Száz szónak is egy a vége: vigyázat, ez ízbomba, a szájban robban!

Ez maga a nyers valóság. A srác fullra rockosította a konyhát. Pörög a cucc, dübörögnek az ízek. A bal kéz ujjai természetes virtuozitással futnak a gitár nyakán. A jobb kéz ujjai pörgetik a húrokat, erőteljesen zengetik azokat. Mindezt a srác egy lábpedállal vijjogó hangzuhataggá hosszabbítja. Mindez úgy működik, ahogyan a szájpadlásszéli hosszan csengő ízek hatnak, csak itt a zene iránti szenvedély és a kulináris megszállottság kerül szimbiózisba.

Minden érzékszervünket igénybe veszi, nincs idő lustálkodni. A Vokál Rock Bistro konyháján teljes odaadást kíván a megkomponált ételek élvezete. Van, aki a gordonka andalító, melankóliára csábító hangját kedveli, más az élet nyers lüktetését, a vérerek zúgását, a halántékon dobbanó szívverést keresi. Bár az itt gyakorolt kulináris stílus sincs teljesen híján a gordonka mélyről jövő zengedezésének, ám határozottan több benne a rock lüktető ereje.

Emberünk zsigerből tudja, hogy a zenében minden hamisan fogott hang, félrependült húr, diszharmónia diszkvalifikálja a produkciót, és ugyanez érvényes főzéskor is. Ott állsz, forr a véred, dübörög a zene – és nem is annyira a hangerő, mint a harmóniák magától értetődő egymásba fonódása, valahogy ehhez hasonlóan az ízek szinte határtalan áramlása, hullámzása határozza meg az adott kompozíció karakterét.

Ha zene, ha étel, emberünk nem kegyelmez, az élet rövid, nincs idő közepes, lebágyadt, unalmas nyammogásra. Kapaszkodj az asztal szélébe, és készülj fel a legjobbra, de előre mondom, fárasztó lesz!

Kacsamáj és kantin üzemmód

Itt minden az ételről szól, és ez kedvemre való mentalitás. Ezt a helyet egy belsőépítészettel foglalkozó havilap nem tenné a címlapjára, sőt lehet, észre se venné. A látványra szemlátomást nem költöttek sokat, nem is lett volna miből. Amijük van, az elmegy a konyhára. Garantáltan jó minőségű nyersanyagokkal dolgoznak, és nem kell kifinomult kisujjeltartós ínyencnek lenni ahhoz, hogy élvezhessük minden falatját.

Ahogy ők mondják magukról, kantin üzemmódban dolgoznak. Egy adott fogásból annyi adagot főznek, amennyi lehetőség szerint hamar elfogy. Nem kell tárolgatni, jöhet a következő kompozíció. A nyersanyagot sem tárolják hosszan, mindig étlapra kerül valamilyen friss újdonság, meglepetés. De van azért egypár állandó fogás is,

• egyrészt a nagyon míves hamburgerek,
• és néhány kihagyhatatlan bisztrókompozíció.

A kacsamájkrém hagymalekvárral, pirítóssal az állandók közé sorolható. Pecsenye kacsamájból készül, kakukkfüves ízesítéssel, semmi tejtermék, csak a máj, sűrű, erőteljes ízekkel, csatos üvegben, némi kacsazsírral a felszínén, hogy legyen mit kenegetni a pirított kalácsokra. A hagymalekvárt érezhetően a lassan ballagó idő és a hő érlelte azzá, ami: selymesen édeskés, szelídített hagyma. Nagy szolgálatot tesz a máj mellett, ahogyan a további apró savhordozók is (pácolt retek, színes karfiolrózsák).

Kolbászkrokett és a káposzta

Ha a környezet nem is nyűgöz le varázslatos vizuális elemekkel, az ételek látványa kárpótol érte. Két személy szépen elvan ezekkel a májas kalácsokkal.

A sütőtök a zord téli időszak megédesítésének egyik lehetséges gyümölcse, napsugaras színe is ezt a célt szolgálja. Jól fűszerezhető, sokat elbír anélkül, hogy elveszítené alaptulajdonságait. Jelen esetben chili és gyömbér kézen fogva kényszeríti sikeresen megadásra a sütőtököt, elvégre a rockzene sem hátrál meg, amit tud, magába olvaszt.

Jobban szerettem volna, ha kegyelmeznek a sütőtöknek, de végül is a chili-gyömbér vonzó ritmusa felülkerekedett, én meg vele tartottam. De van itt egy betét is: pankőmorzsába forgatott „kolbászkrokett”. Ez egy besamellel összetartott kvázi kolbászkrém, amit feltehetően kifagyasztanak, hogy könnyebben beleforgathassák a morzsába, majd szépen kisütik, és belehelyezik a levesbe. Na, így már minden másképp muzsikál, a ropogós rántott kolbász meg a csípős-édes sütőtök tud némi szájpadlási izgalmat okozni. Ez a dolga.

Nézzünk valami rockosabb holmit. Itt van a lassan sült tarja káposztás paszullyal, kovászos kenyérrel. Már kimondva is áramütésként fut végig a testemen a várható érzékszervi szenzáció. Vastag szelet cupákos tarja, mert milyen legyen, azért tarja. A savanyú káposzta, fehér apró szemű bab és a fodros kelcsíkok ideális közeget teremtenek ehhez a húshoz, a friss zöldek az esetlegesen fellépő nehézségeket hivatottak ellensúlyozni. Ez idáig ez a legkiegyensúlyozottabb fogás, savak, zsírok, állagok nagyon szépen együtt muzsikálnak. A bab, káposzta arányt toltam volna még a bab irányába, de mindegy, nem pofázhatok bele minden ételbe.

Rágyógyulni hamburgerre

A fux néven szereplő hamburger, gondolom, már csak ujjgyakorlat ezek után. Több az annál. Nem spórolós kivitelű, a felső buci belső felületén a fokhagymás majonéz az utolsó falatig kitart. A megolvadt cheddar elborítja a húspogácsát, ami szépen rózsállik belül, kívül perzselt. Díjazom, hogy sehol nincs elázott, átmelegedett salátalevél, viszont van jalapeno bőven, meg egy jó vastag paradicsom, és két hullámosra pirult baconszelet. Sose lelkesedtem a hamburgerért, de ez itt, akárhogy is vizsgálom, érvényes étel minden részletében. Aki erre van rágyógyulva, annak jó szívvel ajánlom.

A túrógombóc nem a hangszórók hangerejétől remeg, nem is a félelemtől, hanem mert így hangolták, ilyen reszketősre. Ismerik a receptet és ráérősen, türelmesen alkalmazzák, szóval érdemes előre megrendelni, hogy legyen idő a szakszerű elkészítésre. Fahéjas, vaníliás „madártejben” helyezkedik el. Annyira cukros, amennyire a közepe felé haladva diszkrét sósság is felfedezhető benne, említésre méltó még szaftos, habos könnyedsége.

A helyről még annyit, hogy igen szerény kivitelű, két lépcsővel lejjebb a kinti járdaszintnél, funkcionálisan kényelmes, de nem az a virítós hely. Viszont az ételek minősége, meg a sallangmentes szerviz biztosan kárpótolja azokat, akik hozzám hasonlóan az ételek felől közelítik az éttermeket. Akiknek többet jelent a design, mint az étel, azok felejtsék el, nem nekik való.

Pierre gasztroesztéta.

A leírtak nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.

Szeretjük az izgalmas, okos, érvelő beszélgetést. Várjuk az ön véleményét is.

Ha lemaradt volna az előző heti Pierre-cikkről, itt elolvashatja.