:35
A slate.com elemzője szerint a kapzsi moziláncok és stúdiófőnökök a válogatós nézőkkel és a kókler filmesekkel közösen ássák a sírt a 3D-láztól félőrült Hollywoodnak: Amerikában többen nézik 2D-ben a 3D filmeket, mint térhatású szemüveggel. Magyarországon viszont épp fordított az arány.

„A 2D filmet lassan múlt időbe tehetjük” – mondta még 2008-ban Jeffrey Katzenberg , aki Disney-exelnökből lett a DreamWorks SKG társalapítója, de a tendenciák csak félig igazolják őt. Tavaly óta rebesgetik, hogy lejtmenetbe került a 3D-technológia, és az egészet csak azért erőltetik a hollywoodi stúdiók és a nagy moziláncok, mert így áremeléssel kompenzálhatják a csökkenő jegybevételeket, megnehezíthetik a kamerás kalózok dolgát, és konkurenciát jelenthetnek a házimozizásnak.

Bár a stúdiók zsinórban mutatták be a rekordbevételeket generáló 3D mozikat a 2,7 milliárdot szakító Avatartól kezdve az Alice Csodaországbanon át (összbevétel: 1,02 milliárd) a Toy Story 3-ig (bevétel: 1,06 milliárd) és a legutolsó Harry Potterig (bevétel: 1,3 milliárd), sok elemző mégis úgy gondolja, a 3D nem Hollywood jövője, hanem a filmipar gyilkosa, mivel a Kung Fu Panda 2-re, az Amerika kapitányra, a Zöld lámpásra és az utolsó Harry Potterre eladott jegyeknek csak a 35 százaléka szólt a 3D vetítésekre. Vagyis: a nézők 65 százaléka inkább hagyományos formátumban akarta ezeket megnézni.

A 3D-láz kifulladása Amerikában - Klikk az óriásméretért!
A 3D-láz kifulladása Amerikában - Klikk az óriásméretért!

A 3D filmek iránti csökkenő lelkesedés miatt az egyik piacvezető technológiai óriás, a RealD mélyrepülésbe kezdett: 70 százalékos értékcsökkenést könyvelhet el május óta. De ki ölte meg valójában a 3D mozizást? A moziláncok, a stúdiók, a filmesek és a nézők.

A moziláncok kapzsi rohadékok

A Top5 legtöbet kaszáló 3D-film

Avatar: 2,782 milliárd dollár
Halál ereklyéi 2: 1,327 milliárd dollár
Transformers 3: 1,119 milliárd dollár
Toy Story 3: 1,063 milliárd dollár
Karib-tenger 4: 1,039 milliárd dollár

2010 tavaszán több mozilánc is megemelte 20 százalékkal a jegyárait, valószínűleg abban a reményben, hogy így nagyobb szeleteket hasíthatnak ki a közönségkedvenc Avatar és az Alice Csodaországban bevételeiből. A PricewaterhouseCoopers szerint „az iparág résztvevői ezzel a túlárazással könnyen megölhetik az aranytojást tojó tyúkokat.” Az állítást jól igazolja egy felmérés, miszerint az amerikaiak háromnegyede szerint nem éri meg a 3D látvány a jegyenkénti plusz 4 dollárt.

A stúdiőfőnökök pénzsóvár Dagobert bácsik

James Cameron szerint a konvertált 3D filmek szemétre való alkotások, 3D helyett igazából csak 2,2D-sek vagy 2,5D-sek, így hamis térélményt nyújtanak a nézőknek. A rendező az Avatar elképesztő hype-jának köszönhető rekordbevétel ellenére is mindig úgy nyilatkozott, hogy a silány 3D alkotások kizárólag a színtiszta haszonszerzés miatt készülnek, aláásva ezzel a jó minőségű, igazi 3D filmek tekintélyét.

Konvertálgatunk, Cameron?

Bár James Cameron látszólag a 3D-be konvertálás nagy ellensége, most épp az ő utólag térhatásúvá alakított Titanic 3D-jétől várják a moziláncok a jegyeladási rekordokat és a 3D-ipar újjáéledését.

