Kenyeres Bálintot is támogatja a Filmalap

2012.02.08. 12:30

150 millió forinttal támogatja Kenyeres Bálint első játékfilmtervét, a Tegnapot a Magyar Nemzeti Filmalap, írja a Hollywood Reporter. Bár a Filmunió angol közleményt már kiadott a pénteki döntésről, a filmalap honlapjára még nem tették ki.

Kenyeres tervében Stellan Skarsgard főszereplését már tavaly megírtuk, ezúttal Nastassja Kinskit is említik az angol közleményben. A szeptemberben felállt Filmalap bizottsága halasztás után döntött úgy, hogy támogatják a film gyártását. A bonyodalmat az okozta, hogy Szőcs Géza államtitkársága korábban megítélt 50 milliós támogatást, ami egy ideig kizáró ok volt a Filmalap támogatásánál. A Tegnap végső büdzséje 2,5 millió euró lesz, a tervek szerint magyar többségi részvétellel (51 százalék).

Kenyeres Bálint a 99-es Zárás című kisfilmjével lett ismert a szakmában, tavaly vett részt és nyert első játékfilmtervével Cannes-ban. Sok nemzetközi programon futott Kenyeres azóta is a tervvel, például a szarajevói Cinelink koprodukciós fórumon is, ahol 10 ezer euróval járó CNC-díjat kaptak, a Media pályázatán pedig 59 ezer eurót nyertek.

A történet egyébként a megváltozott tudatállapot filmje, amit Kenyeres írt Forgách Andrással és a Filmalap forgatókönyvfejlesztő csoportjában dolgozó Beregi Tamással. Egy Észak-Afrikába sok év után visszatérő építész szerepét alakítja Stellan Skarsgard.

A rendező reményei szerint a film ősztől foroghat Marokkóban.