Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMJames Cameron három új Avatart forgat
Sigourney Weaver, az Avatarban szimpatikus, szandálos hippitudóst alakító színésznő a hamarosan bemutatásra kerülő Political Animals című minisorozat sajtóturnéján nyilatkozta, hogy James Cameron hamarosan nekilát az Avatar folytattásainak, és ő úgy tudja, a három filmet egyszerre készítik majd. Weaver a szerepéről nem tudott nyilatkozni, csak annyit, hogy vele is számolnak, de azt nem tudja, hány folytatsban.
Cameron már korábban pedzegette, hogy egyidőben forgatná az Avatar folytatásait, de akkor még csak két részről volt szó, most meg már háromnál tartunk, és hol van még a nyár vége. A rendező azt is kilátásba helyezte, hogy soha más filmen nem akar dolgozni, csak az Avatarokon, amit most már meg is értünk, ha csak azt nézzük, hogy az első rész 4 éven ét készült, a következő pár évben tuti nem ér rá mással foglalkozni. A folytatások egyike a Pandora óceánjainak világát mutatja be, a másik kettőrél még ennyit sem tudni - de hogy 3D-ben forognak, az tuti. (Via Filmschoolrejects)