Délben edzés előtt húsleves és túrós csusza – az Asztalfőn Kovács Katalin

2021.05.09. 13:44

A háromszoros olimpiai bajnok és 31-szeres világbajnok kajakozó Kovács Katalin nem volt válogatós gyerekkorában, de a tökfőzeléket csak később szerette meg. Rajong a magyar konyháért, és az a szerencsés alkat, akinek nem csak a főzés, de a bevásárlás is kikapcsolódást jelent.

Milyen ízekre emlékszik gyerekkorából?

Édesanyám mesélte, hogy amikor kisgyerekként a pépes ételeket kínálta nekem, elfordultam tőlük, s inkább a kolbászkatonák után nyúltam. Nem voltam válogatós, minden ételt megettem, kivéve a tökfőzeléket, azzal csak később barátkoztam meg. Vasárnaponként csibeleves volt és rakott krumpli, ami ma is az egyik kedvencem. Nagyon szerettem benne a főtt tojást, ezért a tepsiből igyekeztem kiszedni a nővéreim elől. A karácsonyi menü a mai napig ugyanaz: gyümölcsleves, pisztráng citrommal, vajas-petrezselymes krumpli és a végén mákos guba mézzel.

Mikor vett először fakanalat  a kezébe ?

A két nővéremmel hamar önállóak lettünk, mert édesanya sokáig dolgozott, és nem volt ideje mindig főzni. Általában mi vásároltunk be, mi készítettük el az ételeket. Rengeteg csokis piskótát sütöttünk, aztán kókusztekercset készítettünk, amire a szomszéd néni tanított meg minket. Meg tepsis karfiolt baconnel, sok tejföllel és sajtottal.

A húsos, a zöldséges vagy a tésztás ételeket szereti jobban?

Ez változó, én inkább olyan rákattanós típus vagyok. Ha megkívánom a pizzát, képes vagyok hónapokig azt enni, aztán egyszer csak megkívánom a rántott gombát vagy a túrós csuszát, és akkor azt eszem hetekig. A versenyidőszak alatt viszont vigyáznom kell, hogy csak olyat egyek, amitől jól érzem magam edzés közben is. Például délben húslevest és túrós csuszát eszem, mert kitapasztaltam, hogy a paprikás ételektől edzés után rosszul érzem magam. Leginkább a magyar konyhát szeretem, itthon érzem jól magam. Imádom a paprikás csirkét galuskával, tejfölös uborkasalátával, a csirkezúzapörköltet, a rakott kelt és karfiolt. A pacalpörköltet nem kedvelem, de a csülkös pacalból szívesen kieszem a csülköt.

Rutinosan mozog más nemzetek konyhájában is?

Elég sok országban jártam, s mivel nem vagyok válogatós, szinte mindent megkóstoltam. Egyedül talán a kínai konyha volt csalódás, azt nem tudtam megszeretni. Számomra az alapanyagok beszerzése és maga a főzés is egyfajta kikapcsolódás.

Mi az, ami naponta örömet szerez?

Az élsport azért jó, mert mindennap lehet sikerélményünk, örülhetünk az elért eredményeknek. Jó érzés legyőzni önmagamat, amikor úgy érzem, hogy nem bírom tovább, s mégis megemelem a súlyt még egyszer. Most jól érzem magam, s szeretném, ha ez így is maradna. Számomra az a legfontosabb, hogy mindig jó közegbe kerüljek, és abban a csapatban ki is tudjak teljesedni.

Zúzapörkölt tojásos galuskával

– ahogyan Kovács Katalin szereti

Hozzávalók (4 fő részére)

1 kg csirkezúza, 1 nagy fej vöröshagyma, 0,5 db zöldpaprika, 1 db paradicsom, 1 evőkanál piros őrölt paprika, 3 evőkanál zsír vagy olaj, só, bors ízlés szerint

Elkészítése

Egy lábasban a felkockázott hagymát és a paprikát a zsiradékon üvegesre dinszteljük, megsózzuk, és vizet öntünk hozzá, hogy ne égjen le.

Ezután hozzáadjuk a meghámozott és kis kockákra vágott paradicsomot, majd egy kis ideig együtt pároljuk. Lehúzzuk a tűzről, hozzáadjuk a piros őrölt paprikát, borsozzuk, és belerakjuk a megmosott és megtisztított zúzát is.

Visszatesszük a tűzre, és alapos kevergetés mellett pár perc alatt megpirítjuk a zúzákat.

Ezután annyi vizet öntünk alá, hogy ellepje. Ha szükséges, még sózzuk, majd lefedve addig főzzük takaréklángon, amíg meg nem puhul. Időnként megkevergetjük, ha elfő a leve, kevés vízzel pótoljuk. Akkor lesz jó, ha a végén sűrű szaftot kapunk.

Hozzávalók a tojásos galuskához

500 g liszt, 6 db tojás, 5 evőkanál langyos olaj vagy zsír, 100 ml tej, só, víz, 100 ml tej vagy tejföl

Elkészítése

Az 1-2 tojást a 2 evőkanál zsírral vagy olajjal és a 100 ml tejjel jól elkeverjük, majd hozzáadjuk a 500 g lisztet és annyi vizet, hogy a tészta se túl lágy, se túl kemény ne legyen.

Forró, sós vízben kiszaggatjuk. Ha feljött a víz tetejére, leszűrjük, hideg vízzel leöblítjük, és kevés zsiradékba szedjük, majd félretesszük.

A megmaradt 3 evőkanál zsiradékot egy tepsiben megolvasztjuk. A 4 tojást a 100 ml tejjel vagy tejföllel elkeverjük, és beleöntjük. Kevergetjük, mint a rántottát, és amikor a tojás félkemény lesz, a kifőzött galuskát ezzel összekeverjük.

A zúzapörköltet kovászos uborkával tálaljuk.

Igazi férfi házhozszállítással

Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.

MEGVESZEM
Pierre

Pierre kóstolgat, mesél, és a gasztronómia varázslatos világába kalauzol.

MEGVESZEM