A legjobb magyar borok – WineLovers 100 verseny
E héten zajlott a Winelovers 100 verseny a Borkollégium szervezésében. A legjobb magyar borok zsűrizéséről kérdeztük Bálint László nemzetközi borakadémikust, a zsűri elnökét és Harmath Csaba gasztronómiai szakértőt.
Korábbi nemzetközi rangos versenyek díjazottjait hívták meg a versenyre, emellett idén először nevezni is lehetett a 100 legjobb magyar bor válogatására.
Szokták mondani, hogy „az a legjobb bor, amelyik el van adva”. Utánajártunk, még mi kell ahhoz, hogy a top 100-as listára egy palack felkerülhessen. Videointerjú.
Mára a fogyasztó edukálttá vált, a hétköznapi társalgás részévé vált a borról való beszélgetés. És ezáltal a borfogyasztó már az egyszerű fajtajellegeket keresni, amit ő is fel tud ismerni.
– mondja Bálint László.
A videóból kiderül:
- mit mond a versenyzsűri elnöke az első eligazításon,
- miért a gyümölcsösséget keresik az ízjegyekben,
- hogyan válasszunk a hétköznapi vacsorához párosítást,
- a zsűrizés menete, a 6 borkategória,
- mit jelent az ezüst-, az arany és a nagy aranyérem,
- hogyan kóstolunk bort több érzékszervvel,
- hogyan hangolják össze a zsűritagok a pontozást,
- mit érdemes inni egy meleg nyári napon.
Elméletileg az sem baj, ha lenyeljük a bort, de az már nem kóstolás, hanem kifejezetten úgy hívjuk: ivás.
– mondja Harmath Csaba gasztronómiai szakértő.
Ebben a nyári melegben kifejezetten javasolja az illatos fehér borokat és a könnyed rozé fröccsöt.
A WineLovers 100 útját végigkísérjük a zsűrizéstől a magazin megjelenéséig és a közönségrendezvényig. Újabb műhelytitkokkal hamarosan jelentkezünk.
Rovataink a Facebookon