Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!Tavaly azt írtuk, hogy a ketté vágott Halál ereklyéi első része jobb volt a másodiknál, mert hatásvadász Michael Bay-robbantások helyett a régi horrorfilmek temetőivel és romos házaival sokkolta a nézőt. Jó hírünk van a Potter-rajongóknak: A fekete ruhás nő pont ugyanabben a kellemesen lassú és ijesztő dark fantasy stílusban készült, ami Alfonso Cuarón óta a franchise sajátja, csak varázspálca helyett baltát nyomtak Daniel Radcliffe kezébe.
Arthur Kipps angolna-lápi nyomozása pont olyan, mintha Harry Voldemort legyőzése után szellemvadász irodát nyitott volna, hogy a filmgyártás örök kedvencének számító, romos kísértetkastélyokban bóklászhasson. A hasonlóságot csak erősíti, hogy J. K. Rowling varázslóvilága eredetileg is a viktoriánus Anglia külsőségeit idézte, A fekete ruhás nő pedig szintén mesterien idézi fel az 1900-as évek gramofonos-szellemidézős hangulatát, amikor az emberek még ugyanúgy féltek az autómobiloktól, mint a médiumokon keresztül társalgó, hazajáró lelkektől.
A film sztorija a Nosferatu óta jól bevált horrorfilmes klisével indít: a fiatal angol ügyvédnek egy Isten háta mögötti, ködös vidék ősi családi kúriájához kell utaznia, hogy egy haláleset után elrendezze a kötelező papírmunkát. A babonás helyiek családi átokról, gyerekgyilkosságokról és a romos kastély fátylas réméről fecsegnek, de persze az elszánt főhőst az ilyesmi nem hatja meg. Hiába figyelmeztetik, hogy az Angolna-lápra épült ház veszélyes, mert a dagály napokra elvágja a civilizációtól, személyen akarja átkutatni a kísértetjárta szobákat a halotti bizonyítványok miatt, mert az ügyvédi irodájának óriási fogás lehet egy örökös nélküli maradt ingatlan. A kísértet természetesen őt is elkezdi zaklatni, de ezt már a trailerekből is sejteni lehetett.
Aki szerette Nicole Kidman Más világát és a Hammer stúdió kultikus rémtörténeteit, az A fekete ruhás nőt is imádni fogja. A horrorveterán rendező, James Watkins elegánsan vonultatja fel a szokásos befosatós trükköket a magától kinyíló és bezáródó ajtóktól a hirtelen kihunyó fényen és a mozgó bútorokon át a főhős mellett felbukkanó kísértetekig. A fojtogató hangulat megteremtésében persze óriási szerepe van a Guy Ritchie-filmeken edződött operatőr, Tim Maurice-Jones munkájának is: a fakóra szűrt külső felvételei egyszerre csodálatosak és nyomasztóak, a kandallótüzes, idilli belső képeit pedig mindig a legjobbkor zúzzák szét a címbéli szellemasszony szemszögéből felvett sötét jelenetek.
Kevés helyszínes, kosztümös rémfilmként A fekete ruhás nő a korhű ruhákban és díszletekben is borzasztóan erős. Daniel Radcliffe kísértetháza ráadásul tele van az 1900-as évek divatos, ma már bizarrnak tűnő felhúzhatós babáival, ami iszonyúan hatásos bűvészkellék egy profi horrorfilmes kezében: tényleg felordított az egész mozi, amikor a játékmajomnak mozogni kezdett a szeme, a torz bohóc meg őrült cintányérozással törte meg a csendet.
A profi stábtagok mellett persze a brit színészek is brillíroznak a filmben. Ciarán Hinds ír létére is tökéletesen hozza a szellemidézős spiritizmusra fogékony, vidéki angol lordot, aki az egyetlen autótulajdonos a megyében, és mivel a halott gyerekek átka az ő családját sem kímélte, besegít a főhősnek a nyomozásban. Aki viszont még nála is jobb, az a borostás Daniel Radcliffe, mert végre színészi játékra cserélte a Potter-filmekből ismerős hülye vigyorát. Most tényleg elhisszük neki hogy betojt a kísértetházban és aggódik a saját gyerekéért, de hihetően tud tökös lenni akkor is, amikor nyakig sárosan, baltával és gyertyával a kezében kell szembeszállni a túlvilági erőkkel.
Daniel Radcliffe horrorfilmje Susan Hill híres 1983-as rémregényéből, A fekete ruhás nőből készült, ami a moziváltozathoz időzítve jelentetett meg a Partvonal Kiadó. Hill angol írónőként főleg a detektív irodalomban és a kísértethistóriákban remekelt, utóbbiakat képviseli a korábban már magyarra is lefordított Mrs. de Winter és A férfi a képen. A fekete ruhás nőből egyébként 1989-ben már forgattak egy tévés változatot, a színpadi átiratot pedig itthon is nagy sikerrel játszották.
A mostani film forgatókönyvét a Ha/ver társszerzője, Jane Goldman írta, aki korábban Neil Gaiman egyik meseregényét, a Csillagport is sikeresen konvertálta át a mozgóképes műfajba. Míg a regény elején Arthur Kipps még vidáman készült az esküvőjére, a filmben a feleségét gyászoló, megtört férj lett belőle, de Jane Goldman újítása volt az is, hogy kidobta az egyes szám első személyű narrációt is, mert az ilyenekből az olvasó előre tudja, hogy a főhős túléli a könyvet (különben el sem tudná mesélni a történetet), és így már nem is izgul érte.
A fekete ruhás nő félelmetesen jó lett, minden horror- és Harry Potter-rajongónak kötelező darab, csak rá kell hangolódni a lassú felvezetésre. A filmvégi lezárás pedig meglepően durva, és még azoknak is tartogat meglepetést, akik ismerik az eredeti regény végét.
IMDb: 6,8
Rottentomatoes: 64 százalék
Index-ítélet: 8/10
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