George Lucas szintén régóta tervezgeti, hogy 3D-változatban küldi mozikba a hatrészes Csillagok háborúja-sagát, a Disney-főnökség pedig nemrég jelentette be: az utólag 3D-sített Oroszlánkirály sikere után térhatású verziót készítenek A kis hableányból, a Szépség és a szörnyetegből, a Némó nyomában-ból és a Szörny Rt.-ből is.

Nehéz persze megmondani, mi számít igazi 3D-nek és mi konvertáltnak, valamint azt is, hogy hogy egy ilyen csoportosításban hová kell sorolni a 3D kamerás és 3D-be konvertált 2D jeleneteket egyaránt tartalmazó filmeket (Transformers 3, Cave of Forgotten Dreams). Ráadásul a 3D-kamerákkal felvett alkotások minősége is változó, mivel egy jó minőségű képekkel, de béna történettel mozikba küldött film is megbukhat, ugyanakkor a „kamu 3D” nem jelent automatikusan rossz filmet. Egy biztos: a slate.com szerint a 3D konvertálást erőltető stúdiók bűnrészesek lesznek a 3D halálában.

A szemét néző nem kajálta be a 3D-t

A fejfájáshoz és hányáshoz vezető 3D mozizás rémképe rendszeresen visszatérő téma a szaksajtóban. Sokan panaszkodnak a 3D filmek sötétebb színei vagy a koszos szemüvegek miatt, és persze ott van a Föld lakosságának az a 10 százaléka is, akiknek az agya eleve nem tudja feldolgozni a mozik 3D képét. Mások jól látnak ugyan, de eleve bajuk van a térhatású effektek létjogosultságával: túl harsányak, így kizárólag a gyerekeknek szánt animációs filmekben lenne helyük.

A nézők mellett több ismert kritikus, például a legendás Roger Ebert sem találja értékesnek a 3D alkotásokat. Sőt, a New York Times, az Entertainment Weekly, a Hollywood Reporter és a többi amerikai lap munkatársainak 28 százaléka egyenesen felesleges dolognak, múló őrületnek vagy még rosszabbnak nevezi ezeket. De míg az Avatar 3D effektjeit minden kritikus imádta, és a nézők is tonnaszám vásárolták rá a megemelt árú jegyeket, addig a Kung Fu Panda, a Transformers 3 vagy a Harry Potter térhatású látványvilága csak az újságíróknak tetszett, a fogyasztók inkább a hagyományos moziverziót választották a parasztvakítás helyett.

A kókler filmest a bóvliért is kifizetik

A szakértők szerint rendezők és a forgatókönyvírók is ugyanúgy tehetnek arról, hogy a gyenge forgatókönyvből, béna színészekkel, csapnivaló rendezésben leforgatott térhatású filmek előbb-utóbb kinyírják a 3D műfajt. Ennek a tendenciának ráadásul hosszú távon is rossz hatása lehet Hollywoodra, hiszen a gagyi akárhány plusz dimenziót kaphat, akkor is gagyi marad. A színvonalesést a slate.com szerint a Rottentomatoes nevű kritikagyűjtő oldal is igazolja: a 2004 óta bemutatott 3D filmek folyamatosan csökkenő átlagokat produkáltak, és míg a Toy Story 3 szabályt erősítő kivételként vissza tudott kapaszkodni 99%-ra, a Shark Night 3-D már csak 19 százalékot kapott.

1952 és 54 között egyébként már lejátszódott egy ugyanilyen túlpörgetett 3D láz. A korszak Avatárjának tartott Bwana Devil című kalandfilm premierje után minden stúdió 3D elemekkel tuningolt musicaleket, vígjátékokat, westerneket, drámákat és sci-fiket kezdett gyártani, amik mellé természetesen elkészítették a 2D filmek gyenge 3D konverzióját is. Így születtek meg az iparág olyan hírhedt fércművei, mint az 53-as Robot Monster, vagy a Cat-Women of the Moon. Még az Oscar-díjas Grace Kellyt is 3D-ben láthatták a nézők Hitchcock Gyilkosság telefonhívásra című 1954-es klasszikusában, de mivel már az 50-es években is minden térhatású gyöngyszemre jutott egy tucat csapnivaló horror és bugyuta gyerekfilm, a 3D láz azelőtt véget ért, mielőtt igazán elkezdődött volna.

