Ez az a közeg, ahol a japán rajzfilmek párhuzamos valóságában két teljes napot tölthetnek el az Animaxra serdülő magyarok. Miközben Japánban most a terjedő sertésinfluenza miatt járnak maszkban a tömegek, a Petőfi Csarnokban a The Gazette nevű együttes szégyenlős basszusgitárosát utánozták azok a lányok, akik kendővel takarták el az orrukat. A rengeteg kísérőprogram mellett a legnagyobb látványosságot most is a jelmezes cosplayesek jelentették, akik például a Naruto című anime után nindzsának, vagy a feudális Japánban játszódó Ruroni Kenshin után szamurájnak öltöztek.
Legtöbben azokra a sorozatokra pörögtek, amiket az Animaxon vetítenek. Ezek közül a Naruto és a Bleach még viszonylag frissek is, és a Fullmetal Alchemistből pont idén indulnak új epizódok Japánban. (Ezek viszont az Animax honlapján lesznek láthatók, a tévében régebbi részek mennek.)
Az internetnek, és egy, az animések körében ismert izmos ftp-szervernek hála, a hazai rajongók fogyasztása sem kell, hogy az Animax kínálatára korlátozódjon. A 2009-ben indult új sorozatok közül például a fórumokon és blogokon már tárgyalják az Eden of the East-et, a Ghost in the Shell-sorozat rendezőjének új munkáját, a Rómában játszódó főzőcskézős Ristorante Paradisót, a bérgyilkosos Phantomot, a Shangri-La című ökoscifit, a fantasys Tears to Tiarát, és ez csak néhány kiragadott példa. Plusz magyar fansubcsapatok dolgoznak azon, hogy az animehabzsolásból japán és angol nyelvtudás híján se maradjon ki senki.
A beöltözős csoda nem mindenkinél csak két napig tart, a tokiói Harajuku negyedről elnevezett sokkoló utcai öltözködési stílusokat páran a hétköznapokban is vállalják. Egy békéscsabai főiskolás lány például elmondta, hogy a való világban sokszor szektásnak nézik, mivel minden reggel feketére festi a száját, műszempillát ragaszt és fehér kontaktlencsét tesz fel. Ehhez a viktoriánus, a rokokó és a goth stílust vegyítő fekete ruhákat hord, amik annyira egyediek, hogy maga varrja őket. Ezzel a kiforrott, bizarr külsővel a Pecsánál tízméterenként állították le a tini animések egy-egy közös fotóra.
Az animerajongók párhuzamos valóságát Vágvölgyi B. Andrással, a japán popkultúra vadhajtásait felvonultató Tokyo Undergound című könyv szerzőjével értelmeztettük, aki öt évvel ezelőtt a teljes bimbódzó hazai animerajongói kört magára haragította. A felzúdulás annak szólt, hogy szerintük a Frei Dossziéban úgy állította be a japán képregényeket, hogy azokban tobzódik a szex és az erőszak. Az animések emellett a könyvét sem tartják hitelesnek. Nem is járt eddig hazai animetalálkozón, és egy-egy hardcore rajongó a neve hallatán még most is elfintorodott.
"Meglep, hogy ennyire sokan beöltöztek, de tetszik. Ez egy fontos popesemény" – határolta körbe először a rendezvényt Vágvölgyi. "Hogy a japánoknál miért olyan erős ez a fantáziavilág, ezt nehéz röviden összefoglalni. Egyrészt a folyamatos fizikai fenyegetettség, a földrengések és a szökőár miatt van egy félelem a természettől. Furcsa és bonyolult náluk férfi-nő viszony is, és a saját történelemhez való viszony, ráadásul ez a világ legtechnicizáltabb társadalma. Ezek mind összeadódnak. Japán emellett kis területű ország sok lakossal, és térben nem nagyon tudják magukat kiélni, inkább csak fejben."
A komolyabb animerajongókban közös, hogy a lelkesedés nem áll meg ott, hogy addig fekszenek a rajzfilmsorozatok előtt, amíg megavasodik a szájukban a popcorn. A japán nyelvtanulás már szinte alap, és a számtalan lehetőségből aztán mindenki a saját kattanásának megfelelő tevékenységet választ.
A cosplayesek a beöltözéshez például sokszor maguk varrják a ruhát, az AMV-nek nevezett zenés rajongói klipekhez videót vágnak. A nyugati képregényes kultúrával szemben a mangánál nagyon erős a hobbirajzoló vonal is, így sokan kezdenek sztorikat írni, amihez a barátnőjük rajzolja a nagy szemű, hosszúcombú lányszereplőket, és a törékeny, csajos mangafiúkat.
Aki a japán konyhára kattan rá, az például bento-dobozokat készít. Ez olyasmi, mint nálunk az ételhordó, csak egyrészt esztétikus kis porciókban elkészített falatkákkal rakják meg, másrészt hosszan elszöszölnek az ízléses elrendezésen. Készülnek például állatka formájú bentók, de egy Hello Kitty vagy egy Bart Simpson is becsúszhat.
De a manga már nem csak japán, hanem néha már magyar is. Ezek a kis szárnypróbálgatások gyakran elég amatőrök, szégyenkeznie mégsem kell senkinek. Az itteni közönség akkora lelkesedéssel fogadja őket, mint az átlag tinilányok a közönségtalálkozóra érkező Csányi Sándort. Kifejezetten ügyesen rajzol Szacsi, azaz Madaras Andrea, akinek a mostani Sakuraconra jelent meg egy új kötete Kiscsillag címmel. Az ígéretes magyar mangákat összegyűjtő Dharma, azaz a Deviáns Hazai Amatőr Rajzolók Manga Antológiája harmadik kötete majd a nyári Animeconra jön ki, ami nem kettő, hanem három napig ad teret a japánpopőrületnek.
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
