Kardozós kurvák kínszenvedése

A 300 és a Watchmen rendezője, Zack Snyder akkora közhelygyáros lett, hogy én is újrahasznosított bölcsességgel kell hogy kezdjem: jóból is megárt a sok. A Sucker Punch (itthon: Álomháború) című CGI-atomcsapásba ugyanis annyi fűzős-géppuskás bombacsajt, szamuráj gigarobotot, gőzmeghajtású náci zombit, csatapáncélos orkot, tűzokádó sárkányt, zeppelint, maffiózót és kurvát zsúfolt, hogy a film felénél már a legkockább nyálcsorgató geeknek is garantáltan elpárolog az agya.

Az Álomháború az év legnagyobb csalódása. Ilyen trehány módon összetákolt forgatókönyvet és ennyire öncélú vizuálorgiát még a legtehetségtelenebb B-filmesek sem mernének leadni a stúdiófőnököknek. Zack Snyderhez képest még a megalomán, robot- és robbanásfetisiszta Michael Bay, sőt az Asylum stúdió teljes rendezőgárdája Oscar-díjas zseni. Pedig azt hihetnénk, hogy a jó nők + hatalmas zombi/robot/lovag/szörnysereg + rengeteg szamurájkardozás sikerreceptet lehetetlen elrontani. Snydernek még ez is sikerült.

A parasztvakító effektek mellé eleve zavaros kerettörténetet kapunk. Az első öt percben megismerünk egy matrózblúzos, szöszi kiscsajt (Emily Browning) aki egy sosemvolt, 50-es évekbeli retróvilágban némi családi perpatvar után elmegyógyintézetbe kerül, ahol lobotómiát akarnak rajta elvégezni. Hogy a traumát könnyebben elviselje, azt álmodja, hogy a diliház valójában egy orfeumként működő kupleráj, ahol a fűzőben és harisnyában domborító női ápoltak mind szívszaggatóan sanyarú sorsú kurvák. Ám ha árva kis hősnőnk ipari metálzenére kezd el vonaglani, innen is átkerül egy szamurájos-első világháborús-futurisztikus-fantasy álomvilágba, ahol minden úgy van, ahogy ő meg a túlsminkelt, fegyvermániás barátnői (Jaime Chung, Jena Malone, Abbie Cornish és Vanessa Hudgens) kívánják. Ha itt a gyilkos kedvű lánykák sikeresen összeszedik a trailerben is emlegetett térképet, tüzet, kést és kulcsot, megszökhetnek a börtönükből. Zagyva baromság, ugye? Akkor már inkább jöjjenek a zombi nácik.

Jönnek, nem is akárhogyan: a vaskereszttel teleaggatott, rothadó fejű tábornok, na meg a lövészárokban harcoló, fogaskerék-meghajtású csapata egyértelműen a legszórakoztatóbb szereplők ebben a műfaji katyvaszban, simán külön filmet érdemelnének. De kapunk melléjük  várostromot, agresszív robotkommandót, száguldó szupervonatot (a kötelező hatástalanításra váró bombával), sárkányokat, akik a 80-as évek fantasy könyvborítóiról léptek le, szóval csupa olyasmit, amit egy igazi geek fél év alatt sem fogyaszt el filmben, könyvben, képregényben és konzoljátékban.

Az Álomháború első néhány belassítva-felgyorsítva-mészárolása még igazi ínyencfalat a nézőnek. A többi látnivaló viszont már durvább atomcsapás az agysejtek ellen, mint egy végtelenített szóviccblog-összes, és alig várjuk, hogy végre véget érjenek a csaták. De ekkor jön a film legdurvább része: a színészi képességeiket a dekoltázsukkal ellensúlyozó rosszkislányok szájába adott, büntető párbeszédek, és agyonkoptatott, unalmas életbölcsességek, amikből csak azért nem idézünk, mert ha már kénytelenek voltunk végigszenvedni, szívjon csak velük más is. (A legdurvább közhelyszótár amúgy a Rambo-lányokat eligazító, vén katona, akinek az izzadságszagú örökigazságai annyira kínosak és ostobák, hogy a sajtóvetítés közönsége a legszomorúbb jelenetekben is vinnyogva röhögött.)

Az Álomháborút tényleg fizikailag fáj végignézni, kínozni lehetne vele. Kizárólag a hátirakétás bombacsajok, a zeppelinek és a német zombitábornok miatt kaphat 3/10-et 0 pont helyett.

Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.

MEGVESZEM

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!