Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMAmerikai-magyar film készül Rubik Ernőről
Készül egy amerikai-magyar dokumentumfilm Rubik Ernőről, illetve az általa feltalált Rubik-kocka történetéről, mivel 2014-ben lesz a 40 éves évfordulója a kocka születésének. Krajcsik Zsolt, a film producere az Indexnek elmondta: az amerikai cége kapta meg a kizárólagos jogokat az egész világra, és emellett a teljes exkluzivitást a filmre. Kezdetektől napjainkig követik majd a kocka és persze a feltaláló történetet.
2014-ben jelenik meg IMAX, mozi, tévé, és internet-verzióban (Netflix, HULU, stb.) egyszerre több helyen a világon, jelentette a producer. "Drága film lesz a sok utazás, a féléves utómunka miatt - tette hozzá. - És az IMAX-formátum sem olcsó: egyszerre több kamerával forgatunk 4K-méretben, ami a full HD-nál négyszer nagyobb".
A Rubik-film első forgatását december 1-én kezdik el Budapesten, és az Oscar-díjas Zsigmond Vilmos lesz a felvételek operatőre.
A produkció készítői decemberben a játéktervezővel interjúznak Budapesten, utána következnek a külföldi helyszínek. Barack Obama amerikai elnökkel is szeretnének egy interjút, ő szintén nagy Rubik-kocka rajongó.
A film producere Krajcsik Zsolt mellett társproducer még Michael Mansouri és Dominique Derrenger. Executive producer pedig az egyik legjobb amerikai karakterszínészként ismert Giovanni Ribisi, aki a Közellenségek és Elveszett jelentés című filmekben is szerepelt.
Krajcsik 17 éve trükkmester Hollywoodban, dolgozott a Titanictól a Mátrixon át az X-Menig. A 90-es években pár Posta Bank-reklám után költözött a tengerentúlra, ma már szuperprodukciók technikai jeleneteinek a rendezője a Digital Domain elnevezésű cégnél.
A film Krajcsik terve szerint része lesz annak a Rubik-kiállításnak is, ami az egész világon körbemegy, miután az Egyesült Államok-beli Jersey Cityben, a Liberty Science Centerben útjára indult. A tervek szerint a turné érinti Dél-Amerikát, Ázsiát, majd Európában fejeződik be. Budapesten a kiállításanyagnak a felépítendő, Rubik-kockát idéző múzeumépület ad majd végleges otthont.
Eddig még nem készült semmilyen film a 68 éves feltalálóról és a 77-ben szabadalmaztatott mechanikus, egyéni logikai játékáról. Jelenleg a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem címzetes egyetemi tanára, a Rubik Stúdió igazgatója. A játékszoftverek fejlesztése, és az építészeti témák kötik le. A Rubik-kockát eredetileg diákjainak készítette a térlátás tanításához. Mára számtalan változata készült, az Index a tükrös Rubik-kocka kirakásával próbálkozott.