Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMBulihely nyílik Nyugati téri Skálában
További Életmód cikkek
Az egykor a Kopaszi-gáton indult, meghatározó budapesti szórakozóhely, a West Balkán a Nyugati téri Skála Metró épületében nyit. A tulajdonosok nagy terveket szőnek több ezer négyzetméteres bérleményük hasznosítására, amelynek kinézete amúgy még körvonalazódik. Most csak a West Balkán Expressz kávézó működik a földszinten, nagyjából itt.
A West Balkán 2001-ben nyitott a Kopaszi-gáton, és 2004-ben kellett kiköltöznie a paradicsomból a VIII. kerület egy lerobbant házába, a gát botrányokkal övezett újrahasznosítása miatt. A Corvin tér mögötti kis helyről a Futó utcába költöztek, de az akkoriban kezdődött Corvin sétány projekt miatt onnan is menniük kellett. Az új helyet a Nyugatinál fél éve bérelték ki, azóta folynak a munkálatok. A harmadik és a negyedik emeletet egybenyitották, nagy belmagasságú koncertterem jött létre, ahol tömegrendezvények mellett alternatív befogadó színház fog üzemelni Spilák Klára vezetésével. A WB-ben már a Futó utcában is működött színház, Vajda Vilmos TÁP-jának adott helyet.
Miénk a tér
Az építkezés utolsó fázisába jutott épületben az egyik tulajdonos, Szalontay Győző elmondta, az összesen nagyjából 2500 négyzetméteres területet egy ingatlankezelő cégtől bérlik. Pontos összeget nem mondtak, csak annyit árultak el, az ár nem jutányos, és az elkövetkező 1,5 évben még rengeteg pénzt kell rákölteniük. Az új WB-be körülbelül 1600-an férnek majd, a színházat maximum 300 emberre tervezik. Azt az üresen álló épületrészt bérelték ki, ahol korábban a MÁV-székház működött, az épület Jókai utca felé eső részében.
Funkció
A dizájnt még nélkülöző a hely a nemrég nyílt Déli pályaudvari Cha-cha-chára emlékeztetett, nemcsak azért, mert ott is gyönyörű kilátás mellett lehet mulatozni, hanem mert a két épületet ugyanaz az ember, Kővári György tervezte. Arató Gábor, a WB építésze elmondta, nem terveznek túlzott belsőépítészetet, csupán báratmoszférát szeretnének teremteni, inkább a funkciót tartják fontosnak, az egyszerű térben fényekkel operálnának. A nyitásra az italpult, az akusztika és a fénytechnika meglesz, a többit fokozatosan alakítják hozzá. Az új WB bejárata egy húsz éve üresen álló garázsbejáró lesz az óra mögött, ez régen a Skála Metró vezetőségének a parkolója volt, a koncerttermet pedig a MÁV-székház konferenciaterméből alakították ki.
A bérlőknek nagy terveik vannak a Skála előtti tér rendezésével is, bár Szalontay Győzőnek tetszenek a beton virágosládák, de több zöldet álmodnak oda. „A közúti felüljáró mint műtárgy alatt részben ellenőrizhetetlen, korrekt módon nem szabályozható, szlömösen urbánus folyamatok zajlanak (pl. parkolás, hontalanok beköltözése a felüljáró alá)” - olvasható vicces, de találó megfogalmazásban az Építészfórum egy 2007-es, a kormányzati negyeddel kapcsolatos jegyzőkönyvében a Skála környékéről.
Rewind
A félkész állapot ellenére a hó végén, február 27-én már koncertet tartanak, akkor lép fel a Quimby, aztán március 12-13-án ingyenes nyitóbulin ismerheti meg a közönség az új helyet. Szilveszterkor is volt itt már buli, pedig akkor még félkész sem volt. A nyitásra Smoove and Turrell érkezik Angliából, 13-án Izil, Superman és Audio Porn Central mash-up party lesz Simon Iddollal és az osztrák DJ Schmollival.
A programajánlóból kiderül, hogy a Corvin-tetőről március 17-ével ide költözik a Rewind bulisorozat Palotaival és Cadikkal. Ezenkívül a világzenétől a klasszikuson át a tech-house-ig lesz minden.
Színház
Spilák Klára, akit a legtöbben szinkronszínészként ismerhetnek jellegzetes hangjáról, felcsapott színigazgatónak, az ő szervezésében próbálnak meg a jövőben befogadó színházat csinálni különböző alternatív társulatoknak. A WB-színháznak nem adnak külön nevet, de a Trafóhoz tudnák hasonlítani. Felolvasóesteknek, performance-oknak, vizsgaelőadásoknak és vizsgafilmeknek is szeretnének teret biztosítani októbertől. Spilák szerint ehhez anyagi támogatásra van szükségük, még nem tudtak pályázni támogatásra, nincsenek meg az ehhez szükséges előző éves adataik, hiszen csak most indulnának. Az első évben anyagilag a túlélésért kell küzdeniük, ehhez magán- és önkormányzati támogatókra is szükségük lesz.
Anno
2008 nyarán már próbálkoztak új életet lehelni az épületbe, akkor a nagyteraszon nyílt egy nyári Corvin-tető Kópé Terasz néven, de 2009-ben nem nyitottak ki. Az épület hasznosítására az utóbbi években rengeteg pályázat érkezett, mert bebizonyosodott, hogy mai feltételeknek megfelelő plázát nem lehet belőle kialakítani. Ezért például tervezték irodává vagy hotellé átalakítását is. 2009 áprilisában a Skála új bérlővel újranyitott, így az eredeti funkciója még biztos megmarad egy ideig (az előző bérlő 3,5 évig bírta).
Az épület tervezője, Kővári György nevéhez fűződnek többek közt a Déli Pályaudvar és más budapesti közlekedési csomópontok, köztük a nemrég lebontott Köki tervei is. Az áruház nyolc évig épült az akkori Marx téren, 1984-ben avatták fel. A földszintet, a galériát, az első és második emeletet az áruház használta, a 3-9. emeleteken a MÁV BVKH (Bevételellenőrzési, Visszatérítési és Kártérítési Hivatal) irodái voltak, az aluljárószinten ma is élelmiszerbolt működik.