Az űrhajósok nőt is kapnak az élelem mellé

Űrtréfa, lebegés, propaganda - 8/10
Gőzsy Kati

Volt egy 2001 űrodüsszeás hangulata az egyébként dokumentumfilm meghatározású 3d-s mozinak: annak ellenére, hogy a floridai Kennedy űrközpont asztronautái meg az orosz Bajkonur Űrközpont kozmonautái a főszereplők, művészfilmes hatást keltett, ahogy légibalettel kevert szinkronúszással közlekedtek még a tonnás műszerekkel is. Az űrutazókat egyébként 350 kilométerre kísértük el az útjukon, ahol 28 000 kilométeres sebességgel keringtek a Nemzetközi Űrállomáson Föld körül.

A film ismeretterjesztő anyag űrpropagandával nyakon öntve, de tudományos magyarázatból nincs sok, helyette inkább jönnek a didaktikus általános közhelyek, mint hogy fentről nincsenek országhatárok. A kisiskolásokkal történt rádióbeszélgetésben a kapitány meg a "hogyan lehetek űrhajós?" kérdésre 10 mondatban annyit ismételgetett, hogy sokat kell tanulni. Mint az Apolló űrsorozat, nem történik sok minden, de azt ötször elmondják, hogy a Holdra szállás az emberiség legnagyobb tette volt.

Az Űrállomás inkább a térhatású látvány miatt ismeretterjesztő, olyan, mint a Lumière testvérek első filmjeinek egyike, amikor a vonat megérkezik az állomásra. Semmi különös, mindennapi látvány, a nézők meg sikítozva pattantak fel a székből. Az Űrállomás 45 perce is erre játszik: Milyen félelmetes, ahogy a néző arcába csapódik a felszállópályán heverő sóder, vagy hogy koppan a fején egy, a kamera felé repkedő narancs.

Ez egy 2002-es a film, itt az elsőket mutatják, akik feljutottak az űrállomás fedélzetére, azóta már 13-ikként Charles Simonyi is feljutott, de látványban itthon ez is nagy újdonság. Csak fél éve van IMAX mozink, míg a filmet rendező Toni Myers már 20 éve működik közre IMAX-os űrfilmekben. Az Űrállomás legjobb része egyébként a tréningpálya vízalatti jelenetei, az arcunkba csapó felszállás, és az űrséták voltak. Amint ez a térhatás megszokottabbá válik, a IMAX-mozikban is megjelenhetnek majd a félelem-, illetve illúziókeltés ravaszabb formái: a művészpornó és a zombifilmek. Az előbbi lehetőségére már itt is volt néhány naiv utalás: mikor az egyik rövidnadrágos, szőrős combú űrhajós felé kapkodtak az előttünk lévő sorban ülő 13 éves lányok, vagy mikor a folyadék újrahasznosításáról magyaráztak, és az egyik űrhajós elnyelt egy ismeretlen eredetű folyadékgömböt, vagy mikor a narrátor - tréfásan - megjegyezte, hogy az élelem mellé nőt is hoznak az utasoknak.

Tom Hanks narrálta az Apollót, ezt meg Tom Cruise, de itthon még ennyi filmsztár sincs a filmben, a narrátort Kautzky Armand bájgúnáros hangjával helyettesítik. Persze kérdés, hogyan lehet megoldani a feliratozást 3d-ben? Hol legyen a felirat? Alul, a nézők arca előtt pár centire? Mindenesetre, ha valaki nem a netről, hanem moziból akar tájékozódni, mindent megtudhat az űrállomásokról 2002-ig ebből a filmből.

Belezavartak a 3d-s élményembe - 6/10
Szűcs Gyula

Tavaly novemberben a mozi megnyitóján a három újságíró között voltam, akik az ipari alpinistákkal helyére húzták az IMAX-vásznat, a dinoszauruszokról és a cápákról viszont lemaradtam, így az első igazi 3d-élményem a nemzetközi űrállomás összeszerelése volt.

A 24x18 méteres óriásvásznon nagyon jól mutatott az első jelenet: az állomás oldalába kapaszkodó, szkafanderes űrhajós szemszögéből láthattuk a Földet és a világűrt, ahogy hátifújókával irányítva próbál nem eltűnni az űrben, de hamar kiderült, hogy csak cgi volt, és az űrhajósok a houstoni labor virtuális szimulátorában üldögélnek bedrótozva, és az ISS javítását gyakorolják. A felszállás után a többtonnás modulok és napelemek valódi emelgetése sajnos ennél kevésbé volt 3d-s térhatású.

Furcsa egy űrfilmnél, de a legjobb 3d-s jelenet a vízeffekt volt: amikor az űrhajósok a NASA óriásmedencéjében szoktatták magukat a súlytalansághoz, akkor akaratlanul is visszatartottam a lélegzetemet. Persze az űrrepülőgép startja is jó volt, a kilövésnél már teljes hangerővel dübörgött a terem 44 hangszórója, de annyira, hogy még a székek is beleremegtek. És néha majdnem elhittem, hogy a porfelhőben kavargó törmelék egyenesen az arcomba vágódik. A készítők ugyanezt a trükköt eljátszották az étkezőjelenetben is, ott az űrhajósok narancsot és M&M cukorkát dobáltak felénk.

A 3d-élményt persze néhány dolog zavarta: az előttem ülő kölykök mindig meg akarták fogni a Zveda szervízmodult és a Destiny laboratóriumot, amit az orrunk előtt illesztettek hozzá a nemzetközi űrállomáshoz. Rendszertelen időközönként a bal szememmel náhány másodpercig nem láttam semmit (ez egy blank volt, azaz a kópia sérült része fekete folttal lett kipótolva). És mivel a cilinderes szemüvegem nem tudtam betuszkolni a 3d-s szemüveg alá, az igazán térhatású jelenetek szellemképesek voltak.

"Ez a 3D-film azoknak jelenthet sokat, akiknek nem adatik meg, hogy fenn lehessenek az űrben - mondta Farkas Bertalan, akivel a vetítés után találkoztam. - Számomra, mivel mindezt átéltem, inkább csak kellemes emlékeket jelentett a film, hiszen én is ott voltam Csillagvárosban, étkeztem együtt űrhajósokkal." A magyar kozmonauta 1980-ban járta meg a Szaljut 6 űrállomást, és az volt a kedvenc jelenete, amikor az űrhajósok szkafanderben indulnak űrsétára. "Ilyenkor csak te vagy, a világegyetem és a kis hajtóművek." Farkas szerint "a start önmagában nagyon izgalmas, a visszatérés mindig rizikós, az állomáson végzett munka csodálatos". Na, a narrátor is hasonló közhelyeket mondott a filmben.