Mint amikor egy női kéz végigfut a hárfa húrjain

Pierre visszatér még Szepsy István világraszóló elismeréséhez, mert az, hogy a tokaji, mádi borászt október közepén beválasztották a Golden Vines Hírességek Csarnokába, és a mádi Szepsy Pincészet egyben Európa legjobbja lett, megidézett benne egy régi történetet.

Azt nevezetesen, hogy egyszer Szepsy Istvánnál részt vett egy olyan kóstolón, amelyen csak furmint került terítékre, és csakis a Szent Tamás-dűlőből. A borász mesélt nekik szőlőről, borról, a borkészítés titkairól, és aki ilyet átélt, az tudja, hogy valami olyasmiben vett részt, amely csak keveseknek adatik meg.

Pierre Hamvas Bélát is megidézi, mesél bormesterről, lesz benne univerzum, egyetemesség és némi romantika. Persze. És bölcsesség:

Mert ha borról van szó, akkor az olyan, mintha hitről, értelemről és szerelemről beszélgetnénk.

Ez volt ám a kóstoló

Sorban visszafelé haladtak. Hogy értsék, mitől változik az évjárat. Mert a bor önmagában lehet pazar, de egymással összehasonlítva tanulságokkal telve tanítható. Mert nem mindegyik évjárat bírja jól a hordót, és az se mindegy, mennyi napfény érte, áztatta-e eső bőven, vagy csak szűkösen érte az istenek könnye.

És az sem mindegy, hogy milyen állapotban van a kóstoló, mit evett előtte, milyen a szája íze, annak savassága.

Pierre lényegében arról beszél, hogy a bor az élet része. Olyan, mint az ereinkben áramló vér. Olykor csorog, máskor lüktet, néha elszivárog. Az emberek is évjáratok, hatásmechanizmusok sorozatai.  

Gasztronómiai szakírónk vallja, hogy nincsen azzal baj, ha bort iszunk, és költővé válunk, alighanem ez a borivás egyik lényege.

Pierre gasztroesztéta.

Az adásban elhangzottak nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.

Szeretjük az izgalmas, okos, érvelő beszélgetést. Várjuk az ön véleményét is.