Félelmetesen jó lett Harry Potter horrorja

Tavaly azt írtuk, hogy a ketté vágott Halál ereklyéi első része jobb volt a másodiknál, mert hatásvadász Michael Bay-robbantások helyett a régi horrorfilmek temetőivel és romos házaival sokkolta a nézőt. Jó hírünk van a Potter-rajongóknak: A fekete ruhás nő pont ugyanabben a kellemesen lassú és ijesztő dark fantasy stílusban készült, ami Alfonso Cuarón óta a franchise sajátja, csak varázspálca helyett baltát nyomtak Daniel Radcliffe kezébe.

Arthur Kipps angolna-lápi nyomozása pont olyan, mintha Harry Voldemort legyőzése után szellemvadász irodát nyitott volna, hogy a filmgyártás örök kedvencének számító, romos kísértetkastélyokban bóklászhasson. A hasonlóságot csak erősíti, hogy J. K. Rowling varázslóvilága eredetileg is a viktoriánus Anglia külsőségeit idézte, A fekete ruhás nő pedig szintén mesterien idézi fel az 1900-as évek gramofonos-szellemidézős hangulatát, amikor az emberek még ugyanúgy féltek az autómobiloktól, mint a médiumokon keresztül társalgó, hazajáró lelkektől.

A film sztorija a Nosferatu óta jól bevált horrorfilmes klisével indít: a fiatal angol ügyvédnek egy Isten háta mögötti, ködös vidék ősi családi kúriájához kell utaznia, hogy egy haláleset után elrendezze a kötelező papírmunkát. A babonás helyiek családi átokról, gyerekgyilkosságokról és a romos kastély fátylas réméről fecsegnek, de persze az elszánt főhőst az ilyesmi nem hatja meg. Hiába figyelmeztetik, hogy az Angolna-lápra épült ház veszélyes, mert a dagály napokra elvágja a civilizációtól, személyen akarja átkutatni a kísértetjárta szobákat a halotti bizonyítványok miatt, mert az ügyvédi irodájának óriási fogás lehet egy örökös nélküli maradt ingatlan. A kísértet természetesen őt is elkezdi zaklatni, de ezt már a trailerekből is sejteni lehetett.

Aki szerette Nicole Kidman Más világát és a Hammer stúdió kultikus rémtörténeteit, az A fekete ruhás nőt is imádni fogja. A horrorveterán rendező, James Watkins elegánsan vonultatja fel a szokásos befosatós trükköket a magától kinyíló és bezáródó ajtóktól a hirtelen kihunyó fényen és a mozgó bútorokon át a főhős mellett felbukkanó kísértetekig. A fojtogató hangulat megteremtésében persze óriási szerepe van a Guy Ritchie-filmeken edződött operatőr, Tim Maurice-Jones munkájának is: a fakóra szűrt külső felvételei egyszerre csodálatosak és nyomasztóak, a kandallótüzes, idilli belső képeit pedig mindig a legjobbkor zúzzák szét a címbéli szellemasszony szemszögéből felvett sötét jelenetek.

Kevés helyszínes, kosztümös rémfilmként A fekete ruhás nő a korhű ruhákban és díszletekben is borzasztóan erős. Daniel Radcliffe kísértetháza ráadásul tele van az 1900-as évek divatos, ma már bizarrnak tűnő felhúzhatós babáival, ami iszonyúan hatásos bűvészkellék egy profi horrorfilmes kezében: tényleg felordított az egész mozi, amikor a játékmajomnak mozogni kezdett a szeme, a torz bohóc meg őrült cintányérozással törte meg a csendet.

A profi stábtagok mellett persze a brit színészek is brillíroznak a filmben. Ciarán Hinds ír létére is tökéletesen hozza a szellemidézős spiritizmusra fogékony, vidéki angol lordot, aki az egyetlen autótulajdonos a megyében, és mivel a halott gyerekek átka az ő családját sem kímélte, besegít a főhősnek a nyomozásban. Aki viszont még nála is jobb, az a borostás Daniel Radcliffe, mert végre színészi játékra cserélte a Potter-filmekből ismerős hülye vigyorát. Most tényleg elhisszük neki hogy betojt a kísértetházban és aggódik a saját gyerekéért, de hihetően tud tökös lenni akkor is, amikor nyakig sárosan, baltával és gyertyával a kezében kell szembeszállni a túlvilági erőkkel.

A fekete ruhás nő félelmetesen jó lett, minden horror- és Harry Potter-rajongónak kötelező darab, csak rá kell hangolódni a lassú felvezetésre. A filmvégi lezárás pedig meglepően durva, és még azoknak is tartogat meglepetést, akik ismerik az eredeti regény végét.

IMDb: 6,8

Rottentomatoes: 64 százalék

Index-ítélet: 8/10