Magyarország szembemegy a nyugati trenddel

Míg az amerikai mozikban egyes elemzők szerint fokozatosan csökken a 3D filmek vetítéseire eladott jegyek száma, nálunk pont fordított az arány: a térhatású filmeket mindig többen nézik meg szemüveggel, mint hagyományos vetítéseken. Ez valószínűleg a sajátos filmfogyasztási szokásainkra vezethető vissza: aki nem hardcore filmletöltögető, az notórius moziba járó, és ha már a partnerével vagy a családjával plázamoziba megy (van, akinek 10-20 kilométert kell autóznia ezért), akkor már az otthoni házimozzással nem helyettesíthető, igazi  moziélményt akar a popcorn és a kóla mellé.

Az itthon vetített 3D filmek piacán az Intercom szakított eddig a legnagyobbat a 2009-es Avatárral (majdnem egymillióan nézték meg 3D szemüveggel), ráadásul ők a hivatalos forgalmazói az összes Warner-filmnek, így a Harry Potter és a Halál ereklyéi 2-nek is. (A halál ereklyéi 2 és a Zöld Lámpás nézettségi adatai szeptember 30-i végleges eredmények, a Hupikék törpikék október 10-i eredmények.)

 A film címe és premierdátuma  Nézőszám  35mm-es változat nézőszáma  3D-változat nézőszáma  3D IMAX nézőszám
Avatar (2009 december)
1,216 millió
221 251
828 625
167 054
A titánok harca (2010 április)
155 377
39 018 116 359
-
A kaptár - Túlvilág (2010 szeptember)
114 701
- 114 701
-
Féktelen harag (2011 február)
55 680 7994 47 686 -
Harry Potter és a Halál ereklyéi 2 (2011 július) 496 350
196 829
266 909
32 612
Zöld Lámpás (2011 augusztus)
40 977
14 954
26 023
-
Hupikék törpikék (2011 augusztus) 168 982
44 239
124 743
-

Íme a UIP-Duna táblázata: a Dreamworks-produkciók mellett ők forgalmazzák itthon az összes Marvel-szuperhős filmjét Vasembertől Amerika kapitányig, kivéve a Sony Pókember-trilógiáját, ami az Intercomé. (Az egyszerűség kedvéért ebben a táblázatban az egyre elterjedtebb 2D digitális verziók nézőszámát a 35mm-es kópiák nézőszámához adtuk hozzá.)

 A film címe és premierdátuma  Nézőszám  35mm-es változat nézőszáma  3D-változat nézőszáma  3D IMAX nézőszám
Coraline és a titkos ajtó (2009 március)
16 440 fő
9631 fő
6809 fő
-
Thor (2011 március)
95 730 fő
25 017 fő
59 789 fő
10 924 fő
Kung Fu Panda 2 (2011 június)
188 799 fő
79 682 fő
103 754 fő
5363 fő
Transformers 3 (2011 június)
292 074 fő
54 539 fő
212 482 fő
25 053 fő
Amerika Kapitány (2011 augusztus)
76 244 fő
36 326 fő
39 918 fő
-

A Disney-filmeket (ideértve a Pixar-animációktól az élőszereplőket CGI-vel kombináló Tron 2-ig mindent) itthon a Fórum Hungary forgalmazza. Az ő táblázatukban az az érdekes, hogy míg külföldön a Toy Story 3 népszerűbb volt a Karib-tenger 4-nél és a Verdák 2-nél is, nálunk majdnem ezt nézték meg a legkevesebben a fórumos 3D-filmek közül.

 A film címe és premierdátuma  Nézőszám  35mm-es változat nézőszáma  3D-változat nézőszáma
 3D IMAX nézőszám
Alice Csodaországban (2010 március) 259 768
58 805 163 521 37 442
Toy Story 3 (2010 június) 186 482 77 040 92 968 16 474
Tron: Örökség (2010 december)
138 133 14 790 91 540 31 803
Karib-tenger 4 (2011 május) 385 300 124 429 235 830 25 041
Verdák 2 (2011 július) 236 349 78 078 158 271 -