Hány évig tömte a zsákba a rengeteg pénzt Gerendai Károly?

Érdekes kérdés, hogy a kifinomult gasztronómia miért idegesíti olyan feltűnően az embereket. Aki szokott blogokat olvasni,  pontosan tudja, hogy a "tegnap borjúmirigyet szuvideltem” mondat sokkal vadabb kommentrohamokat provokál a „Farkas Flórián öt sékelért adta el a Szent Jobbot a Kiskabosnak” állításnál is. Egy horgászt alig támadnak azért, ha a folyók fenekén tanyázó selymes durbincsot pinareszelőnek nevezi, azokat bezzeg a széles néptömegek egyöntetű megvetése kíséri, akik szósz helyett azt mondják, hogy kuli. A Lotz-sütőben most ennek a meg nem értett szubkultúrának a legjobbjai tolongtak, abból az alkalomból, hogy megjelent a Molnár B. Tamás gasztropróféta szerkesztette, legjobb magyar étteremkalauz új kiadása.

Szerencsére nem egy építészcsapat

Az eseményen szinte mindenki ott volt, aki tulajdonosként vagy séfként jobb éttermet visz Magyarországon. Az összkép igen kedvező volt a szuvidelő társaságra nézve: az általam ismert szubkultúrák közül a legmenőbb újságírók, reklámfilmesek, képzőművészek vagy pergetőhorgászok csoportja sokkal lesújtóbb képet mutatott volna, a szakállas, szakbarbár, minden zenére rock and rollozni próbáló építészekről nem is beszélve. A szájpadlásszakértők nagy tömegben is normális külsejű, általában kedélyes emberek, akik a várakozásokkal szemben egyáltalán nem álfrancia szakkifejezésekkel kommunikálnak egymással, és még csak nem is dagadtak.

A műsort egy Medgyessy Péter rétoriskolájában képzett, bankárkülsejű fiatalember vezette fel, akinek senki sem tudta a nevét a környékemen, mert éppen arról sutymorogtak, hogy a városban Guiseppe a legjobb olívaolaj-díler. A fiatalember egyébként egész biztos volt abban, hogy a Vezénylő Tábornok Úr egyetlen kardcsapással  le fogja metszeni a vendéglátósokat sújtó, 35-féle elvonást.

A díjátadó gálát levezénylő Bíró Lajos sztárséf kettővel később lépett színre először, így megállapíthattuk, hogy a mezőnyből egyedül ő nem mekeg, mint a félremarinált kecske, ellenben igen slágfertigen és viccesen képes közönség előtt beszélni. Ügyesek voltak a viasatosok, hogy őt szúrták ki a szakácsvetélkedőjük arcának.

Séf előttem, séf utánam

Az év étterme nem meglepő módon az első magyar Michelin-csillagot is besöprő Costes lett. A győzelem körülményei ugyanakkor arra utalnak, hogy a magyar csúcséttermek egyre hasonlóbbak egy NB I.-es focicsapat kispadjához. Az első tízből ugyanis három étterem is a lecserélte a főszakácsát a tesztidőszakban, és köztük volt a ranglista első kettője. A legmagasabb pontszámot például nem is a Costes, hanem a dél-balatoni Chateau Visz kapta, de mivel könyvzárta táján jött az új séf – Bíró Lajos szerint „jó hozzáállású, igazi sváb gyerek” –, csak zárójeles, a ranglistában nem számító pontszámot kaptak. Az osztályzatra második Costes korábban váltott séfet, így őket rendesen értékelték, ehhez képest az a friss hír, hogy a régi portugál helyére hozott argentint kirúgták, és júniustól jön vissza a portugál.

Az év étterme díjat Gerendai "Sziget” Károly vette át, akit Bíró előbb azzal magasztalt, hogy ő az egyetlen tulajdonos, akit nem érdekel a profit, majd feltette neki minden díjátadók legjobb kérdését, miszerint „Tömted a zsákot másfél évig?” Gerendai makogott kicsit zavartan, majd szégyenlősen kibökte, hogy három éve tömi a zsákot. A tömőmester megosztva megkapta az év étteremtulajdonosa díjat is Andrusch Péterrel (Alabárdos) és Csapody "Kistücsök" Balázzsal együtt.

Hogyan blansíroz Lionel Messi?

A közönség ezután nagyokat nevetett azon, hogy a magyar gasztronómia reménysége díjat a Hagyomány és Evolúció szakácsverseny eddigi mindkét kiadását megnyerő Széll Tamás (Onyx) kapta, ami olyan volt, mintha Lionel Messi kapna reménységdíjat.

A év konyhafőnöke a Csalogány 26 legendásan savanyú arcú séfje, Pethő Balázs lett, aki a tömeg és Bíró Lajos döbbenetére egyszer elmosolyodott, ami annyira kikészítette, hogy azonnal távozott, így a másik díját át sem tudta venni.

Az év reménysége az Aranyszarvast újra menővé tevő Mogyorósi Gábor lett, az év szervizében a Fausto'sban részesülhetünk, Magyarország legjobb ár-érték arányú helye az Olimpia étterem, csárdája a bándi Udvarház, kifőzdéje a Kádár, ami csak azért történhetett meg, mert egy utcából nem akartak kettőt díjazni, hiszen emiatt nem futhatott be a Csalogány utcai Róma ételbár.

Magába a kalauzba egyelőre csak belepörgetni tudtam. A legjobb éttermek szűk toplistája évek óta nagyjából változatlan, új vagy feltörekvő szereplő itt a budapesti Bábel és Aranyszarvas, illetve a pécsi Enoteca Corso. Hír még, hogy magához tért az Arcade bisztró, a kötet szerkesztői végre elismerőbbek lettek az Olimpiával, a kezdeti, általános fújolást túlélve stabilizálta magát a budapesti Ráspi, erősen jön föl a korábban jellegtelen Kogart, és ígéretes étterem indult Encsen, Anyukám Mondta néven.

A magyar nagyközönség idén sem lett kevésbé taplónyelvű, viszont kicsivel több az igényes étterem, jó étvágyat, ki-ki menjen, ízlése szerint, molekuláris májport szippantani, vagy séfet verni.

(Update 1: Elnézést, az elején elfelejtettem bekapcsolni a kommentelést, most már hozzá lehet szólni.)