Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMElutasították az Avatar elleni plágiumvádat
Az Egyesült Államok kerületi bírósága kedden kimondta, hogy minden idők legsikeresebb filmje nem Elijah Schkeiba forgatókönyvíró el nem készült filmjének és regényének lenyúlása. „A Bats and Butterflies egy gyerekmese, egyszerű főhőssel – jelentette ki a bíróság hétfőn Los Angelesben. – Az Avatar egy ennél jóval komplexebb történet, aminek középpontjában egy sok konfliktussal szembenézni kénytelen karakter áll.” A bíró még hozzátette, a két történet lényegileg különbözik egymástól.
Még az év elején történt, hogy Schkeiban szerzői jogainak megsértése miatt beperelte James Cameront és a 20th Century Foxot, a rendező Lightstorm Entertainment nevű cégét, valamint a Dune Entertainment produkciós céget, azt állítva, hogy a 2009-ben készült Avatar az ő regényén, és az abból készült forgatókönyvén alapult.
Azóta az alperesek kétszer is elutasító indítványt kezdeményeztek, Schkeiban pedig
módosította panaszát. Ugyan még legalább egy Avatar copyright-ügy van folyamatban, a mai meghallgatás nagyjából pontot tett az ügy végére, és elvágta Schkeiban próbálkozásait. A bíró rendelkezése nem adott lehetőséget arra a felperesnek, hogy módosítsa panaszát. Az ügy utolsó mozzanatának előzménye az az augusztus 31-i alperes-indítvány, aminek a felperes elutasítását kérte.
„Összefoglalva: a felperes három panasszal élt ebben az ügyben, melyek közül valamennyi nélkülözi a szükséges tényszerű megerősítést. Mivel képtelen volt a vád bizonyítására, azt kérjük, a bíróság utasítsa el a panaszát, anélkül, hogy engedélyezné annak módosítását” – így szólt a felperesek tízoldalas kérvénye. Cameronék tegnap meg is kapták a remélt választ kérésükre.
A rendező egyébként hamarosan elkezdi az Avatar-széria munkálatait a Foxnak, ezúttal is
Sam Worthingtonnal és Zoe Saldanával. A felperesek képviseletében Zachary Levine, Sarah
Wolk és Jessica Trotter a Los Angeles-i cégtől, illetve Wolk Levine & Trotter LLP voltak
jelen. James Cameront és a többi alperest Robert Rotstein és Elaine Ki Jin Kim képviselte.